Out Elágazás

Azeri sötét lovak

2018. október 03. - Trollséne

elcoverqbag.png

Next stop: Dél-Kaukázus, Azerbajdzsán, Baku, ahol igazán átjárja a tested az EL életérzés.

Szolid 4000 km-es, 6 órás repülőút után megmérkőzünk a Qarabag csapatával, akiket a Vorszklával ellentétben már nem illik félvállról venni, pláne nem az idegenbeli összecsapás előtt. Abból az azeri bajnokságból érkeznek, amelynek tavalyi 3. helyezettjét (Neftchi Baku) az Újpest a kinti zakó után gálázva takarított ki a Szusza Ferenc Stadionban a selejtezők első köréből. Emellett a BL selejtezők során az a BATE deportálta őket az EL-be, akiknek mi tavaly összesen 10 gólt lőttünk. (Az UEFA legfrissebb klub koefficiens rangsorában egyébként a 66. pozíciót foglalják el, ami 3 hellyel rosszabb a BATE jelenlegi helyezésénél.)

A BL selejtezőből kipicsázott fekete sereg

És akkor most jön a plot twist, ugyanis hiába tűnnek igazi szarházi csapatnak, tavaly ezen gecifejek segedelmével került az Atlético Madrid az EL-be, hogy aztán megkóstoltassák velünk a döntő küszöbének ízét. 0-0, 1-1 utóbbi idegenben, amivel egy kieséses párharcban is átszúrták volna a Matracosok tökeit. Papus akár fel is hívhatta volna a mesterüket a tuti receptért, név szerint Gurban Gurbanovot, akit akár az azeri Wengernek is nevezhetünk, ugyanis 10 éve ő irányítja a csapatot és az eredményei alapján már most élő legendája a klubnak. (5x-ös azeri bajnok, 4x-es kupagyőztes a Qarabaggal, valamint ő a legsikeresebb azeri edző az európai kupaporondon, ahol összesen 35 győzelmet tud felmutatni.)
Az önbizalommal sem áll hadilábon, tavaly a Chelsea ellen vívott idegenbeli meccsük előtt fapofával benyögte,  hogy különösebben nem hozta izgalomba, hogy a Kékekkel játszanak, majd a 6-0-s zakó után flegmán közölte, hogy a Chelsea bizony a sorozat egyik esélyese, nincs ezen az eredményen semmi látnivaló. 

 Ránézésre kvalityi birkózónak/cselgáncsosnak tűnik.

Egyszóval tényleg nehéz megjósolni, hogy kb. mire számíthatunk, de ha már az első beharangozóban azt tűztük ki a csoportkörös zászlónkra, hogy mindegy hogyan, csak hámozzuk tovább magunkat a csoportból, az utazási és rotálási(?) tényezőket figyelembe véve egy döntetlen esetén sem dőlne össze a világ. (A stadiont viszont nem árt szokni, hisz nem a Qarabag saját pályáján, hanem a borítóképen is látható bakui Olimpai Stadionban játszunk, ahol jövő májusban a döntőt rendezik majd.)

A jó hangulat garantált.

És ha már rotálás/nem rotálás: Jó kérdés, hogy Emery mennyire akarja gyorsan lerendezni ezt a továbbjutást, mert a két Sporting meccset követő decemberi ukrán kirándulás után rögtön jön az NLD, ideális esetben arra a meccsre már csak azért kéne utazni a Vorszklához, hogy gyorsan essünk túl rajta, mindenféle tét és nyomás nélkül. Az utazó keret mindenesetre azt sugallja, hogy olyan játékosok is szerephez fognak jutni, akik rendszeresen játszanak a bajnokikon.

No shave Novemberre várva?

A kapuban szerintem Leno bizonyíthat, átmeneti No.2-ként adná magát Emi Martinez, de ha már Cech kidőlt, tankoljunk bele még 90 percet a németbe, maradjon csak a hétvégén látott jó formában a Fulham elleni bajnokira is. A védelemben Monrealt mindenféleképpen ki kéne ültetni, Kolasinac sérülésből jön vissza, de inkább nézzük őt meccshiányosan, minthogy rizikózzunk egy sérülést a spanyolnál, a másik oldalon pedig evidens Lichtsteiner játszatása. Középen nem hinném, hogy jobban belenyúlna Emery, a két görög sérülésével már darabra is kezdtünk rövidek lenni, de Holding szerencsére kiválóan megoldotta Sokratis pótlását. (Mondjuk ha már Papas elutazott, a Vorszkla meccs után a Holding-Sokratis CB párra a két benyelt gól ellenére is újból befizetnénk.)

A középpályán Elneny és Guendouzi mellé logikusan a távozóban levő Ramseyt kéne berakni és a bajnokikon kezdőként egyre inkább hanyagolni, de őt egyetlen repülőre felszállós képen sem lehetett látni, valamint a szivárogtatott utazós listán sincs rajta, így valószínűleg a szezon elején parkoló pályán tartózkodó Torreira fog kezdeni. Smith Rowe az egyik legjobbunk volt a Brentford elleni Carabao meccsen, Mkhitaryan hiányában jó lenne a kezdőben látni, de gyanús, hogy Özil sem a padozás miatt repült a csapattal. (Miki nem sérült, amiről alighanem értesültetek a héten, hisz ezzel volt tele a net, hogy az azeri-örmény konfliktus miatt saját döntéséből kifolyólag inkább nem utazott el a csapattal, erről bővebben ezen a linken olvashattok.) Welbeck szárnyal, nem is kérdés, hogy kezd-e (vagy mégis mert Lacazette is elutazott Bakuba), az utolsó fennmaradó hely pedig szerintem Iwobié lesz, aki kvázi meccsnyerő csere volt a Watford ellen.

UPDATE: Aubameyang betesgég miatt, míg Ramsey saját kérésre nem utazott. A walesi felesége hamarosan életet ad az ikergyermekeiknek, ezért Aaron szeretett volna a párja mellett lenni.

Tavaly dettó ugyanígy óvatoskodtam a BATE elleni leghosszabb EL túra előtt és látatlanban szintén aláírtam volna az X-et. Akkor nagyon kellemes meglepetés ért, mivel kíméletlenül kihasználtuk a fehéroroszok védelmi brainfartjait. Bárhogy is döntsön a kezdővel kapcsolatban Emery és bármi lesz a végeredmény, reméljük sérülések nélkül tudjuk le a kaukázusi kirándulást.

comments powered by Disqus