Outelágazás

Who the F is Ben White?

2021. augusztus 08. - Zero_L

 

Teheti fel a kérdést az egyszeri Arsenal szurkoló…

Több szempontból is nagyon érdekes az idei nyarunk egyetlen(?) blockbuster igazolása, de menjünk szépen sorjában. Először ismerkedjünk meg magával a játékossal, keressük meg a logikát a transzfer mögött, majd említést kell tenni a hatalmas elefántról a szobában, ami sajnos az utóbbi időben több átigazolásunknál van jelen, mint kellene.

Benjamin William White

Legfrissebb igazolásunk a sokszor megénekelt southamptoni akadémián nevelkedett, bár 16 évesen nem tartották arra érdemesnek, hogy hosszútávon számoljanak vele, így elengedték. Ezután White a Brighton utánpótlását választotta. Felnőtt karrierjének elejét a kölcsönjátékosként kezdte, minden évben máshol, de mindig egy szinttel feljebb léptetve. Játszott először a negyed osztályban, majd a harmad osztályban, két éve meg egy bizonyos Leeds Unitedhez adták kölcsön. Bielsa bajnokcsapatában alapember volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy minden egyes percet(!!!) a pályán töltött a másodosztályban. Nem meglepő módon az év csapatába is beválasztották. Bielsa alatt sok pozícióban játszott, de elsősorban 4-3-3 felállásban, mint jobboldali középső védő számított rá az argentin mester.

 

Brightonnál egy kicsit más volt a helyzet, hisz Bielsaval ellentétben Potter szinte mindig ellenfélhez alkalmazkodó taktikát alkalmazott, főleg három belső védővel. White ennek a védelemnek a jobb oldalán játszott, de sokoldalúságát mutatja, hogy olykor védekező középpályásként is számítottak rá és jobb szárnyvédő szerepbe is betették. Természetesen leghatékonyabban a védelemben lehet használni. Azért arról ne álmodjunk, hogy majd összeáll egy Tierney-Gabriel-Saliba-White védelem.

 

Nem véletlen, hogy két ilyen remek szezon után bekerült az angol nemzeti csapat EB keretébe, igaz a kontinens tornán nem kapott játékpercet, de mutatja, hogy számolnak vele hosszútávon.

Mit kaptunk 50 millióért?

Három fontos tulajdonságot kell kiemelni White-tal kapcsolatban: nemzetisége, kora, játékstílusa.

Az utóbbi években eléggé lecsökkent az úgynevezett Home Grown játékosok létszáma a keretben. Tavaly még az a szégyen is megesett, hogy olyan játékos bérét fizettük heti rendszerességgel, akit a HG kvóta miatt nem lehetett nevezni a bajnokságba. Bár vannak fiatal tehetségeink, de többnyire belőlük akarunk most plusz bevételi forrást generálni, így az arányok fenntartása miatt muszáj valahonnan HG státuszú játékosokkal pótolni őket. Ráadásul az utánpótlásunk a támadó fronton még csak-csak termeli ki a tehetségeket, viszont védő vagy védekező szellemű játékosokból nagyon gyengén állunk. Bellerin volt az utolsó ilyen játékos, aki az utánpótlásból felhívva meg tudta ütni a legit PL kezdő szintet. Ez sem tegnap volt.

Kora és karrieríve is ideálisnak mondható. Pont még a „nagy sztárrá” válás előtt áll, van már tapasztalata, kvázi nem zsákbamacskát veszünk, egy teszem azt holland bajnokságból, de még bőven van hova fejlődnie és remélhetőleg ezt a következő lépcsőfokot náluk lépi majd meg.

A három tulajdonsága közül legfontosabb mégis csak a játékstílusa. Ha röviden kéne összefoglalni, akkor egy David Luizhoz hasonló labdaügyes védőt szereztünk, aki sokkal mobilisebb, kevesebb brainfartot hoz össze, viszont alkatából adódóan a légi párbajokban komoly hátránnyal indul. Tavaly látszott mennyire nehézkesen tudunk támadásokat felépíteni, mikor erre nem volt meg a megfelelő személyzet már a védősorban sem. White leigazolásával elsősorban ezt akarjuk kompenzálni.

Jól látható a progresszív passztérképen mennyire eltérő a stílusa a többi belsővédőinkhez képest. Az elején talán az oldalváltási képességeire fognak szembetűnni, illetve a tavalyi szezonhoz eltérően ebből is kreálhatunk helyzeteket magunknak, akár felállt fal ellen is. Ha túl tudjuk tölteni a jobb oldalt, akkor White oldalváltásának hála a balon Pépének, Aubameyangnak, Sakanak de akár Tierneynek is ki tudunk alakítani 1v1-es szituációkat, amikből azonnal veszélyt tudunk teremteni. Nem kell megvárni a szokásos U alakos körpasszokat Parteyval és Xhakaval, amik többször lassúak, körülményesek és sokkal egyszerűbb a védelmeknek lereagálnia.

Csak, hogy számokban is megmutassam mennyire más Ben játékstílusa, egymás mellé tettem a védőink tavalyi szezonban összehozott, kulcspasszait (KP), tizenhatosra történő passzokat (PPA), progresszív passzokat (Prog) és xA értékeit. Nincs súlyozva percszámokkal, David Luiz kb fele annyit játszott, mint a többiek, de ha felszorozzuk a számait, akkor kb megkapjuk Ben White-ot, a többiek meg nagyon messze vannak tőle.

Player  KP PPA Prog xA
David Luiz 2 8 61 0,4
Gabriel 2 3 53 0,1
Rob Holding 4 6 101 0,2
Saliba        2 2 83 0,0
Ben White 8 20 116 0,7

 forrás: fbref.com

Természetesen ezek adatok édes kevesek, hogy az inkonzisztens támadójátékunkat átsegítse és nem is várható ez el egy védőigazolástól, inkább stílusok különbözőségére hivatott felhívni a figyelmet. White nem csak a felpasszokkal, indításokkal tudja segíteni a támadójátékot, de a labdát is képes felcipelni, akár a támadó harmadba is. Erre szintén nem képes egyik védőnk sem. Már anno a Leeds-ben töltött idejében is jellemzőek voltak a hosszú indításai. Az ezekhez hasonló átadásokkal még a presszinget is könnyebben át lehet játszani, de nyilvánvalóan nem a szezon első rangadóin fogjuk ezt a megoldást alkalmazni.

Ezek papíron jól néznek ki, az első pár héten/hónapban megnézzük, mennyi valósul meg belőlük, mert azonnali kezdő státuszát azt hiszem semmi sem fenyegeti.

 

Negatívumként először a magasságából adódó hiányosságot kell megemlíteni. 182 centijével nem testesíti meg a „levegő ura” mintaképét. Ez sajnos olyan tulajdonság, amiben nemigen tud fejlődni egy védő, de ha a játékában ez lesz a legnagyobb hiányossága, akkor szerintem azt túl fogjuk élni. Ezen felül még azt írják róla az okosok, hogy nem túlságosan vezér alkat, vélhetően nem ő fog az öltözőben az asztalra csapni vagy a pályán leüvölteni a többiek fejét, felrázni a társaságot. Az angol bajnoksághoz nem kell már adaptálódnia viszont a fokozatos fejlődése elengedhetetlen lesz, hogy ennek a transzfernek a megítélése ne a „meh” vagy negatív kategóriába essen. A fejlődés mindig egy természetes kockázat egy fiatal játékos vásárlásánál, csak amíg Lokonga vagy Tavares esetében keveset invesztáltunk a projektekbe, addig White leigazolásánál sokkal nagyobb összeget áldoztunk erre a potenciálra. 

Verdikt

Egy ilyen átigazolásnál mi az, amit legelőször megnéz egy szurkoló: az árcetli. Ez a sokak által megszellőztetett 50 millió font első hallásra kicsit erősnek tűnhet egy olyan játékosért, aki egy teljes PL szezont tud csak felmutatatni. Először is figyelembe kell venni a HG kvóta miatti felárat, és ha mellé tesszük, hogy tavaly nyáron írt alá egy négy éves szerződést, plusz a benne lévő potenciált, akkor ez az összeg messze nem olyan vészes, mint elsőre látszik. Azért halkan megkérdezném, hogy a „covid miatt alig lesz pénze csapatoknak, ezért olcsóban fog mindneki eladni” kitétel ebben az esetben hol lehet felfedezni? Esetleg covid nélküli világban White-ért 80 milliót kellene kifizetni? Azért az elég vicc kategória lenne… És a szokásos mantrámat muszáj vagyok megint előhozni: ha White 50 millió, akkor Willockért minimum 25-30 millióról indulna a licit, ügye? Na mind1 is…

Másik fontos kérdés egy ilyen horderejű átigazolásnál, hogy mennyire volt rá szükségünk. Ha a Saliba-faktort nem vesszük figyelembe (hisz kölcsön lett adva), akkor azt kell észrevenni, hogy Gabriel mellé nincs meg a másik kezdő belső védőnk. Holding és Mari itt vannak, korrekt játékosok, de szerintem mindenki nyugodtabban fog leülni a meccs/szezon elé, ha egyikükkel sem kell fix kezdőként számolunk. Illetve Gabriel az olimpia felkészülés során összeszedett egy kisebb sérülést, Ben White az elején már arra is jó lesz, hogy a Holding-Mari duót kompenzálja. Nem kimondottan hiányposztra jött, de a védősor minőségét felhúzza. Leginkább azért mert ahogy korábban szóba került, hozzá hasonló típusú játékos nincs a keretben, Luiz távozásával ez a szerepkör teljesen kiürült.

Igen, lehetett volna ezt az összeget, jobb helyre is költeni, akár a töredékéből kezdő RB-t, tízest vagy Partey partnerét megtalálni, de mindent nem fogunk tudni egy nyár alatt rendbe hozni, ráadásul eladásokból akár még jöhetnek ezekre a posztokra erősítések. Csak hol van már az az eladási hullám, amire annyira várunk…

 

Összességében szerintem ez egy korrekt deal. Nem vagyok nagy híve a „nevesebb”, felhypeolt angol játékosok vásárlásának, leginkább azért mert annyi jó angol játékos nincs, hogy ellássák a top 4-5 hazai csapatot. Ebből kifolyólag (plusz a HG szabálynak köszönhetően) olyanokra is felárat raknak, akik baromira nem szolgáltak rá (szerintem Maddison tipikusan ilyen játékos). A matekból meg inkább az jön ki, hogy nagyobb a valószínűsége ár/érték arányban vizsgálva, hogy ráfázol ezen az üzleteken, mintsem nyernél rajtuk. Ha túl is van árazva White (hisz elsősorban a potenciál és az útlevele került ennyibe), akkor sem érzem ezt akkora lehúzásnak, mint volt Maguire 80 millióért vagy a mostanában megköttetett 100 millió Grealish deal. Nyilván ezen csapatok nyomtatják a pénzt, így magasról szarnak a lehúzásra, de mi még mindig nem ez a kategória vagyunk.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha White lehozott volna még egy jó évet, akkor már a City állna érte sorban 80 millióért. Szóval viszonylag korrekt áron valamilyen szinten hiányposztra érkező játékosért én nem tudom szívni a fogam.

Vili a veréb az elefánt.

Ami teljesen beárnyékolja az egész Ben White igazolást az az, amit Salibával csinálunk már két éve. Itt van ez a még mindig csak 20 éves francia védő, akit komoly tehetségnek állítottak be, de pár edzésen kívül semmilyen bizonyítási lehetőséget nem adtak neki a klubnál. Én készséggel elhiszem, hogy még bőven van hova fejlődnie, de az kicsit furcsa, hogy korábbi védőtársa, akit messze nem értékeltek olyan magasra, már túl van 2200 játékpercen a Premier League-ben. A tavalyi szezonunkat nem zárhattuk volna rosszabbul, ha Saliba is kap pár percet. Furcsa számomra, hogy például Nketiah-t egy jó kis féléves Leeds kölcsön után pár edzést követően azonnal marasztalta Arteta, de Saliba valamiért nem kaphat még alamizsna perceket sem, akár ligakupában, akár a nem túl erős Európa Liga (csoport) meccseken.

Nehéz ezt kimondani vagy belátni, de egyszerűen minden jel arra mutat, hogy Salibának nincs sok jövője a klubnál. Ezt mondatja az is, hogy a korábban kiosztott négyes számot simán odaadták White-nak. De lehet ez már csak belemagyarázása a dolgoknak.

Egy biztos, ez az egész Saliba ügy arra tökéletes, hogy újabb bizonyosságot nyerjen a szakmai munka minősége. Salibat fel lehet építeni stabil kezdő szintre, hisz megvan benne a potenciál, de legalább azt elérni, hogy profittal szálljunk ki belőle. Ha ebből egyik sem teljesül, akkor komoly kérdéseket kell feltenni a vezetőségnek. Ha elherdáljuk Salibat vagy teszem azt más csapatnál futja be azt a jövőt, amit jósoltak neki, az lehet az utolsó szög akár Edu akár Arteta koporsójában.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása