Outelágazás

Davor király kurta esztendeje Londonországban

Davor Suker és az ezredforduló Arsenalja

2019. február 18. - aballa

Képtalálat a következőre: „suker arsenal”

Vendégposzt következik Belovai Györgytől, aki a nagyszerű Fociológus blog egyik szerkesztője, és természetesen ágyús. Köszönjük a kvality posztot! Egy olyan szezonba barangolhatunk, ahol a támadó harmadban a bőség zavarával küzdöttünk, a Real Madridból érkező sztárunk végül mellőzésre került, és a legjobb esélyünk a sikerre a 2. számú európai kupa megnyerése volt. 

Aki nem hiszi, járjon utána! – tartja a népi bölcselet. Manapság már kevesen hiszik, hogy az ezredfordulón egy olyan világklasszis kilences játszott az Arsenalban, akit például csak a VB döntőn duplázó Zinedine Zidane előzött meg az Aranylabda szavazáson. A számuk talán annyira tehető, ahányan 1999 késő nyarán, ugyanígy nem hitték el, hogy a ’98-as világbajnokság aranycipősét látják mosolyogni a Highbury sajtószobájában. Krónika az 1999-2000-s szezonról az Arsenal elfeledett horvátjának szemszögéből. Itt az ideje utána járni!

ANELKA BALRA EL

Londonban mindig borús az ég. Nem volt ez másképp 1999. augusztus 2-án sem. A nyári szél gyengéden mozgatta a fák ágait a Highbury előtt. Arsene Wenger egy kifogástalanul elegáns, függőleges csíkozású kék ingben a tökéletes szabású zakója alatt, nagyjából fél tucat fotós kíséretében elégedetten sétált a Highbury gyepszőnyegére, kezében a klub 9-es számú mezével. Joggal lehetett elégedett, hiszen mellette, az Arsenal új kilencese, az előző évi világbajnokság aranycipőse várta a vakuk villanását és a fényképezőgépek csattogását. Davor Suker frissen borotvált karakteres délszláv arcán magabiztos mosollyal vette kezébe az Ágyúsok szerelését. Egy igazi férfi állt a sajtósok előtt, a matadorok eleganciájával és érett megjelenésével. Pontosan azt hozta, amit az előző évben hiányoltak az észak-londoniak. Kész volt bevenni Londont és Angliát.

Képtalálat a következőre: „wenger suker”1999. augusztus 2.: Suker, Wenger és a hírhedt 9-es mezünk

Nem mintha a Sukerével vetekedő tehetséggel megáldott csatár hiánycikknek számított volna az előző években az Arsenalnál. 1997-ben egy, a későbbiekben tipikus wengeri igazolásnak számító transzfer keretein belül potom félmillió fontért került a csapathoz a PSG üdvöskéje, a francia Nicolas Anelka. Az ifjú titán feladata az volt, hogy betöltse a gólrekorder Ian Wright után hagyott űrt, miután az első szezonjában még az Arsenal legenda mellett pallérozódott és nyerte meg a duplát (Premiership, FA-kupa). Hat gólt lőtt és ugyanennyi gólpasszt adott a bajnokságban, miután a szezon végeztével hivatalosan is átvette a stafétát Wrighttól. A 98/99-es idényben már több mint kétszer annyi játékpercet töltött a pályán, ennek eredményeképpen pedig minden kétséget kizáróan megmutatta, hogy mekkora tehetség lakozik benne. Anelka valósággal szárnyalt, 17 góljával a csapat legeredményesebbje lett a bajnokságban, ami pedig alkalmat adott arra, hogy az Anelka család a mindössze 20 éves Nicolas fejét telebeszélje azzal, hogy sokkal többre hivatott, minthogy relatíve aprópénzért focizzon egy észak-londoni csapatban. Anelka külső nyomásra fokozatosan kivonult a csapat életéből, az öltőzőben hosszasan hallgatott, a klub vezetősége pedig hiába próbált vele építő jellegű diskurzust kezdeményezni, az Anelka-klán egyre távolabb húzta a csapat leggólerősebb játékosát az Arsenaltól.

Arsene Wengernek eközben voltak nagyobb gondjai is. Egyrészt nem sikerült megismételni az előző évi duplázást és a csapat a Manchester United mögött második helyen végzett a bajnokságban (Ferguson csapatának egyenesen a triplázást sikerült véghezvinnie a 98/99-es idényben), az FA-kupa címvédőjeként pedig „csupán” az elődöntőig jutott a csapat. A hazai trónfosztásnál azonban sokkal jobban fájt Wengernek, hogy regnáló bajnokként már a Bajnokok Ligája első csoportkörében kénytelen volt búcsúzni az Arsenal. Ez volt a klub első fellépése a legrangosabb európai kupában, miután a sorozatot Bajnokok Ligájára keresztelték, a Dinamo Kijev (később az elődöntőig jutottak, miután többek között Suker Real Madridját búcsúztatták) és a Lens mögött elért harmadik hely a csoportban viszont keserű szájízt hagyott maga után az Arsenalnál. Wenger számára nem is feltétlen a presztízsveszteség, mint inkább egy sokkal racionálisabb indok, a már abban az időben is gigantikus mértékű bevételektől történő elesés fájt a leginkább. Ahhoz, hogy Európa térképén fennmaradjon az Arsenal, a klubnak nélkülözhetetlen volt a Bajnokok Ligája és az, hogy a sorozatban legalább a kieséses szakaszig eljusson. A következő szezon értékelőjében Wenger elmondta, miközben a frissen felhúzott „űrkorszaki” edzőközpont (aminek a költségeit jórészt az Anelka-transzfer állta) egyik irodájában üldögélt, hogy a BL eddig soha nem tapasztalt pénzügyi előnyt jelent, hiszen a csapatok csak így engedhetik meg magunknak, hogy egyre jobb és nevesebb játékosokat igazoljanak, a folyamatosan növekvő fizetések ellenére. Ezért is imponált Wengernek, hogy 1999 nyarán a kontinens egyik legjobb befejező csatára meglepetést tudott okozni neki ezen a téren.

A HORVÁT SZÁZADOS ESETE A HARRODS MACIVAL

Mindeközben Madridban Davor Suker a megújult Real Madrid egyik arcává vált. Suker egyénileg sikeresnek elkönyvelhető szezonokat töltött a Sevillánál, mielőtt a hazai porondon és kontinentális szinten is szenvedő Real Madrid megkereste az 1996-os idény végén, hogy legyen az egyik meghatározó tagja az újjáépülő királyi alakulatnak. A Realnál Fabio Capellóban látták a siker letéteményesét, aki pedig a csapat egyik legfontosabb láncszemének a jugó-duót tartotta. Suker és Mijatovics 1987-ben még együtt nyertek ifjúsági világbajnokságot Jugoszláviának, most pedig az előző évi 6. hely után újra bajnoki címig segítették a fővárosiakat. Suker 24 gólt szerzett, második lett a spanyol góllövőlistán a Barcelona frissen igazolt brazilja, Ronaldo mögött. A következő évben már Heynckes irányításával Bajnokok Ligája győzelmet is ünnepelhetett, igaz a sorozatban szerzett 4 gólja egytől-egyig a csoportkörben született (a Porto és az Olympiakosz ellen). A német szakember már nem élte meg a kispadon a következő szezon kezdetét, ami Suker utolsó idénye volt a Real Madridnál.

Az előjelek nem voltak rosszak, ha azt nézzük, hogy a horvát válogatott kisebb csodát végrehajtva a franciaországi világbajnokság harmadik helyét kaparintotta meg, miközben Davor Suker 6 góljával a torna aranycipőse is lett. Wenger később így nyilatkozott a horvát produkciójáról: „Elképesztő teljesítményt nyújtott” – majd külön kiemelte, hogy „minden, amit tett, az a csapat érdekét szolgálta”. Úgy tűnt, Suker élete formájában van, amit csak erősített, hogy a nyári teljesítményével végleg nemzeti hőssé vált, éppen ezért volt meglepetés, hogy Guus Hiddink, a madridiak újabb húzása az edzői poszton, nem számított rá. Egy sérülés miatt is, december végéig kellett várni arra, hogy végigjátsszon egy mérkőzést a blancoknál. Hiába kezdte jól a szezont Suker bajtársa, Mijatovic, ez már nem kettőjük Realja volt, az ajtót ugyanis egy fiatal spanyol titán, Raúl lökte be, és első spanyolként a 98/99-es szezon végén bronzcipős lett (mindössze Van Ninstelrooy és Jardel előzte meg őt a kontinensen). Davor Suker 1999 tavaszán, alig fél évvel a karrierje csúcspontját jelentő vébé bronz után persona non grata lett a spanyol fővárosban.

Képtalálat a következőre: „suker 98 croatia”
Az 1998-as világbajnokság meglepetésre a bronzéremig menetelő horvátok

Arsene Wenger előtt pedig szépen lassan realizálódott a nyári átigazolási időszakban a csapatra váró hatalmas feladat: új igazolásokkal bebetonoznia magát Európába és megfosztani trónjától Ferguson Manchester Unitedjét. A helyzet mégsem volt kétségbeejtő. A támadószekcióban ott volt a fiatal nigériai, Nwankwo Kanu, a holland sebességőrült, Marc Overmars, a klub történetének legjobban elpazarolt pénze (Stuart Pearce: Bergy’s A Waste of Money), Dennis Bergkamp és a csiszolatlan gyémánt, Nicolas Anelka. Vagy legalábbis ez utóbbi helyén egy köteg pénz. A bajnokság végének közeledtével Anelka mind egyre izolálódott a csapattól, Wengernek és David Deinnek pedig nyilvánvaló volt, hogy fél Európa tárt karokkal fogadná a francia csatárt, már csak az volt a kérdés, hogy ki ajánlja a legtöbbet. Az Arsenalnak kapóra jött a Real Madrid megkeresése, Wenger pedig két legyet üthetett egy csapásra.

Guus Hiddink 1999 telén távozott Madridból, helyét pedig a walesi John Toshack vette át, aki az utolsó szöget ütötte Suker spanyolországi karrierjének koporsójába. Igaz, ez a szög felettébb bizarrnak bizonyult. Suker egy szappanoperába illő jelenettel lett kegyvesztett. Szereplők: az előző világbajnokság legeredményesebb góllövője, egy spanyol TV bemondó és sit-com színésznő, John Benjamin (ahogy a spanyolok szeretik említeni, teljes nevével) Toshack, a BL címvédő edzője. Helyszínek: London, Madrid. A végzetes konfliktust kiváltó ok: egy játék mackó. „Azt gondolnám, hogy egy ilyen nő többet ér.” – ezt a csípős megjegyzést Toshack akkor eresztette el, amikor megtudta, hogy Suker a londoni kirándulásából egy mindössze 16 fontos Harrods játék mackóval tért vissza, amit ajándékba hozott barátnőjének, Ana Obregonnak. Suker leginkább belül forrt a megjegyzés kapcsán, Obregon, aki hazai pályának érezte a médiában való üzengetést, mégis azonnal replikázott: „Ettől [Toshack] a bohóctól semmit nem fogadnék el. Egyébként úgy nehéz egy gyémántgyűrűt vásárolni, ha az ember nem kapja meg a fizetését”. Obregon ezzel arra utalt, hogy Toshack egy ideje kirakta a keretből Sukert, aki az edzéseket sem látogathatta. Természetesen Toshack válasza erre az volt, hogy a döntést éppen az váltotta ki, hogy Suker egy héten három edzésről is „ellógott”. A walesi végül nagy nehezen elnézést kért a sajtó előtt, persze ezt is a maga nyersességével: „Nos, sajnálom a játék mackós megjegyzéseimet. Úgy tűnik mind a walesieknek, mind a spanyoloknak és a horvátoknak egészen másfajta a humorérzékük”. A végkifejletet azonban mindenki látta: Sukernek és lábában több mint 100 Spanyolországban lőtt góllal távoznia kell Madridból.

A spanyol fővárosban egy korszak lezárult. 1999 nyarán eladták Predrag Mijatovicot (12 millióért, a Fiorentinának) és Davor Sukert is. Cserébe kaptak egy fényes jövő előtt álló, ámde zavart lelkű Nicolas Anelkát és egy, a klublegendává válás vörös szőnyegén lépkedő Raúlt. Az esőáztatta Highbury épületének egyik irodájában eközben Wenger és Dein azon törte a fejét, hogy mivel lehetne a jónál is jobbat húzni az Anelka-deallel. Anelkával együtt egy zsáknyi gól is távozik a csapattól, Bergkamp továbbra sem hajlandó repülni, a BL álmokat viszont csak repülve lehet megcélozni, Kanu istenáldotta tehetség, de nem befejező csatár (ráadásul valamikor az év elején Afrika Kupára kell mennie), illetve ott van még Overmars és Ljungberg, de ők sem megoldások a 9-es pozíciójára. Ugyan a madridiak hajlandóak rekordösszeget adni Anelkáért, de annyira nekünk sem lehet szerencsénk, hogy potompénzért még „grátiszban” hozzácsapnak egy tapasztalt kilencest is? – gondolta Dein.

MEGGYŐZŐ CV

„Azt akarom, hogy ezt olvassák a címlapon: „from a sulker to a Suker! [lefordíthatatlan szójáték, jelentése: egy duzzogó helyett Suker]” – mondta David Dein miközben hivatalosan is bejelentették, hogy a csapatnál folytatja Davor Suker. Talán még nem alakult ki a kép a „tipikus Wenger igazolásról” az emberek fejében, mégis kissé hitetlenkedve álltak a bejelentés előtt. Suker nem volt fiatal (31 éves volt) és nem volt francia. Látszólag teljesen szembe ment azzal, amit a Wenger által megreformált Arsenal képviselt a piacon. 1999 augusztusában Arsene Wenger pragmatikus volt. Azonnal szükség van egy kilencesre, akinek a lábában ott vannak a gólok? Hát, szerezzünk egyet! Wengernek, aki továbbra is kiemelten szem előtt tartotta a klub megreformált gazdasági modelljét különösen imponált, hogy Suker hajlandó volt engedni fizetési igényeiből és a madridi 40 ezer fontos heti fizetés helyett megelégedett annak közel a felével, 25 ezer euróval. „Nem szeretném tönkretenni a fizetési struktúránkat. Rendkívül szokatlan, hogy valaki vállalja a fizetéscsökkentést.” – mondta Wenger, miközben nem próbálta elfedni meglepettségét. Sukernek volt alkalma a spanyolországi fizetésénél is többet zsebre vágni, ha Görögországot vagy Törökországot választja. Ő azonban leginkább szentimentális megfontolásokból Londont választotta. Döntésében hatalmas szerepe volt az 1996-os angliai EB szereplésnek is, ahol először mutatta meg magát a szigetország futballszurkolóinak (különösen emlékezetes maradt az átemelős gólja Smeichel és a dánok ellen). „Lenyűgözött az atmoszféra, a stadionok, ahogy a szurkolók megélik a játékot” – emlékezett vissza Suker. Úgy tűnt, hogy minden passzol és az Arsenal kezében van a csodafegyver, amivel már rövidtávon újra visszavehetik a domináns klub szerepét a Manchester Unitedtől.

„Itt van nekünk Dennis és Kanu, akik mindketten jók az összjátékban, de nem kimondottan tizenhatoson belüli játékosok (box players). Davor egy Ian Wright típusú játékos. Szimatja van a tizenhatoson belül szerzett találatokhoz. Davor könyörtelen a kapu előtt. Megvan a sebessége, még akkor is, ha nem tűnik túl gyorsnak. Gyorsan gondolkozik és gyorsan jár a lába.” – mondta Wenger a friss szerzeményről. Azon kívül, hogy egy tapasztalt, komoly európai rutinnal rendelkező, dörzsölt játékost szereztek Suker személyében, Wenger egy igazi ’clutch’ játékost is látott a horvátban, aki könyörtelenül el tudja dönteni a kiélezett párharcokat, amelyekre a Bajnokok Ligájában számítottak. Az Arsenal azonban „biztos, ami biztos”, egy nappal később bejelentette Thierry Henry leigazolását a Juventustól, klubrekordot jelentő 11 millió fontért. Mivel Anelkáért 22 milliót fizetett ki a Real Madrid és Suker csupán 3.5 millió ellenében érkezett a másik irányba, az Henryra elköltött 11 millió után is maradt a kasszában, amit a frissen felhúzott edzőközpontra költhettek. Még az is úgy gondolta, hogy tökéletes nyarat tudhat maga mögött a klub, aki nem látott a jövőbe. Aki pedig jóstehetséggel volt megáldva, valószínűleg kiugrott a bőréből. De olyan is volt, aki a rövidet húzta.

DÖCÖGŐS KEZDET

Hiába volt szinte makulátlan nemzetközi pedigréje Davor Sukernak, a felszín alatt, vagy éppen a felszínen már megjelentek a repedések. Az azonnali madridi sikerek után Suker például egyike volt a csak Quinta del Ferrarinak vagy az angol sajtóban Ferrari Boys-nak nevezett klikknek, Seedorffal, Panuccival és Mijatoviccal, akik olasz sportautóikkal villogva jártak edzésekre. Hatalmas kúriájának medencéjét a Real Madrid címerével csempéztette ki, barátnője pedig egy korának egyik celebje volt. Nem beszélve arról, hogy az évek alatt elhíresült arról, hogy könnyen dobálja magát a pályán. Wenger ez utóbbit rövidre zárta: „Nem szeretem az ilyen játékosokat. Nálunk ez nem fog megtörténni”. Az angliai kaland első heteiben mégsem ettől volt hangos a sajtó. Az Arsenal a Manchester United elleni Community Shieldre készülődött, Suker játéka viszont kétséges volt. Ráadásul egyes információk szerint akár komoly büntetésre is számíthatott a horvát, aki még alig tette be a lábát a Highbury-be. Miután augusztusban bejelentették, hogy az Arsenalba szerződött, Suker nem a legokosabb pillanatban vásárolt 20 ezer fontnyi részvényt a legnagyobb rivális klubban, a Manchester Unitedben. Mentségére szólt, hogy nem ez volt az egyetlen befektetése, hiszen hasonlóan vett részvényeket a Lazionál is. Sukert végül „felmentették” a vádak alól, a klub hivatalos közleményben tudatta, hogy nem vonják kétségbe az Arsenal iránti elkötelezettségét. Akárhogy is, nem volt makulátlan a bemutatkozás, és az angol sajtó még nem is mutatta ki a foga fehérjét.

A Manchester elleni Community Shield győzelem (2-1) alkalmával végül nem mutatkozhatott be, de első ágyús mérkőzését mégis Ferguson csapata ellen játszotta. A bajnokság 5. fordulójában elszenvedett vereség alkalmával csereként 13 percet játszott. A következő három találkozón szintén csereként kapott szerepet, majd elérkezett az Aston Villa elleni hazai mérkőzés. A Villa szerezte meg a vezetést, ami különösen rosszul esett Wengeréknek, miután egy Liverpool elleni vereségből jöttek haza és próbáltak a formán javítani (mindkét rangadóját elveszítette a csapat). Suker volt az, aki egy gyönyörű Bergkamp sarokpasszból a kapu felé tudott fordulni, nyakán egy vendég védővel, majd ballal egyenlített. Ez az a gól volt, amit Wenger megálmodott, amikor a szezon előtt képzeletben felrakta a mágnestáblára a dupla d-t, Dennist és Davort. A második félidőben ismét Suker hozta a fordulatot, aki egy nagyjából 9 méterről elvégzett közvetett szabadrúgást bombázott elemi erővel a vendégek kapujába. A kegyelemdöfést Kanu vitte be, 3-1. Suker dupla a horvát első mérkőzésén, amikor kezdőként lépett pályára. Nem rossz, nem rossz, gondolhatták a Highbury-be kilátogatók.

Egy héttel később a nyár másik szerzeménye, Thierry Henry is „törlesztésbe” kezdett. A Southampton ellen győztes gólt lőtt a fiatal francia, miközben Suker csak a cserepadról nézte a mérkőzést. Ennek pedig az volt az oka, hogy időközben elkezdődött a Bajnokok Ligája csoportköre, az a sorozat, ami Wenger listájának csúcsán állt. Hét közben, a Fiorentina ellen Suker nagyjából egy órát játszott, a csapat 0-0-val utazhatott vissza Londonba, hogy a következő körben a svéd AIK-val találkozzon. Úgy tűnt az AIK ellen nem fog a Wembley-átok (Wembley-jinx) és megszerzi első győzelmét az Arsenal a BL-ben. A 3-1-es győzelemből Suker egy góllal vette ki a részét (clutch momentumban, a 91. percben lőtte a gólt). Most már abban a sorozatban is beköszönt, amiért elsősorban szerződtették. Nem mellesleg az Arsenal támadószekciója így nézett ki a hajrában a vendégek kapuja előtt: Suker, Kanu, Bergkamp, Henry. A harmadik játéknapon a csoport rangadója következett Barcelonában. Az angol újságok úgy sejtették, hogy Suker kezdeni fog a létfontosságú ütközeten. Már csak azért is tűnt ez ésszerű döntésnek, mert a horvát 12 meccsen 7 gólt lőtt a katalánoknak spanyolországi időszaka alatt. Suker saját elmondása szerint „a rangadóknak élt”, ezért érzelmileg túlfűtötten várta a Camp Nou-ban az összecsapást. Wenger végül az utolsó negyedórában küldte pályára a hazaiak óriási füttykoncertje közepette. 85 ezer ember figyelte ahogy Suker 10 perccel a mérkőzés vége előtt megereszt egy erős lövést. A labda kijött Hespről, amit végül Kanu kotort a kapuba. Suker elképesztő harci fizimiskával, többször a levegőbe csapva és önfeledten ugrándozva rohant az ünneplő Kanuhoz. Az elhozott egy pont az ő érdeme is volt, a hozzáállásán pedig láthatták az Arsenal szurkolók, hogy Sukerre lehet számítani a legnagyobb rangadókon is. A Wembley-jinx elől azonban nem volt menekvés és egy hét leforgása alatt elszenvedett két vereséggel (2-4 a Barcelona, 0-1 a Fiorentina ellen) Wenger már csak az UEFA-kupára készülhetett. Az utolsó mérkőzésen szépségtapaszként még megverték az AIK-t, többek között Suker góljával 3-2-re, de a november eleji svéd éjszakában már nem Suker csillogott a legfényesebben. Szépen csendben a nyakigláb nigériai elvitte a show-t.

Képtalálat a következőre: „kanu arsenal 1999 2000”LMAO who?! Suker, Henry és Kanu gólöröme a BL csoportkör alatt (Bergkamp nem repült)

EGY LONDONMÁNIÁS VILLANÁSAI

A bajnokságban a veretlen szeptember után a csapat a második helyen várta a folytatást. Suker egymás után két bajnokin is gólt tudott szerezni. Először a West Ham elleni vereség alkalmával szerezte az Arsenal egyetlen gólját, majd szinte egy hónappal első duplázása után másodszor is két góllal iratkozott fel a Highbury kijelzőjére az Everton elleni 4-1 alkalmával. Mégis úgy tűnt, árnyékként mindig ott van Kanu, akinek időről-időre sikerül egy kis darabkát letörni Suker szobráról. A következő fordulóban azután Kanu ikonikus előadást tartott a Stamford Bridge-en. Két gólos hátrányból a nigériai mesterhármasának köszönhetően már nem Sukermanról beszéltek, hanem Kan-u-believe-it-ről. Persze nem csak Sukernak volt nehéz az élet a Premier League-ben, de a rekordigazolás, Thierry Henrynak is, aki röpke két hónap gólcsend után tudott újra beköszönni a bajnokságban. A Derby elleni Henry gólnál Suker már harmadik hete nem kezdett a csapatban. Lassan véget ért az őszi szezon, Suker teljesítményéről pedig ideje volt mérleget vonni.

Ha Angliában játszol, ráadásul a nagy PL bumm kellős közepén, akkor számolnod kell azzal, hogy két szempont alapján ítélnek meg: a pályán és a pályán kívül. Ha Sukerral kapcsolatban az elsőt vesszük szemügyre, akkor az osztályzat egy gyenge közepes. A bajnokságban ugyan úgy szerzett 6 gólt, hogy mindössze négyszer játszotta végig a 90 percet az ezredfordulóig, de az Arseweb írásos beszámolóit böngészve az a kép alakul ki Sukerről, mint aki a fizikális párharcokban rendre alul marad, konzisztens jó teljesítményre pedig képtelen. Ráadásul a korai BL búcsú miatt úgy tűnt, Wenger konyhai fiókjában feleslegesen foglalja a helyet egy bozótvágó kés. Hiába kapott jelest szorgalomra, a magatartásnál az angol zsurnaliszták leginkább csak ennyit jegyeztek volna fel: puncsos. Suker az újságírók számára már-már röhejesen kapálózott, hogy be- és elfogadják Londonban. „Most már egy gyönyörű szép angol kocsit, egy Jaguárt vezetek!” – utalt a maga mögött hagyott Ferrari Brigádos évekre. Szinte minden interjúban elmondta, hogy mennyire le van nyűgözve Londontól, az angol emberektől: „Emlékszem, hogy kihagytam egy büntetőt a Liverpool ellen és senki nem mondott semmi bántót vagy negatívat. Más országokban egy-egy hiba után legszívesebben megölnének az emberek. Itt más a hozzáállás: >>Gyerünk tovább, következő lehetőség, következő meccs<<, ez egyszerűen csodálatos!”. Az újságok már csak úgy szólították: az anglofil Dagenham Davor Suker. „>>Juhú, 11 gól 14 kezdésből! Ez tuti, hogy elég lesz, ahhoz hogy még egy évig szerződés kössön a frankó [eredetiben lahverly, rájátszva a lovely akcentusos kiejtésére] Londonhoz, ugyi [eredetiben innit]?<<. Valahogy így képzeltük a top anglofil Dagenham Davor Suker reakcióját, amikor ma reggel kiugrott a Big Benes takarója alól teli örömmel és optimizmussal, hogy világ omladozó közlekedési infrastruktúrájának fővárosában élhet.” – írta 2000 áprilisában a The Guardian.

Wengernek és az edzői stábnak viszont inkább az okozta a legnagyobb fejtörést, hogy Suker korántsem volt olyan „klinikus” a kapu előtt, ahogy azt várták. Különösen kijött ez a kupákban. A Ligakupában, amit Wenger már akkor is arra használt fel, hogy a fiataloknak adjon lehetőséget, hiába lőtt gólt Suker a Middlesbrough ellen, sok helyzetet puskázott el, aminek a levét a csapat itta meg a 11-es párbajban, aminek a végén az Arsenal búcsúzott a „Mikiegér kupától”. Ha két mérkőzésben kellene összefoglalni Davor Suker Arsenalos pályafutását, akkor a négy nap alatt leforgott Sunderland elleni bajnokit és a Leicester elleni FA-kupa újrajátszást lehetne említeni. A Sunderland elleni bajnokit a Leicesterrel vívott FA-kupa „odavágó” előzte meg, ahol Suker a 90 percet végigjátszva képtelen volt bevenni a kaput. A hétvégi bajnokin azonban (addig még nem sejtették) utoljára villantotta meg az igazi Sukermant a Highbury-ben. A 4-1-es győzelem alkalmával a szezon egyik legszebb gólját lőtte. Az Henrytól kapott labdát a 16-os sarkáról bal külsővel emelte a kapuba. Elképesztő technikai kivitelezés volt. Henry és Suker szárnyaltak a mérkőzésen, talán ez volt az egyetlen alkalom, hogy tökéletesen egészítették ki egymást. Suker a második félidőben megszerezte második gólját (harmadszor duplázott a Highbury-ben a bajnokságban), majd Arsene Wenger is elmorzsolhatott egy könnycseppet, amikor a kegyelemdöfést bevivő Thierry Henry bántóan könnyen futotta le az egykori Arsenal-legendát Steve Bouldot és talált a kapuba. Talán a legjobb teljesítményt láthatták Sukertől az ágyúsok. Éppen ennek fényében volt hatalmas pofára esés, ami az FA-kupa újrajátszáson következett. A leicesteri gól nélküli 120 perc után az Arseweb 6-os osztályzata mellett ez állt: „A vasárnapi fenséges után egy röhejes produkció”. Az Arsenal 6-5-re kapott ki a tizenegyes párbajban. „A horvát tulajdonképpen két hazai kupából rúgta ki a seggét [Arse] (a csapatnak) a komikus bénázásaival” – írta a szezon végén a The Guardian.

ÖSSZETÖRT SZÍVEK SZÁLLODÁJA

Február végére 10 pontos hátrány alakult ki a Manchester Uniteddel szemben, „csak” egy döntetlen az Old Traffordon, Suker pedig tavaszra teljesen kiszorult a csapatból, csupán epizódszerepeket kapott. Persze ezen egy csöppet sem csodálkozunk, ha megnézzük Thierry Henry meteorszerű fejlődését. Wenger volt az első, aki középcsatárként számolt vele, még a Monacoban, amikor Henry még tinédzsernek számított. Azután egyre inkább a széleken használták, a Juventusból is szélsőként érkezett, Wenger viszont nem titkolta, hogy idővel középcsatárt kíván belőle faragni. Azt azonban ő sem gondolta, hogy ez ilyen rövid idő alatt sikerülhet. A csendesebb ősz után tavasszal robbant a Titi-bomba. Öt bajnoki találattal lépett be az új évezredbe, de a szezon végére még hozzápakolt 12-t. A Bajnokok Ligájában Sukerre bízták volna a vezérszerepet, az UEFA-kupával azonban nem számoltak a szezon előtt. Így hát gyorsan zsebre rakta azt Thierry Henry. A döntőig vezető úton 7 meccsen lépett pályára, ezeken 7 gólt lőtt és adott egy gólpasszt. Nem mintha a csapattársak szégyenlősek lettek volna a kapu előtt. A döntő előtt 21 gólt lőtt az Arsenal a nyolc találkozón, olyan nem várt momentumokkal, mint a szezon végén búcsúzó Nigel Winterburn bombagólja a Nantes ellen, vagy Ray Parlour mesterhármasa a brémai Weserstadionban. „Hiába, ez is egy európai kupadöntő” – mondta az ex-Arsenalos Alan Smith Koppenhágában, az UEFA-kupa finálé helyszínén. Wenger és csapata egy meccsre voltak attól, hogy letegyék a névjegyüket Európában, még ha ez a toll nem is fogott olyan vastagon.

Talán az európai menetelésnek is köszönhetően a bajnokság márciusra elúszott az Arsenal számára. Március végén a későbbiekben jól megszokott 4. pozícióban csücsülő londoniak előtt 13 ponttal a Manchester United vezette a tabellát, mögöttük a Liverpool és a Leeds ácsingóztak a MU elejtett morzsáira. Mielőtt május közepén a Newcastle ellen lejátszotta volna utolsó bajnokiját a csapat, Henry vezetésével 9 meccsből 8-at megnyertek, többek között a Leeds elleni tekintélyt parancsoló 4-0-val idegenben, így a második helyre jöttek fel a tabellán. Hogy mennyiben vette ki ebből a részét Davor Suker? 10 perccel a Coventry ellen. „Mielőtt aláírtuk a szerződést, Davorral tisztáztuk, hogy nem lesz garantált helye a kezdőben” – emlékezett vissza Wenger. A horvátok legendájának azonban még volt egy lehetősége, hogy megmentse Arsenalos pályafutását. A repülőgép szerencsésen landolt Koppenhágában.

„Be kell hajtanunk a Leedsen azt, hogy nem látják vendégül a szurkolóinkat. Hatalmas elégtételt kell vennünk azzal, hogy biztosítsuk, a Galatasaray jusson a fináléba!” – nyilatkozta egy török TV állomásnak a Galata csatára Hakan Sükür, miután kiderült, hogy a Leeds United nem engedi, hogy török szurkolók utazzanak a visszavágóra. Talán nem ez volt a legszerencsésebb időzítése Hakan Sükür indulatos szavainak, az odavágó után, ahol két angol szurkolót késeltek halálra egy tömegverekedésben. A törökök végül megakadályozták, hogy angol házidöntő legyen az UEFA-kupában és 4-2-s összesítéssel várták egy másik angol csapat, az Arsenal elleni döntőt. Ha a londoniak útjáról azt lehetett mondani, hogy zökkenőmentes, a Galatasaray simára csiszolt útvonalon száguldott el a döntőig. Veretlenek voltak, nyolc meccsükből ötöt nyertek és a döntőhöz közeledve egyre inkább vérszomjasak lettek. De az Arsenal is csúcsformában volt. Az elképesztő áprilisi-májusi menetelésbe egyedül az utolsó fordulóban elszenvedett, Newcastle elleni 4-2-s vereség csúfított bele. Wenger egy erősen B csapattal lépett pályára. Az utóbbi hetek után nem volt meglepetés: Suker már ebbe a pikszisbe tartozott. A horvát végig is játszotta a mérkőzést, amivel nyilvánvaló volt, hogy a három nap múlva esedékes UEFA-kupa döntőn nem övé lesz a főszerep.

Idegtépő. Ha egy jelzőt kellene találni a Galatasaray-Arsenal mérkőzésre, akkor ez lenne: idegtépő. A törököknél 6 sárgalap és egy kiállítás. Gheorghe Hagi, aki Sukerhez hasonlóan a ’90-es évek egyik utolsó „futballfáklyája” volt, a 93. percben kapott piros lapot. Az Arsenalnál Vieira, Keown, Adams, azaz az „erősemberek” sárgultak be. Sok lap, nulla gól. Teltek-múltak a percek, már a hosszabbításban járt a találkozó, amikor Wenger a pad felé fordult és intett Sukernak. A 115. percben jártunk, a büntetőpárbaj rémképe ott lebegett a koppenhágai éjszakában. Wenger fejében is ez motoszkált, nem véletlen, hogy a tavasszal „jegelt” horvátot hívta magához. Tizenhárom évvel korábban egy hasonlóan kiélezett döntőben az ő tizenegyesével lett ifjúsági világbajnok az akkori Jugoszlávia. A mészpontról azóta sem lehetett kizökkenteni. Szinte tökéletes ítéletvégrehajtó volt. Már a harmadik büntetőpárbajára készülhetett alig egy éves Arsenalos karrierje alatt. A Boro elleni ligakupa blama alkalmával értékesítette a magáét. Ahogyan a Leicester elleni thrillernél sem hibázott. Arsene Wenger tehát úgy gondolta, nem húz zsákbamacskát, ha Marc Overmars helyére behozza Sukert. Elvégre a clutch-játékos jelző egyike volt azoknak az erősségeknek, amiért 31 évesen is leigazolták őt. Az Arsenal első tizenegyesét Suker lőtte. Egy tompa puffanás, kapufa. Elhibázta. Nem úgy a Galatasaray játékosok, akik kíméletlenek voltak. Parlour ugyan egy pillanatig még életben tartotta az Arsenal esélyeit, de Vieira kapufája után már mindenki tudta, ezt csak a törökök veszíthetik el. Popescu ellen nem volt ellenszere Seamannek. Minden ágyúsnak egyszerre reccsent meg a szíve.

Képtalálat a következőre: „fairs cup arsenal trophy”
Suker a kihagyott tizenegyes után az UEFA-kupa döntőben

A dráma ellenére az Arsenal számára mégis sorsfordító volt ez a szezon. Arsene Wenger már letette a modern Arsenal alapjait, de ez a szezon volt az, ami után végleg a csúcs felé tört a csapat, aminek a két legjelentősebb eredménye a veretlen szezon és az új stadion lett. Davor Suker és talán a környezetéből még jó páran 1999 augusztusában úgy gondolták, hogy ebben a folyamatban elévülhetetlen szerepe lesz a horvát ikonnak. A sors fura fintora, hogy az igazi „messiást” egy nappal Suker után mutatták be, Thierry Henry személyében. „Davor kiválóan teljesített nálunk, de nem tudtuk olyan gyakran használni, amilyen gyakran ő szerette volna. Egy játékos az ő képességeivel megérdemli, hogy hétről-hétre játsszon, ezért elengedjük. Nincs bennünk rossz érzés egymás iránt. Davor Thierry robbanásszerű fejlődésének lett az áldozata. Ez azt jelenti, hogy itt van nekem Davor, Thierry, Dennis Bergkamp és Nwankwo Kanu két pozícióra” – mondta a szezon végén Arsene Wenger.

BERGKAMP-HALMAZ

Manapság már csak kevesen emlékeznek arra, hogy Davor Suker az Arsenal csatára volt. Hallottak róla, hogy emblematikus figurája volt a horvát válogatott (első) aranygenerációjának, de sokaknak kikerekedik a szeme, ha meghallják, Arsene Wenger csapata egyszer egy Bajnokok Ligája meccsen ezzel a négyessel rohamozta az ellenfelet: Henry, Bergkamp, Kanu, Suker. Pedig Davor Suker nem azok egyike volt, aki levezetni érkeztek pályafutásuk hajnalán egy PL csapathoz. Suker belement, hogy közel fele annyi fizetésért megküzdjön a helyéért olyan feltörekvő tehetségekkel szemben, mint Thierry Henry vagy Nwankwo Kanu. A pletykalapok sem találtak rajta fogást, az angol újságírók csak izzadságszagú kötözködésekkel próbálták feldühíteni. Minden bizonnyal minden pillanatát imádta az angliai kalandnak. Egészen onnan, hogy kamerák kereszttüzében nyilatkozott Arsene Wenger mellett azon a bizonyos augusztusi napon, és egészen odáig, hogy Harry Redknapp (aki már egy évvel korábban próbálta leigazolni) elvitte a West Hamhez még egy szezonra. Aki a 99/00-s szezonban „jó napjain” látta játszani, vagy testközelből élhette át azt a bizonyos Sunderland elleni gólt, nyugodt szívvel egyetért azzal, hogy a „Bergkamp-halmazba” tartozott, vagyis egyike volt a legtehetségesebb játékosoknak, akik valaha is magukra ölthették az Arsenal mezét.

Belovai György

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása