Out Elágazás

Ex-blogger Q&A a régi Útwenger eltűnt szerzőivel

2018. november 17. - aballa

Emlékeztek még a régi, Népsortos Útwengerre? Négy olyan korábbi bloggert kerestünk meg kérdéseinkkel, akik tagjai voltak az akkori szerző csapatnak, de az utóbbi években már nem találkozhattunk velük az éterben. Hajtás után hosszú, de annál érdekesebb Q&A-nkat olvashatjátok.

Az Outelágazással nem titkoltan a Népsportos színekben 2010-ben elindult Útwenger blog szurkolóktól szurkolóknak jeligére készülő posztolós, kommentelős hagyományait kívánjuk továbbvinni, noha a szerkesztőségünkben még senki sem volt ott a kezdetek kezdetén. Az alapítók közül hárman valamilyen formában még szem előtt vannak: vadkutya a KNOWS Facebook oldalán szórja az iróniát és az orálszexet, valamint azonos nevű szurkolói kocsma megnyitásán dolgozik, Peet kommentelőként még nálunk is fel-felbukkan, noha írásait már a miénkénél nagyobb, szélesebb elérésű homokozókban közli (goal.com, Britannia) és persze Facebookon is megtalálható, míg Imi az Útwenger eredeti oldalán osztja meg velünk gondolatait. No de most nem róluk lesz szó, hanem négy már nem aktív egykori bloggernek szegeztük neki kérdéseink, amikre legnagyobb örömünkre mind válaszoltak is! 

Először is egy rövid bemutatkozást kérek tőletek: mettől-meddig blogoltatok az Útwengeren, akkoriban milyen gyakran és milyen témákban írtatok?

Lonk: 2010 őszén szálltam be a csapatba. Anno főleg a Gamestar Forumán diskuráltunk a csapatról, ott kerültem először töményen a csapat és szurkolói hatása alá egy csokorra való Péternek köszönhetően. Egyikük Peet volt, aki valamiért bedobta a topicba az induló Utwenger csaliját, s mondtam, hogy engem érdekelne. Kezdettől fogva a taktikai fele vonzott az írásnak, ha már le lesznek osztva a témák, azt mindenképp szerettem volna magamnak kikanyarítani, és a többieknek nem is tűnt úgy, hogy van indíttatásuk rá, szóval így lett az én rovatom a Mentally Strong. Ebben született a legtöbb írásom, azon kívül a Maverick sorozatot indítottam és írtam minden bejegyzését, továbbá néha ad-hoc módon is bedobtam a véleményem pl. a válogatottról (igen, a 8-1 után), vagy egyéb, szerintem kapcsolódó témákról, a sportról általában, a taktikai újításokról, emberi hozzáállásról. Ment ez egészen 2014 tavaszáig, azóta 1-2 írásom ha készült, az is évekkel ezelőtt.

dorkins: Az indulás 2010 októberében volt, én pár héttel később csatlakoztam, az utolsó írásom amit találtam pedig 2014 augusztusából van. A gyakoriságról elég annyit, hogy a szerzőtársak és az olvasók az „Alkalmi” becenevet ragasztották rám... A beharangozók általában az én reszortom voltak, de szívesen írtam ódákat is kedvenc játékosaimhoz. A Jens Lehmannról szóló írásomra például máig kicsit büszke vagyok. Akkoriban sokat olvastam a klub történelméről, így néha ez is terítékre került.

isabel_lahiri: Polgári nevemen dr. Kisillés Hajnalka Kamilla vagyok. Jogot végeztem Pécsen, jópár éve csoportvezető vagyok Magyarország egyik legnagyobb IT-vállalatánál, és jelenleg vidékfejlesztési agrármérnök szakon vagyok levelezős hallgatója a Kaposvári Egyetemnek. Emellett az Útwenger blog ex-rovatszerkesztője, és hihetetlen szerencsésnek érzem magam, amiért most egy ilyen kérdéssort tölthetek ki az Útwengeres kötődésem kapcsán. :) Alighanem elsősorban a testvéremnek (aki később maga is szerzője volt a blognak), illetve az akkori aktív Facebook-kommentálási hajlandóságomnak köszönhetően kerültem az Útwenger alapító atyáinak a díszes társaságába lányként, amire azóta is nagyon büszke vagyok. Gábortól (vadkutya) először 2011 januárjában kaptam emailt a konkrét megkereséssel kapcsolatban, és akkor nagyon meglepődtem rajta, nagy megtiszteltetésnek éreztem és érzem azóta is, hogy rám gondolt, és megkért, hogy csatlakozzak a szerkesztői táborba. Az én resortom a csapattal kapcsolatos aktuális hírek, információk összegyűjtése és posztba öntése volt, ami hamar egy heti 2-3 alkalommal jelentkező állandó rovattá alakult („A héten történt”, majd „Highlights”, majd „Egypercesek”).

NémethImre: Talán 2012-ben kezdtem el blogolni az Útwenger hasábokon. Őszintén szólva nem emlékszem milyen néven de úgy tippre különösebb extra nick nélkül. Főleg beharangozókra voltam ráhangolódva, de volt 1-2 kisebb agymenés is, mindezt volt, hogy hetente, volt hogy havonta, attól függően, hogy volt-e más jelentkező a soron következő poszt megírására.

Akkoriban mit jelentett nektek az írás, mi motivált benne?

Lonk: „Jelenteni” nem tudom mit jelentett, szerettem. Szerettem írni, szerettem, egy olyan témáról, csapatról írni, amit szeretek. Az inspiráló fele inkább a spontán írásokban jött elő, vagy a Maverick sorozatban, amikor egy-egy érdekes történetet, folyamatot, szép magyarul „patternt” fedeztem fel, hogy mennyi mindent lehet az életből focira és fociból az életbe lefordítani. Szerettem a sportot egész kicsi korom óta és az Arsenalban egyfajta prizmára találtam, amin keresztül az egész iránt csak még inkább elmélyült a rajongásom, és jó volt megosztani a perspektívát.

dorkins: Az Útwenger indulása előtt sokat fórumoztam, ami eléggé más műfaj, mint a blogolás, de tudtam, hogy az Arsenal egy olyan téma, amiről van mondanivalóm. Tetszett a lehetőség, hogy egy blogon még nagyobb közönség előtt, még jobban kifejtve, de mégis kötetlenül írhatok a szenvedélyemről. Nem sokat hezitáltam, amikor meghívtak szerzőnek.

isabell_lahiri: Akkoriban nagyon aktívan követtem a meccseket és a csapattal kapcsolatos eseményeket, és mivel sok szabadidőm volt, viszonylag könnyen megoldható volt eköré szervezni a napi menetrendem jelentős részét. Nagyon tetszett az Útwengerben, hogy nemcsak egy hétköznapi focis blogról volt szó, hanem tulajdonképpen egy „kemény magról” is, akiknek véleménytől és nézőpontoktól függetlenül egytől-egyig nagyon fontos volt a csapat és az eredmények, mindenkinek a szívügye volt az Arsenal. Nagyon szerettem ezt a közeget, mert itt az írás mellett hamar kialakult a jó viszony a szerkesztőséggel és a törzsolvasókkal is, és öröm volt látni, ahogy egyre nagyobbra nőtt a közösség tagjainak a tábora. Az egész pedig egy idő után önálló életre kelt: a törzskommentelőkből külön csoport alakult, egyre nagyobb létszámú közös meccsnézések következtek, és egy idő után egyre nagyobb ívű rendezvények is szerveződtek a kupadöntők köré, gyakorlatilag mindig rekordlétszámmal. Nagyon motiváló volt egy ilyen közösség számára rovatot vezetni, mivel ezek a kőkemény törzsszurkolók gyakorlatilag azonnal képben vannak bármiféle hírrel a csapat kapcsán, mégis tudjak mindig valami olyasmit a cikkbe írni, ami még az ő számukra is adhat valami újat. Emellett a szerkesztői körrel ápolt jó viszony is mindig fontos volt számomra, és az ő visszajelzéseikre is mindig sokat adtam, akár technikai, akár tartalmi kérdésekben.

NémethImre: Szerettem írni, nem is ez volt az egyetlen felület, ahol koptattam a klaviatúrát (máshol más témában persze). Akkoriban az Arsenal volt legmeghatározóbban az érdeklődésem középpontjában, előtte is sokat olvastam Útwengert, és úgy voltam vele, hogy szerettem volna valamit visszaadni ennek a közösségnek. Meg persze azt hittem, hogy értek hozzá...

Image may contain: one or more people, table and outdoor

Budapest is RED! (forrás: Útwenger Facebook)

Miért hagytátok abba a blogolást?

NémethImre: (folytatás előző válaszból) ...pedig dehogy is. Általában ilyen tök seszínű posztok jöttek ki belőlem, egy két kivétellel, ami lehet, hogy egyszer elolvasható, de semmi többletet nem adott az átlag olvasónak. Taktikailag nem értek a focihoz, és soha nem is akartam. Nyilván észreveszek apróságokat, de hogy értékelhető koherens beharangozó vagy elemző poszt legyen belőle ahhoz sokkal jobban kellene figyelni, valamint érzelmi alapon se tudtam annyira megközelíteni, hogy a szurkolói blog oldaláról fogjam meg. Ehhez többen is jobban értettek nálam. Néha már kicsit kötelezettségnek is éreztem, ami megölte az egész fun részét. Aztán egyszer volt egy periódus amikor bezárt egy időre a blog, és amikor újra nyílt én nem voltam már benne a felhozatalban, ami a legkevésbé sem baj. Emellett elkezdtem sportolni is, dolgozni is és még kevésbé lett volna rá időm és kreativitásom, hogy elsősorban a saját elvárásaimhoz felnőjenek a posztok.

Lonk: Ennek kettős oka volt. Az egyik, hogy ráuntam minden meccs után ugyanazt leírni, ahogy ugyanazokat a hibákat, a pálya ugyanazon fűszálánál, ugyanaz a játékos, ugyanúgy követi el. Ez már szerintem unalomig lett tárgyalva különböző frontokon, nem is mélyülök bele. A másik pedig az atmoszféra megváltozása a blog és a köré tömörült társaságban is. Az „in-out” vita egyre mérgesedett, átment személyeskedésbe, valahol közben elveszett a lényeg. Wengert szeretem, tisztelem, minden elismerés megilleti, azért, amit a klubért tett és hozzá viszonyul, de attól még a klub a lényeg, és nagyobb bármelyik egyénnél. Ő is egy fogaskerék volt a sok közül. A kommentekben előkerültek a bogarászások, trollkodások, kötekedések, pusztán a kötekedés élményéért. Egy elemző bejegyzésbe nem kevés idő és munka kerül, teljes állás mellett a heti két meccsel, kvázi egy másodállásod volt, amiért rendszeresen át kellett szervezd a programod, hogy csak a meccset láthasd, és maga a cikk összeállítása még sehol sincs. Mindezt nem pénzért csináltad, de azért semmiképp sem, hogy utána sértegetéseket olvass alatta.

dorkins: Egyszer csak azon vettem magam észre, hogy unom a saját írásaimat, hogy nem tudok újat mondani. A Wenger-éra ekkor már abban a szakaszában járt, amikor szerintem sok szurkoló érzett hasonlóan hétről-hétre, de nem akarom erre fogni. Az is hozzátartozik, hogy a csapat körüli közhangulat talán ekkoriban kezdett elmérgesedni, és ez az Útwenger kommentmezőjében is lecsapódott, ez pedig nem volt túl vonzó számomra. A blog körül kialakult offline közösség addigra már fontosabb volt számomra, mint az online, így nem esett nehezemre elengedni az utóbbit.

isabell_lahiri: Amikor elkezdtem a blogolást, akkor még én is bőven a nappali tagozatos egyetemi hallgatók gondtalan életét éltem. Az egyetem mellett aztán dolgozni kezdtem, és a munkahelyi elfoglaltságaim növekedésével fordított arányban változott az egyéb hobbitevékenységekre szánható időkeret mértéke. A rovatom ugyan ránézésre se kimerítő hosszúságú, se túl komplex nem volt, de ettől függetlenül relatíve sok időbe telt az egy-egy cikkre rászánt háttérmunka. Mivel a nap közben megjelenő híreket a törzsközönség ismerte, ezért úgy gondoltam, hogy ezeket lefordítani és megismételni nincs értelme – ahhoz viszont, hogy új tartalmakat találjak egy a reggeli órákban élesedő poszthoz, és kellően utána tudjak több forrásból is olvasni a híreknek, kiválogassam ezek közül, hogy mi kerüljön be, ezeket megfogalmazzam és beszerkesszem, inkább a kora hajnali órákban keltem fel, amikor ezeket nyugodtan meg tudtam tenni. Hozzátartozik az is, hogy a rovatba akkor is illett írni valamit, amikor különösebben nem történt semmi, és ilyen helyzetekben még több utánaolvasgatás kellett, amire sajnos egyre kevesebb időm volt már a napi dolgaim mellett. Aztán lassan az életem is úgy alakult, hogy a meccseket sem feltétlenül tudtam már mindig követni hétvégenként sem, így inkább befejeztem a rovat vezetését, mint hogy olyan posztok kerüljenek ki a kezeim közül, amik egyébként színvonalban nem felelnének meg az elvárásaimnak.

A Népsporton elindult Útwenger blog egykori fejléce

Mennyire követitek az azóta eltelt időben az Arsenalt?

Lonk: Az Arsenalt lankadás és szünet nélkül követem most is. Minden meccset megnézek, amit csak tudok, objektív akadályok függvényében, sőt, ez évtől már kilátogatok személyesen is a mérkőzésekre. Az első alkalom pont Wenger utolsó meccse volt a Huddersfield ellen, azon bármi áron ott akartam lenni.

dorkins: Továbbra is igyekszem nézni minden meccset, de ha valami közbejön, könnyebben túlteszem magam rajta, mint régen. Nem mondom, hogy kocadrukker lettem, de már nem az Arsenal köré szerveződik az életem, hanem fordítva.

isabell_lahiri: Az idő előrehaladtával sajnos számomra az bizonyosodott be, hogy ugyan hangzatos elv az „arra van időd, amire akarod” című szólam, de vannak olyan prioritások az életben, amiket nem egészséges, ha egy hobbi alá rendelünk. Emiatt egy ideje sajnos már semennyire nem követem sem a csapat, sem a foci alakulását úgy általában sem, nagyon régen láttam már focimeccset elejétől a végéig. Ettől függetlenül az Arsenal alapvető, és a Wenger-érát is nagyban átható szellemisége a mai napig nagyon fontos nekem – a Victoria Concordia Crescit jelmondat a kezemre is van tetoválva, és ez (na meg a kvalityi-áttyityűd-mentálli sztrong szentháromság :)) ma is meghatározó vezérlő elv az életemben, sok nehéz helyzeten segített már át ez a fajta szemlélet általánosságban.

NémethImre: Gyakorlatilag az elmúlt 2-3 évben csak az Arsenalt követem. Értsd: nem nézek semmilyen más jellegű labdarúgó eseményt. Na jó, még EB-t meg VB-t, de az ami akkoriban jellemző volt, hogy minden liga közvetített meccseit megnézzem egy hétvégén (ha kellett, hát egyet streamről, egyet TV-ről) már nem létezik. Se angol, se német, se spanyol, se olasz. Rosszabb időszakokban viccelődtem is vele, hogy már nem nézek focit, csak Arsenalt.

No és a hazai focis/angol focis/Arsenalos blogszférát? Miket olvastok még akár rendszeresen, akár alkalmilag?

Lonk: Szinte egyáltalán nem olvasom a hazai blogoszférát. Bocs, fiúk! :) Arseblog az, amit rendszeresen követek, néha máshova is betévedek, Michael Cox oldala még mindig etalon, illetve Guillem Balague véleményei érdekesek számomra, de a hazai írások (egyelőre) túl képlékenyek. Omlett du fromage-on olvastam pár jó bejegyzést, és a Kolozsvári Vasutas oldalán fordulok meg kb. egy hónapban egyszer.

dorkins: Egyedül az Arseblogot olvasom napi rendszereséggel, ez már 12 éve hozzátartozik a napi rutinomhoz. Minden más elkopott az utóbbi pár évben.

isabell_lahiri: A blogokról már régen átigazoltam a könyvekre (tankönyvek után klasszikusokra), és a kevés szabadidőmet már egy jó ideje igyekszem a monitortól minél távolabb tölteni, így nem követek sem focis, sem más blogot.

NémethImre: Egy-kettő posztot elkapok, de igazából ezekről is teljesen leálltam. Se utánpótlás hírek, se átigazolási spekulációk, nem kötnek már le. Nekem már csak az a fontos, hogy éppen az adott 90 percben az a 11 játékos meg a cserék mit alkotnak. Ha facabook főoldalán valami feljön vagy lekattintom vagy nem, de általában inkább nem.

Mi a véleményetek a Wenger korszak utolsó, újra kupákat hozó, de szintet lépni képtelen hattyúdaláról?

Lonk: Kellett. Szemmel láthatóan több előző elvén is változtatott, pl. hatalmas összegek mentek játékosokra, ami mindenképp a felzárkózni akarás jele, de a hétköznapi stagnálásba innen úgysem lát bele az ember. Arról max a játékosok nyilatkozataiból tudunk meg valamit, amit szintén nem helyeslek, úgy, ahogy egy interjún sem szapulod az előző főnököd. Jó volt elveszteni a kupaszüzességet, hisz csak 2005 óta vagyok a csapat rajongója, jó volt újra a nagyok közelébe érni, de egy olyan sorozatot megnyerni, ahol az elődöntőig mindenki a B csapattal áll pályára, még ha 4 év alatt 3-szor is történik meg, még ha „a világ legrégibb kupája is”, nem az a szint, aminek színében az Arsenal top csapatként állíthatja be magát. Az utolsó, izgalmas Arsenal szezon a 2007/2008-as volt, amikor joggal vett komolyan minket minden ellenfelünk, a játék látványos és hatékony volt, csak aztán jött Martin Taylor.

Viszont azt nagyon jó volt látni (és átélni), hogy Wengert egy olyan szezon végén, olyan módon búcsúztatta a teljes szurkolói közösség, amiben nem nyert semmit. A Burnley meccsről csak felvételeket láttam, egy jelen lévő „volt kolléga” szavaival élve „ünnep volt”. Viszont a Huddersfield ellen a meccs utolsó 10 percén át, szünet nélkül, újra és újra kántálni, hogy „fortynine, fortynine undefeated” az utazó szurkolókkal már volt szerencsém személyesen átélni. Ez járt az Öregnek, hogy érezze, nem csak akkor szeretjük, ha ezüstöt hoz a konyhára. Ő is viszont megadta a tiszteletet, úgy a meccs előtt, mint utána, amint az északiak végre eltisztultak a pályainvázió után és kijöhetett, közelebbről is búcsút venni. Aki esetleg nem érti, vagy eleve ellentmondást lát a sorokban, annak még nem volt szenvedélyes, de rosszul működő kapcsolata. Maradéktalanul lehet szeretni és tisztelni az Öreget, amellett is, hogy belátod: ez már nem megy.

„… aztán jött Martin Taylor” - Az akkori csapatkapitány, Gallas könnyek között ül a fűben a 2007/08-as szezon sorsfordító mérkőzésének végén.

dorkins: Vegyesek az érzelmek. Szurkolói életem legszebb pillanatai ezekhez az évekhez kötődnek, a három győztes kupadöntőt ezrekkel ünnepelni Budapesten óriási élmény volt. Sajnos a másik dolog, ami rögtön eszembe jut erről az időszakról, az az, hogy mennyire keserű viták tomboltak Wenger személye körül. Már csak azért is volt időszerű a váltás, hogy végre lehessen másról is beszélni az Arsenal kapcsán.

isabell_lahiri: Mivel kb 2014 óta nem követem sem a csapat, sem a futballvilág alakulását, ezért erről nem érzem magam hivatottnak véleményt alkotni.

NémethImre: Én sajnáltam, hogy így ért véget. Nem akartam hogy elmenjen, de én is láttam hogy itt már valami eltört, hiába a kupák. Soha nem tartoztam azok közé, akik „football manager-eztek”, hogy bárcsak őt leigazolnánk, az ő edzősködése alatt nem itt tartanánk, adjuk már el ezt a hülyét, ő meg miért a jobb szélen játszik. Megtanultam azt az Arsenalt szeretni ami épp játszik, ha szarul játszik akkor úgy szeretni. Alapvetően szerintem minden szurkoló sokkal boldogabb lenne ha csak azzal foglalkozna ami a pályán történik, mellőzné az üzlet részét, és elfogadnánk hogy abszolút nulla ráhatásunk van arra, ami történik a pályán. Nyilván ezt sokkal egyszerűbb leírni mint így gondolkozni, hiszen mindannyian azonosulunk a Nick Hornby által deifiniált megszállottsággal.

„fortynine, fortynine undefeated”

Hogy tetszik eddig a Sanllehi-Emery-Mislintat nevekkel fémjelzett új éra, és mit vártok tőle?

Lonk: Egyelőre sok panaszunk nem lehet, ugye? Bár mire ez a cikk megjelenik, ki tudja… (A Q&A még a Wolves elleni brillírozás előtt készült - szerk.) Emeryt már a Valenciás kora óta követem, és a taktikai érzékét már ott csodáltam, nálunk pedig szinte minden héten tanújelét adja, ahogyan belenyúl a mérkőzésekbe egy-egy cseréjével. Ami aggaszt, hogy újra csúcsra járatni egy klubot, ezt a klubot, ez semmiképp sem elég, mert karaktert is kell adnia majd a játéknak. Elmondása szerint ez is a szándéka hosszútávon, de erről még megtartom a véleményem, míg nagyobb lesz a mintaforrás. A többiek Sanllehi, Mislintat kevésbé átláthatóak, állítólag jó szakemberek, a CV-jük is ezt bizonyítja, de külsős, szurkolóként az ő munkásságukra megint korlátozott rálátásom van. Ami ennek a klubnak hiányzik már egy évtizede az egy David Dein. Nem véletlen, hogy az ő távozásával, a standardok is enyészni kezdtek, trófeákról nem is beszélve. Egy olyan exec a bársonyszobába, aki szívügyének tartja a klub sikerét, nem pedig fizetett autokraták, akik kényelemből és egy nagyobb szelet kenyérért, még Milánóba is hajlandók költözni. De ilyenekből már máshol is kevés van. Pénz beszél. Reméljük, hogy ami ezentúl lecsorog, jól kerül felhasználásra.

dorkins: Nehéz megszokni, hogy több név fémjelez egy érát, nem csak egy. Nagyon nagy figyelem irányul jelenleg a pályán kívüli figurákra, érthető okokból, de szurkolóként engem nem igazán érdekel, hogy Sven Mislintat találta Lucas Torreirát vagy valaki más. Tőlük azt várnám, hogy csendben tegyék a dolgukat a háttérben, és dolgozzanak az edző keze alá. Ami a pályán történteket illeti, nem számítottam rá, hogy ennyi emlékezetes pillanatot fog hozni Emery első pár hónapja. Ramsey gólja a Fulham ellen, Aubameyang a Leicester ellen, Lacazette egyenlítése a Pool ellen... Az eredmények sem utolsók, de az ilyen pillanatok sokat tehetnek azért, hogy összehozzák az edzőt a csapattal, a csapatot a szurkolótáborral, a szurkolókat az edzővel. Nehéz lesz visszakerülni a BL-be még idén, de az eddig látottak alapján reális célkitűzés lehet. Ennél hosszabb távú várakozásaim nincsenek, meglátjuk, hogy hány átigazolási szezon kell, mire összejön egy igazán ütőképes keret.

isabell_lahiri: Olyan közvetett kollégáim, akik aktív Arsenal-szurkolók a mai napig, mesélték, hogy újabban újra látványos focit játszik a csapat, így nem kizárt, hogy megnézek majd pár meccset…

NémethImre: Emery kivételével így elolvasva a neveket fogalmam sincs ki mivel foglalkozik és őszintén nem is érdekel. Amíg végzik a munkájukat és valamivel előre viszik a klubot felőlem takarítók is lehetnek. Ahogy azt fent kifejtettem, a pályán zajló történésekkel foglalkozok inkább.

„Egyelőre sok panaszunk nem lehet, ugye?” - Ramsey felsarkazza az i-re a pontot a Fulham ellen.

Milyen tanácsot tudnátok adni nekünk, akik most visszük a blogot?

Lonk: Ne olvassatok kommenteket.

dorkins: Semmi eredeti vagy mélyen szántó nem jut eszembe, így egy óriási klisét fogok ide írni: addig csináljátok, amíg szeretitek. Ha érezni rajta az izzadságszagot, az se nektek nem jó, se az olvasóknak.

isabell_lahiri: „A hír szent, a vélemény szabad.” :)

NémethImre: Ahogy Lantos Imi mondaná: sportoljatok! Viccen kívül. Ha tehetitek versenyezzetek is. A legjobb ha csapatsport. A sportág nem számít, lehet akár kézilabda, koráslabda, foci, hoki, amerikai foci, rögbi, frizbi, floorball, lacrosse, akármi, csak edzetek ezzel a csapattal legalább egyszer egy héten. Nem számít hogy milyen szinten, ha csak sörmeccseztek az is tök jó, ha bekerültök egy kis helyi bajnokságba, vagy országos bajnoki címért küzdötök az sokkal jobb. Éljétek át milyen hetente együtt készülni, közösen kicsi és nagy célokat kitűzni, milyen érzés ezeket elérni, vagy elbukni. Milyen érzés úgy lejönni a pályáról, hogy mindent beleadtatok és mégis kikaptok, és milyen érzés félgőzön nyerni, vagy úgy hogy az az érzés kavarog bennetek, hogy itt most talán nem ti érdemeltetek volna győzelmet. Teljesen más kontextusba fog kerülni minden amit láttok. Mindig utáltam a ’ne beszéljen az aki még semmit nem tett le az asztalra, vagy nem nyert annyit mint xy’ gondolkodásmódot, de tény, hogy sokkal jobban megérted egy sport lélektanát, és magát a sportolót, ha neked is volt részed benne. Valamint ne érezzétek kötelességnek a blogolást. Ha nincs két hétig poszt akkor nincs, de inkább mint hogy belefásuljatok, és olyan dolgokról írjatok amihez semmi kedvetek, de ’egybeharangozónakkellennie’ alapon mégis legépelitek.

El tudjátok képzelni, hogy valamikor újra írjatok az Arsenalról?

Lonk: Van az a csillagállás, ami alatt újra belevágnék, Emery érkezésével meg is fordult a fejemben, de végül nem bántam meg, hogy nem fogtam hozzá. Nem tudnám rendszeresen űzni az ipart, elsősorban a jelenlegi munkám és beosztásom miatt, a sporadikus tevékenységekhez meg már öregnek érzem magam.

dorkins: Olyan formában, mint az Útwengeren, szinte biztosan nem. Eleve keveset olvasok a csapatról, ahogy fentebb is említettem. Ez nálam előfeltétele lenne az írásnak, enélkül nem érzem magam elég tájékozottnak. Ez nem jelenti azt, hogy Arsenal már nem jelent számomra inspirációt. Szabadidőmben eljárok egy nyilvános beszéd klubba, és pár hónapja épp Arsène Wengerről, mint vezetőről írtam és adtam elő egy beszédet. Az Arsenal valószínűleg mindig olyan téma lesz, amihez vissza tudok nyúlni különféle helyzetekben.

isabell_lahiri: Nem hinném. Részben azért, mert a focitól mint sportágtól is eltávolodtam, és nehezen tudom elképzelni, hogy ezt az érdeklődést valaha is a régi szintre visszahozzam, részben meg azért, mert megteszik ezt nálam sokkal rátermettebb emberek nálam sokkal jobban is - a pálya széléről meg ugyan könnyű észt osztani, csak nem sportszerű.

NémethImre: Nem zárkózom el semmitől. Ha eszembe jut valami amiről írnék, és neki is ülök, akkor tudom, hogy ha én elégedett vagyok az eredménnyel, akkor vendégposztnak is jó lehet bármelyik oldalon. De hogy heti rendszerességgel foglalkozzak a dologgal az teljesen elképzelhetetlen.

Köszönjük a válaszokat!

Kommentelőinkhez pedig a kérdés, hogy ti mióta vagytok velünk, és mit hiányoltok a régi időkből? A válaszadók között pedig mi mást, mint egy éves Outelágazás előfizetést sorsolunk ki! ;)

comments powered by Disqus