Outelágazás

Tét nélkül

2019. február 02. - Zero_L

fogjuk rá

Cardiff ellen hoztuk a kötelezőt, de Emery megint nem tudta meghazudtolni önmagát. Bár voltak helyzeteink az első félidőben, az azért kiütközött mennyire felesleges egy kiesőjelölt ellen otthon két védekező típusú középpályással kezdeni. Ennek köszönhetően Torreira rendszeresen az ellenfél tizenhatosánál bukkant fel és bármennyire is technikás az uruguayi bulldog, azért ő mégsem támadó. Természetesen Emery korrigált a szünetben és rögtön behozta Iwobit, de őszintén nem értem miért kell ezekre mindig elpazarolni az első félidőt.

A legfontosabb hír, hogy Denis Suarez hivatalosan is kölcsönben tölti nálunk a következő fél évet. Szkeptikus vagyok afelől, hogy mennyi hozzáadott értéke lesz a spanyolnak idén, illetve képességeiről ki fog e derülni érdemben bármi olyan, ami okán lenne értelme élni a vételi opciónkkal. Az utóbbi másfél szezonban összesen nem játszott 600 bajnoki percet. Idén kőkemény 17(!) percet töltött a pályán a spanyol bajnokságban, két meccset játszott végig ebben a szezonban, mindkettőt a spanyol kupában a harmadosztályú Cultural Leonesa ellen. Ezen felül még két BL meccsen pályára lépett összesen kevesebb mint 25 perc erejéig. Azt hiszem leszögezhető, hogy nem egy kifacsart játékost kaptunk. Van három és fél hónapunk, hogy a srácot összeszoktassuk a társaival, majd a már levezető PL kiscsapatok ellen megmérettessük. Szerintem erre, baromira nem elég a rendelkezésre álló idő. Könnyítheti a folyamatot, hogy Emeryvel már dolgozott együtt, külön a baszk edző kérésére jött, így tényleg csakis a játékostársakkal való összeszokásra kell koncentrálnia, az edző személyével, stílusával nem lehetnek gondjai. Bár én személy szerint nem látom a helyét a kezdőben (sőt legnagyobb félelmem, hogy Ramsey és Özil elé akarjuk tenni a rangsorba), de egy labda biztos gyerekről van szó, aki cselezésével, passzaival meg tudja bontani a védelmeket. Inkább ő is a pálya közepén érzi komfortosan magát, de a Sevillában Emery szélen használta. Még ha valami csoda folytán be is válik és már egy hónap múlva kezdőként lehet számolni vele, akkor az Iwobi-Aubameyang-Lacazette hármasból egy biztos kikerül, a Ramsey-Özil párosról már ne is beszéljünk. Kíváncsi vagyok a baszk mester hova fogja szánni, ha az örmény elé a rangsorba akkor valahol értem, ha még előrébb akkor szerintem teljesen felesleges volt a leigazolása.

Azért az mindenféleképpen jó hír, hogy a 30 éves Perisicet kötelező vételi opcióval nem hoztuk, ő bármennyire is jobban illene a hiányzó szélső posztra, a magas ára, a gyenge szezonja, a kora és vélhetően magas fizetési igénye baromira nem teszi ideális jelölté. Sajnos ettől még benne van, hogy nyáron ide fog kerülni. Suarez kölcsöntől elsősorban azért tartok, mert 3,5 hónap alatt vélhetően nem fog kiderülni róla semmi érdemleges. Ezek után meg az edzéseken mutatott „biztató jelek”-re hivatkozva majd leigazolunk 20-30 millióért egy játékost, aki egy, nem kell klubjának, de azért hosszabbítottak egy évet vele, hogy ne csökkenjen az értéke; kettő, fingunk nincs róla hogy nálunk hosszabbtávon mire lenne képes; három, középpálya közepén tele vagyunk ígéretes fiatalokkal, ha szélső hiány van akkor meg inkább hozzunk egy olyat akinek ez az eredeti posztja. Nyílván nem kell ennyire előrerohanni, ha csak akkor hívjuk le nyáron az opciónkat, ha tényleg lehengerlően teljesít, akkor azzal nem lesz túl sok problémám, ellenkező esetben a mostani piacon minimálisnak számító összeget is inkább a védelemre kéne költeni.

Bármennyire is jól néz ki, hogy több rúgott gólunknak köszönhetően végre odaértünk a negyedik helyre a bajnokságban, nagyon sűrűsödik a mezőny az utolsó BL főtáblát érő negyedik helyért. A vasárnapi Manchester City elleni meccsre már júliusban be lehetett írni egy nagy kövér L-t, így akár nyugodtan el lehetne engedni. Viszont a nagy tülekedés miatt a bravúr pontok és a rangadók még jobban felértékelődnek. Rossz ezt kijelenteni, de a valósággal szembe kell nézni, semmi vesztenivalónk nincs és akkor se történik nagy tragédia ha megint kapunk egy ötöst idegenben. Newcastle hét közben bemutatta (Peet tolmácsolásában), hogyan lehet eredményesen limitálni a regnáló bajnokot. Tartok tőle, ez csak egyszeri kisiklás volt a részükről, Guardiola össze fogja kapni a csapatát, erről ne legyen kétségünk, ezért Emerynek én személy szerint szabad kezet adnék erre a meccsre. Felőlem csinálhat amit akar, kísérletezhet kénye kedve szerint, felküldheti 9 védővel a csapatot, ha ezzel bravúrt tudunk kiharcolni, ellenkező esetben sem történik tragédia.

 

Egy esetleges vereséggel nem kerülnénk komoly hátrányba, mivel játszunk még a MU-Sp*rs duóval, a Chelseanek meg például még hátra van 4 meccse a top6 ellen. Riválisainknak sokkal több rangadója lesz a szezon hátralévő részében, vasárnap után nekünk már csak kettő, szóval simán ki tudjuk javítani az esetleges rossz eredményt. A lényeg, hogy most már ne sérüljön meg újabb ember a csapatból.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása