Out Elágazás

Élvezzük ki, mert november is coming

2018. október 27. - Zero_L

Felemás meccseken vagyunk túl a héten. A hétfői bajnokin a szokásos formánkat hoztuk. Lehettünk volna hatalmas szarban, de ahogy eddig többször a bírónak és kapusunknak, Lenonak köszönhetően nem kerültünk nagyobb bajba, így a második félidőben Özil világklasszis játékával, csoda góllal meg tudtuk fordítani a mérkőzést.

A csütörtöki EL találkozónk ezzel szemben simára sikerült. Lenonak kis túlzással alig akadt munkája, hisz egyetlen egy kaput eltaláló lövést sikerült kiviteleznie a Sportingnak . A félidők közötti kétszínűséget természetesen itt is megfigyelhettük. Bár nem játszottunk sziporkázóan, a második félidőben kidolgoztunk pár ziccer, csak a korábbiakkal ellentétben ezeket Aubameyang rendre elpuskázta illetve most a bíró nem adott meg nekünk egy teljesen szabályos gólt. Végül Coates hibáját kihasználva Danny (számomra meglepően határozott) befejezése döntött.

Hétvégén ismét londoni derbit játszunk. Ezúttal megint egy pocsék formában teljesítő csapathoz látogatunk, a Crystal Palace-hoz. A bajnoki pontjaikat kivétel nélkül a jelenleg kieső helyen tanyázó három csapat ellen érték el. Otthon konkrétan még nem szereztek gólt(!), de a Cardiff meccs óta tudjuk, ez a mi védelmünket különösebben nemigen érdekli. Ennél már csak nehezebb ellenfelekkel fogunk szembenézni, ezért a három pont megszerzése ezen a meccsen sem szabad, hogy kérdés legyen.

A mi részünkről talán már-már fel lehet fedezni játékban is előremutató jeleket. Sajnos a hátrafelé még nagyon esetlegesen mozgunk és ezt az abszolút feltolt védekezést egyszerűen képtelen lereagálni a hátsó alakulat. Kételkedem benne, hogy a 33 éves, komoly sérülésből visszatérő Koscielny ezen komolyan tudna majd segíteni. Ezzel szemben előre játékban látszik a fejlődés. Az utóbbi meccseken, már nem csak egyéni megoldásokból szerezzük meg a fontos gólokat, hanem kifejezetten tetszetős, a régi arsenalos időket megidéző lendületes, sokpasszos, szemet gyönyörködtető támadásokkal. Kezdődött a Brentford elleni ligakupa meccsen, majd a Fulham ellen Ramsey góllal és most folytatódott a Leicester ellen. Fontos még megemlíteni, hogy az utóbbi bajnokikon, amint gólt szerzünk (legyen az egyenlítés, előny megszerzése) rögtön, körülbelül 10 percen beül, de többnyire elég 5 perc is, azonnal érkezik az újabb csapás részünkről. Cardiff meccs óta, egyedül Fulham ellen nem sikerült ezt a „one-two punch”-t bemutatni, de azon kívül négy meccsből hármon kevesebb mint három perc alatt padlóra küldtük az ellenfelünket. Lehet nem kell ezt túlmisztifikálni, magyarázat lehet erre az apró minta (korábban is előfordultak hasonlók), de sokat segítene céljaink eléréséhez, ha meg tudnánk tartani ezt jelenséget, afféle x-faktornak a szezon nehezebb szakaszára.

Másik érdekesség, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, az a félidők közötti hatalmas teljesítménybeli kontraszt.

Elég ránézni a bajnoki tabella félidőkre való bontására:

arsenal_first_second_half.jpg

első félidő - második félidő

Egyedül a bajnok Manchester City ellen kaptunk ki az első félidőben, ahogy a két vereségünket az eredménytelen második félidős teljesítményünknek köszönhetjük. Személy szerint érzek némi tudatosságot e mögött. Az elején Torreira nem kezdetésén, majd impact csereként való bedobásán és az utóbbi meccseken Emery kifejezetten olyan kezdőt állít össze, hogy a padon is meglegyen a kellő minőség. Lehet ez csak egyszerű kísérletezés az optimális kezdő megtalálása érdekében, de amellett sem szabad elmenni, hogy edzőnk kifejezetten jól nyúl bele a meccsekbe és ezért is lehetünk ennyire dominánsak a második játékrészekben.

A minap rátaláltam Emery arsenalos mottóját:

A baszk edző bejelentésekor pont a meccselését hozták elő mint negatívum. Eddig közép,kis csapatok elleni kötelező győzelmeit hozta, érdemes lesz ezt újra megnézni mikor túl leszünk a hőn szeretett novemberünkön és a megint kőkemény, rangadókkal teli decemberen.

 

Most az a legfontosabb, hogy legyen meg a zsinórban tizenkettedik is, mert győzelem ízére még nagyon nem untunk rá.

 

comments powered by Disqus