A tegnapi napon bejelentette visszavonulását egy igazi Arsenal legenda, a korakupanélküli korszak ikonikus arca, a brazil bestia, Julio Baptista. Vendégszerzőnk, a fociológus Belovai György írásával szeretnénk megemlékezni arról a felejthetetlen 2006/07-es szezonról, amit ágyús mezben döntött. Monchi gyémántszeme, fanatikus sevillai drukkerek, hideg esős londoni napok, pudliverés, mentally strong, bukott kupadöntő... lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere.

Kettőszáznegyven pixel. Lehetetlen kivenni a játékosok mezszámát a videón. Az arcokat? Esélytelen. Egy fehér massza kapja a labdát a baloldalon. Szeretném azt hinni, hogy José Antonio Reyes az. Egy dologban azonban biztos vagyok, ahogy a labda a tizenhatoson belülre száll és egy másik fehér massza érkezik nagy lendülettel a kapu elé, Tina Turner azt énekli: „hívlak, amikor szükségem van rád, lángol a szívem”. Lehetséges, hogy mindezt a játékszer búgta a rock ’n roll királynőjének összetéveszthetetlen hangját kölcsönözve hozzá? Mindenesetre megvan az első gól. Aztán jön a többi is. Lehet, hogy nem lehet pontosan kivenni a labda útját egy-egy találat előtt, de érezni lehet, hogy két elemi őserő talált egymásra az öt perc húsz másodperces videóban. Amikor Tina Turner a refrént énekli, a videó másik főszereplője nagyjából tizenhét méterről bombáz a jobb felső sarokba. 2003-at írunk, amikor Sevillában nem volt kérdés, hogy Júlio César Clemente Baptista nem csak egyszerűen a Bestia volt, de „simply the best” is. Alig négy évvel az előtt, hogy az Arsenal szurkolói összetették két kezüket, hogy sikerült megszabadulniuk a klub legújabb, befuccsolt kilencesétől. Sztori Júlio Baptista elpackázott szezonjáról az Arsenalban.

Simply the Beast.

VIEIRA, A KATALIZÁTOR

Nem csak Júlio Baptista érezhette úgy a 2003-2004-es szezonban, hogy élete formáját futja. Minden bizonnyal így volt ezzel az Arsenal minden egyes játékosa, hiszen az idény végén, történelmi tettet végrehajtva mindezidáig egyetlen csapatként veretlenül nyerték meg a Premier League-et Wenger fiai. Ez maga volt az überelhetetlen teljesítmény. Úgy tűnt, hogy az a bizonyos pohár csordultig megtelt. Az önfeledt mámor pillanatában azonban többen is a jövőt fürkészték. Nem volt ezzel máshogy a klub ikonikussá vált kapitánya, Patrick Vieira sem. Wenger tudta, hogy két szezon múlva végérvényesen egy új korszak kezdődik, amikor a 2006-os idénykezdetre elfoglalhatják a frissen felhúzott szuperstadiont, az Emirates-et. Nem akart azonban radikális szakítást a két éra között, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy egyben tartsa az Invinciblest. Ebben a legfontosabb lépésnek az bizonyult, hogy Vieirát a csapatnál tudhassa. A francia középpályás, hiába a csalódást keltő francia szereplés a 2004-es EB-n, joggal gondolhatta úgy, hogy ő már egy igazi galaktikusnak számít a világfutballban, ezért hasonló gigasztárokkal vehetné körül magát, ehhez pedig nem is találhatna alkalmasabb helyet Madridnál. A Vieira – Real Madrid szappanopera odáig húzódott, hogy Wenger már a legrosszabbra készülve tárgyalásokat kezdett a West Hammel Michael Carrick szerződtetéséről.

Philippe Auclair, francia szakíró szerint, aki jól ismerte mindkét érintettet, Wengert végtelenül megviselte a Vieira körüli hercehurca. Mígnem egy nap, miután megnézett egy filmet a moziban, Vieira betoppant a Highburytől mindössze néhány mérföldnyire található Wenger-rezidenciába. A francia edző úgy gondolta, hogy kapitánya búcsúzni érkezik, alig néhány nappal a szezon kezdete előtt, ezért alaposan meglepte, amikor Vieira bejelentette, hogy miután családjával és több csapattársával is beszélt, úgy döntött, hogy a Bajnokok Ligája elhódítása van akkora motiváció a csapat és saját maga számára is, hogy marad a klubnál a következő szezonban is. A 2004/05-ös idényben azonban nem csak a BL győzelem, de Vieira egyenletesen jó teljesítménye is elmaradt. Vieira rossz formáját annak tudták be, hogy Gilberto Silva sokat volt sérült, így többnyire olyan fiatalokkal kellett a középpálya közepén futballoznia, mint Cesc Fábregas vagy Mathieu Flamini. Ráadásul a fiatal spanyoltól látott teljesítmény már előrevetítette a Vieira nélküli jövőt is, ami szintén fényesnek bizonyult. A bajnokság végén Vieiranak még mindig két éve volt hátra a szerződéséből. Wenger tudta, hogy a változás igazi katalizátora az lesz, amikor a francia klubikon elhagyja az Arsenalt. Egy éve még sikerült ezt elodázni, 2005 nyarán azonban Vieira a Juventushoz igazolt, ez pedig felért egy arcon csapással az öltözőnek.

Fájdalmas búcsú.

„Azt hiszem a játékosokat igazán sokkolta Patrick távozása. Az, hogy Patrick az idén távozott, egy picikét váratlanabb volt, és éppen ezért, először nagyon meglepte a többieket. Jelenleg a játékunk fizikai és technikai oldalára fókuszálunk, de ahogy közeledik a szezon kezdete, pszichésen is fel kell építeni magunkat” – nyilatkozta Wenger a Guardiannak. Az kétségtelen volt, hogy Gilberto Silvára még nagyobb szerep hárul majd, ahogyan a tinédzser Fabregasra is, Wenger azonban egy jól ismert andalúz városra fordította a tekintetét. A francia mester egy olyan kaliberű igazolás után vadászott, aki szinte minden tekintetben tudja pótolni Vieirát. A sajtónak pedig kriptikusan csak ennyit mondott: „Egy játékost akarunk, aki hozni tudja azt a bizonyos többletet, a valódi pluszt, aki nem egyszerűen csak egy jó játékos. Olyat akarunk, aki igazán hozzá tud adni a csapathoz – vagy senkit.”. Másfél éve már elhozta az egyik gyémántot Sevillából. Most újra visszatért, hogy a sevillai elnöktől megkapja: „ez az ajánlat egyszerűen röhejes”. Wenger rájött, hogy az új éra egyik alapkövének szánt Júlio Baptistát nem lehet egykönnyen elmozdítani Sevillából.

ÍGY NEVELD A BESTIÁDAT

A Sevilla játékosmegfigyelője éppen egy brazil bajnokit figyel a helyszínen. A világ szinte semmit nem tud Monchiról, aki éppen a Sao Paulo egyik középpályását kémleli éber szemekkel. A spanyol azonban biztos benne, hogy pár millió eurót érdemes befektetni a hazaiak jól megtermett középső középpályásába, Júlio Baptistába. Monchi még nem is sejti, hogy egyik első szerzeményével a majdani labdarúgó hipszter szubkultúra egyik legfényesebb szobrának, a sajátjának az alapjait rakja le. Amikor Júlio Baptista 2003 nyarán játékra jelentkezett Sevillában, Joaquín Caparrós egy kis fejcsóválás után úgy döntött, hogy egy sorral feljebb vezényli a fantasztikus fizikai tulajdonságokkal felruházott fiatal brazilt. Úgy gondolta, hogy a kapu elé érkezve még félelmetesebben tudja kamatoztatni képességeit.

Caparrós jóslata bevált, hiszen Baptista első két európai szezonjában 38 gólt szerzett, amivel kiérdemelte a Bestia művésznevet és azonnal felhívta magára a spanyol csapatokon kívül több európai klub figyelmét is. Debütáló idényében például alig egy óra alatt lőtt négy gólt a Racing Santandernek, majd 2004 januárjától egyértelműen ő vált a Sevilla kulcsemberévé, miután David Dein kezet rázott a sevillai klub elnökével és az andalúz klub saját gyermekeként szeretett üdvöskéjét, José Antonio Reyest az Arsenalhoz csábította. Ha akkor azt mondják Deinnek, hogy másfél év múlva még vissza kell térnie a sevillai klubházhoz, hogy a csapat másik sztárját is Észak-Londonba próbálja juttatni, akkor valószínűleg hevesen tiltakozott volna, azok után, amit Reyes szerződtetésekor át kellett élnie. Dein saját elmondása szerint már-már „ijesztő” volt, ahogy a teljes diszkrécióban kezelt üzletkötést megszimatolták a sevillai fanatikusok, akik a klubház elé vonultak és a távozó Arsenal-küldöttség „járműi elé vetették magukat, hogy megállítsák őket”.

„Ozú, qué frío!” – azaz, „Atyaég, itt aztán hideg van!”, ezek voltak Reyes első szavai, miután repülőgépe Londonban landolt. Amikor 12 évesen a Sevilla akadémiájára került még írni és olvasni is alig tudott a cigány családból származó Reyes, akinek alig tíz esztendővel később újabb kultúrsokkal kellett szembenéznie. Ezúttal egy idegen futball kultúrában kellett helyt állnia, méghozzá a liga legerősebb csapatánál. 

ÍGY (NE) NEVELD A BESTIÁDAT

2005 nyarán, miután két nagyszerű idényt tudhatott maga mögött, Júlio Baptista az egyik legkelendőbb csatárként találta magát az átigazolási piacon. „Most már egy írásos ajánlat is van az asztalunkon 20 millió euróról, Júlio Baptista játékjogáért” – mondta José María del Nido a spanyol sajtónak. Ha hinni lehet a sevillai klubelnöknek, akkor ez már a negyedik ajánlat volt az Arsenaltól, miközben del Nido valamelyik spanyol gigász kopogtatását leste az ajtaján. A szappanopera egészen odáig húzódott, hogy az andalúz klub saját honlapján jelentette be, hogy az addigi legjobb ajánlatot ugyan egy észak-londoni klub, de nem az Arsenal, hanem a Tottenham Hotspur tette a brazilért, ráadásul Wengerék illegálisan vették fel a kapcsolatot a játékossal, amiért a Sevilla kész a FIFA-hoz fordulni. Nagyon úgy tűnt, hogy az utolsó Highbury-s idényben még nem kaparintja meg a Fenevadat a francia mester, aki a mizériáról csak ennyit nyilatkozott: „Nincsenek se pozitív, se negatív híreim. Tulajdonképpen a senki földjén vagyunk.”. Majd a Sevilla perrel való fenyegetőzésére hozzátette: „Nézzék, a tárgyalásoknak megvan az a szakasza, amikor személyesen kell felvenned a kapcsolatot a játékossal.”. 

Július végére a Baptista-ügy a legkevésbé drámai befejezéssel ért véget. José María del Nido kivárása kifizetődött, miután az Arsenaléhoz hasonló nagyságrendű ajánlatot fogadott el a Real Madridtól (különböző teljesítések után nagyjából 4-5 millió euróval nőhetett az összeg). Az országon belüli váltással Baptista is jól járt, miután nem olyan régen igényelt spanyol útlevelet, amelynek az átfutási ideje nagyjából 5 hónapot vett igénybe. A megerősödött madridi brazil-mag (Ronaldo, Roberto Carlos, Robinho, Cicinho, Júlio Baptista) azonban kevésbé muzsikált jól a szintén brazil Vanderlei Luxemburgo irányítása alatt. A bajnoki második helyet még ímmel-ámmal lehetett magyarázni, a Bajnokok Ligája kiesést már annál kevésbé. A végállomást ráadásul az Arsenal elleni nyolcaddöntő jelentette a Realnak, amiből Baptista nagyjából fél órányi játékkal vette ki a részét. Jelzésértékű, hogy mindkétszer Thomas Gravesen cseréjeként. A Bestia úgy is a csapata harmadik legeredményesebb játékosa lett a maga 8 találatával a bajnokságban, hogy többnyire posztján kívül játszott. Miután azonban kiderült, hogy a következő idényben Fabio Capello irányítja a fővárosiakat, Baptistának finoman jelezték, hogy itt az esélye külföldön is kipróbálnia magát. 

Baptista egy rajongójával Madridban.

„Nem estünk kétségbe” – ezt már Wenger mondta 2005 nyarán, miután nem sikerült megszereznie Baptistát. Ellenben érkezett a csapathoz Alex Hleb, Bendtner, Mannone és Traoré, illetve az ausztriai edzőtáborozás során keltett pozitív benyomások miatt a Bastia fiatal kamerunija is, a 17 éves Alex Song. Egyetlen játékosként, aki a Juventushoz távozó Vieira posztján is bevethető. A szezont így is sikerült fényessé tenni egy felejthetetlen BL sorozattal, Wenger azonban tudta, hogy a változást már nem lehet tovább odázni, a szezon végén búcsút int a csapat a Highburynek és több legendájának is. Ahogyan 1999-ben, ismét a spanyol főváros felé fordult, hogy megpróbáljon nagyot húzni egy vergődő csatárral, akinek a lábában (remélhetőleg még) temérdek gól szunnyad.

JOBB KÉSŐBB, MINT SOHA?

Baptista-affér, második felvonás. 1999-ben Davor Suker volt az, akit Wenger megpróbált feltámasztani egy sikertelen madridi szezon után, 2006-ban az újabb pácienst Júlio Baptistának hívták. Wenger tudta, hogy másodszorra sem lesz könnyű dolga, ha meg akarja szerezni a brazil aláírását, de ez alkalommal egy olyan lapot is tartott a kezében, aminek a Real sem tudott ellenállni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Wenger nem őszinte mosollyal játszotta ki a kártyát, amire ez a név volt írva: José Antonio Reyes. A spanyol tehetsége vitán felül állt, adaptálódni azonban képtelen volt. Márpedig a Premier League-ben a sikeres idegenlégiós ismérve a tökéletes adaptáció. A tökéletes alkalmazkodás két tényezőhöz: az időjáráshoz és a bajnokság stílusához. Reyes, aki családjával költözött Londonba, képtelen volt megszokni az angol időjárást és a helyiek életvitelét. Híressé vált például az a mondata, miszerint „délután ötkor minden bezárt, nem tudtam mit csinálni, hova menni, egyszerűen unatkoztam”. A másik faktorhoz, a játékstílushoz való adaptálódás sikertelenségében pedig többek között szerepet játszott az a Manchester United elleni mérkőzés is (ne feledjük, nem valami kiesés ellen harcoló rúgd és fuss csapatról van szó, hanem egy elithez tartozóról, akinek példát kellene mutatnia), ahol Gary Neville későbbi állítása szerint ő és Scholes szándékosan „darálták” a spanyolt, miután a mérkőzés előtt az öltözőben a taktika egyik fontos elemeként szerepelt, hogy a sokszor brutalitást súroló fizikális játékkal megtörjék a pszichésen leggyengébbnek tartott Reyest. A manchesteriek végül ezen a mérkőzésen vetettek véget az Arsenal 49 meccses veretlenségének. Ezek után Wenger nem tudott mit tenni, amikor Reyes önmaga ajánlotta fel, hogy egy csere keretein belül hazaköltözik Spanyolországba.

Egy éve Wenger úgy tekintett Baptistára, aki a testi adottságaival akár képes lehet pótolni Patrick Vieirát is. 2006 nyarán már viszonylag kisimult arcvonásokkal nézett a Vieira után hagyott űrre, amit Cesc Fábregasszal sikerült betömnie. Azonban a Highburyvel együtt távozott a klubtól Bergkamp és Pires is, a támadó szekcióban tehát legalább olyan szintű kieséssel kellett szembenéznie Wengernek, mint egy évvel korábban a középpályán. Emmanuel Adebayor fél éve volt a klubnál, Wenger elégedett volt a teljesítményével, de tudta, hogy egy tavalyihoz hasonló Bajnokok Ligája sorozathoz és a Premier League trófeájának elnyeréséhez ennél több kell. A Bestia érkezését igazából egyetlen elem akadályozhatta volna meg, amit azonban senki nem vett komolyan. A Tottenham próbált jobbról besandítani a képbe. 

1999-ben Davor Sukert megkereste a Tottenham, végül az Arsenalban kötött ki. 2005-ben úgy tűnt, ők lesznek a befutók Júlio Baptista játékjogáért, majd egy évvel később ismét összeértek a szálak az Arsenal átigazolási tevékenységével. Miután a spanyol klubok megtudták, hogy Reyes távozni szeretne Londonból, többen is felvették a kapcsolatot az Arsenallal. Egyikük volt az Atletico Madrid, akiktől a Tottenham igyekezett megszerezni Martin Petrovot. Az Atletico azt üzente a Spursnek, hogy amennyiben meg tudják oldani Petrov pótlását (értsd: megszerzik Reyest), akkor minden további nélkül lemondanak a bolgárról a javukra. Wenger azonban nem fogadta el a nagyjából 20 millió eurós ajánlatot a matracosoktól, inkább belement a Baptista-Reyes cserébe a Reallal. Petrov végül a Manchester Cityhez igazolt, a Spurs ismét a rövidebbet húzta és tovább hűsölt az árnyékban. A brazil megérkezett Londonba.

Trükkös Arsenal pub-kvíz kérdés is lehetne, hogy a kölcsön-csereprogram keretein belül megszerzett Baptista mikor lépett pályára először az Emiratesben. Alig egy héttel korábban, hogy hivatalosan is bemutatkozhatott az Arsenalban, Baptista hazája színeiben, egy Brazília-Argentína mérkőzésen lépett pályára az Emiratesben, hogy pár nappal később már Middlesbrough-ban húzza magára az Arsenal mezét és vágjon bele nagy reményekkel londoni karrierjébe.

A hírhedt kilence számú mezünk legújabb áldozatával.

A HATHÁROM ELŐTTI NEHÉZ NAPOK

„A csapatban erős a sikeréhség, bennem pedig még annál is erősebb” – nyilatkozta Wenger, miután a jelentős távozásokat (Bergkamp, Pires, Campbell, Cole) sikerült valamelyest kozmetikázni a transzferablak utolsó pillanataiban. A legtöbb esetben erősnek mondható az az átigazolási szezon, ami után egy csapatnál elkel a 7-es, a 9-es és a 10-es mezszám is. Az Emirates első hetese Tomas Rosicky lett, az elátkozottnak hitt kilencesben Júlio Baptista pózolt a kamerák előtt, Bergkamp tízesét pedig William Gallas ölthette magára. Nagyjából ebben a sorrendben jelent meg egyre több ránc is az Arsenal szurkolók arcán, amikor szeptember 1-én véglegesnek volt mondható a keret.

Baptista hiába dicsekedett el azzal, hogy „tulajdonképpen az összes játékos nevét fel tudná sorolni fejből”, amikor megérkezett, a ritmus felvétele nem ment egyik pillanatról a másikra. Első heteiben többnyire a mérkőzések végén számított rá Wenger. Debütáló Premier League kezdésére november közepéig kellett várni, amikor van Persie és Adebayor mögött a középpályán kapott 64 percet, hogy utána Walcott váltsa a Newcastle elleni hazai döntetlen alkalmával. Három nappal később azonban végre betalált a Bestia. A Hamburg ellen az utolsó pár percre beállva egy Walcott beadást bólintott a németek kapujába és állította be a 3-1-es végeredményt.

A Hamburg elleni gól volt Baptista egyetlen találata ősszel. Mindössze háromszor kapott kezdőként lehetőséget a bajnokságban, miközben a csatárok ranglistáján egyre lejjebb süllyedt. Az nem okozott meglepetést, hogy az elsőszámú opciót Henry és Adebayor sajátította ki magának Wenger rendszerében. Az is borítékolható volt, hogy a csapatba kerülésért először Robin van Persie-vel kell felvennie a kesztyűt a brazilnak, ha azt szeretné, hogy Wenger a támadósorban számoljon vele. Az viszont már sokakat váratlanul ért, hogy szépen csendben egy bizonyos Jérémie Aliadiere is megszorongatta a Bestiát. Aliadiere a bajnokságban ugyan kevesebb szerepet kapott, mint Baptista, a csapat őszi Ligakupa meneteléséből azonban derekasan kivette a részét. A harmadik fordulóban az ő duplájával verte meg az Arsenal a West Bromot idegenben, majd az Everton elleni győzelem alkalmával is végig a pályán volt, hogy a negyeddöntőben következő áldozatként a Liverpoolt várja ő és a csapat. Aliadiere-re hárult a feladat, hogy az újév első napjain felültesse a Ligakupa trónjára a vergődő brazilt az Anfielden.

AZ A BIZONYOS ESTE AZ ANFIELDEN

„Egy dolgot biztosan merek állítani, egyetlen olyan pillanat sincs az edzéseken, amikor ne tenné oda magát száz százalékosan. Mindent megtesz azért, hogy kész legyen arra a pillanatra, amikor pályára kell lépnie. A szurkolók is befogadták, mert látják rajta, hogy mennyire alázatos. Pozitív attitűdje van, ami tetszik nekem. Csodálom benne, hogy mennyire erős mentálisan.”. Annak ellenére, hogy a pályán mutatott produkciója vajmi kevés pozitív reakciót váltott ki a környezetéből, Wenger nem fukarkodott a dicsérettel, amikor Baptista munkamorálját és alázatosságát kellett ecsetelni. Az embernek az az érzése támadt, hogy a brazilnak az a mennyiségű munkája, amit Wenger őszintén dicsért, egyszer be kell, hogy érjen. Az FA pedig meg is határozta a szüretelés napját, amikor a Liverpool elleni negyeddöntőt a hatalmas köd miatt 2007. január 9-re halasztották.

Három nap telt el azóta, hogy Henry zsebre tette Carraghert és meglőtte sokadik ikonikus gólját, aminek köszönhetően az Arsenal 3-1-gyel búcsúztatta a Liverpoolt az FA-kupában. Wenger és Benítez hármat aludt, és a két csapat megint egymásnak feszült, ismét az Anfielden. Nincs Henry, de nincs Carragher sem. Wenger hű maradt magához, miszerint a Ligakupában rendre a „young guns”, a fiatal ágyúsok kapjanak szerepet. Hoyte, Traoré, Denílson, Song, Walcott sihederhad vette fel a kesztyűt a Hyypiavel, Gerrarddal, Bellamyval, Fowlerral felálló Liverpoollal szemben. A mérkőzésen Aliadiere harmadik Ligakupa góljával szerezte meg a vezetést az Arsenalnak, amit azután Fowler egalizált. Majd jött az első Dudek-Baptista párharc. A Bestia parádés szabadrúgására a lengyel mozdulni sem tudott, ismét előnyben az Arsenal. Az első félidő hosszabbításában Song egy szerencsés góllal állította be a pár nappal azelőtti végeredményt, de a játékvezető félidőt jelző sípszaváig még belefért a negyedik londoni találat is. Baptista két hazai védőt fűzött be, majd tette a labdát Aliadiere elé, aki önzetlenül tálalta azt Baptistának. 4-1, a brazil pedig máris megduplázta addigi Arsenalos góljainak számát. A fordulás után ismét Aliadiere került főszerepbe, akit buktattak a hazai tizenhatoson belül. Júlio Baptista a sípszó pillanatában már leszegett fejjel vette célba a mészpontot. A tizenegyesét azonban hárítani tudta Dudek, aki a védés után még valamit oda is szólt a brazilnak (bár ne tette volna). De nem telt el sok idő, és Baptista nagyjából húsz méterről egy lapos lövéssel vette be a jobb alsó sarkot. Ami késik, nem múlik, a brazil mesterhármasával már 5-1-re vezetett az Arsenal. Gerrard és Hyypia találataira is volt még válasza a vendégeknek. Aliadiere a gólja mellé kiosztotta harmadik gólpasszát is, miután az alapvonalnál Palettát hagyta faképnél és gurított középre Julió Baptista elé, akinek nem esett nehezére, hogy megszerezze a történelmi negyedik gólját is a mérkőzésen.

Történelmi vereség pudliföldén.

Baptista négy gólja kellett ahhoz, hogy 77 év után a legsúlyosabb vereségét szenvedje el a Liverpool az Anfielden (1930 áprilisában a Sunderland gurított hatot, de előtte is csak kétszer fordult ez elő). A brazil ráadásul Dennis Westcott óta (1946, Pool-Wolves) az első játékos lett, aki négy gólt tudott szerezni vendégcsapat játékosaként az Anfielden. Baptistának nem is kellett több, újult erővel és pozitív gondolatokkal telve vetette bele magát a londoni mindennapokba. A mérkőzéslabdát, amit minden csapattársa aláírt neki, egy külön vitrinben helyezte el hampsteadi lakásában, ahova néhány hete költözött be, miután az első pár hónapot szállodában töltötte. Ezen a környéken volt lakása többek között Henrynak és Ljungbergnek is. Úgy tűnt a hozzáállása gyökeresen különbözik Reyesétől. Amíg a spanyol azon panaszkodott, hogy egyszerűen elunja magát Londonban, Baptista nem győzte kapkodni a fejét a nyüzsgő világvárosban. „Szeretem a színházat, imádok éttermekbe járni, imádom Londont, egy csomó mindent lehet itt csinálni!” – nyilatkozta a Guardiannak a liverpooli négyes után. Buzgósága több csapattársat is meglepett. Almunia például ezt mondta róla: „Néha egészen meglep, amikor reggel odajön hozzám és angolul kezd el beszélni. Ilyenkor mindig mondom, hogy Júlio, spanyolul sokkal jobban megértjük egymást, de ő ezzel is igyekszik még jobban beilleszkedni.”.

A januári hideg liverpooli este elhitette Baptistával, hogy végre visszatért a sevillai formája, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy megtalálták az igazi pozícióját a pályán. Aliadiere-rel kétségkívül parádésan megértették egymást, de azt nehezen lehetett elvárni Wengertől, hogy ezt a párost favorizálja a Premier League-ben. A brazil önbizalmát persze Wenger sem akarta letörni, ezért, amint lehetősége volt rá, dicsérte Baptistát, „akiről mindig is tudta, hogy képes lesz megtalálni a formáját”, illetve megjegyezte, hogy a liverpooli teljesítményét előre vetítette az a mentális felkészültség és teljes profizmus, amit a Bestia mutatott a szezon első felében. Baptista a hurráoptimizmusban egészen odáig merészkedett, hogy ezután biztosan ki merte jelenteni, „az idén valamilyen kupát behúz a csapat”. „Miért ne érhetné el ez a csapat ismét a Bajnokok Ligája döntőjét, sőt ez alkalommal nyerné is meg?” – mondta Baptista a PSV elleni nyolcaddöntőre is hangolódva, addig azonban még hátra volt röpke királyságának még egy felvillanása. A változatosság kedvéért ismét a Ligakupában.

NO LIGAKUPA, NO PARTY

Köszönhetően a Ligakupa (több, mint érdekes) lebonyolítási rendszerének, ami az elődöntőket egy oda-visszavágós párharcként kezelte, az Arsenal szurkolói a két bajnoki összecsapás mellé grátiszban kaptak két North London Derbyt a Ligakupában is. Alig több, mint két héttel a liverpooli domináns produkciója után Júlio Baptista ezúttal a White Heart Lane-t tette saját „játszóterévé”. A Spurs 1999 óta képtelen volt tétmérkőzésen megverni az Arsenalt, éppen ezért a legerősebb kezdő tizenegyével állt ki, szemben az Arsenallal, ahol Wenger továbbra is ragaszkodott a jó sorozatot produkáló csikókhoz. Mégis Baptista volt az, aki a mérkőzés négy találatából hármat is jegyzett. A brazil öngóljával, majd Berbatov találatával Martin Jol csapata 2-0-s előnyben találta magát 45 perc játék után. A második félidőben Wenger behozta Hlebet és Ebouét is a standard kezdőjéből, aminek köszönhetően meg is változott a játék képe, majd 13 perc alatt össze is jött az egyenlítés. Júlio Baptista először Walcott, majd Hoyte labdáját juttatta Robinson kapujába, ezzel elnapolva az évezred első Spurs győzelmét az Arsenal felett. Wengernek ismét Baptistát kellett magasztalnia a sajtótájékoztatón: „Szerzett egy öngólt az első félidőben, de mentálisan egy nagyon erős játékosról beszélünk”. Wenger állandósuló „mentally strong” mantráját még azzal is kiegészítette, hogy innen már csak felfelé vezet az út Baptistának: „Beletelt egy kis időbe, hogy Spanyolországból érkezve adaptálódjon, de mindig is megvolt hozzá az ereje, hogy ezt a nehézséget legyűrje”. A visszavágón hosszabbítás után 3-1-re nyert az Arsenal és jutott a döntőbe, ahol a Chelsea-vel találkozott. Baptista ugyan nem játszott az Emiratesben, de a hivatalos honlapon a két mérkőzésen szerzett 6 góljának köszönhetően így is megszavazták január hónap legjobb játékosának.

„A szezon legnagyobb csalódása volt egy átlagos PSV ellen kiesni” – ezt már Wenger nyilatkozta a Bajnokok Ligája búcsú után, amit Baptista sem tudott megakadályozni (a következő körben a Liverpool sima 4-0-s összesítésben búcsúztatta a hollandokat). Nem ez volt az első alkalom a tavasszal, hogy hazai pályán szinte semmi nem jött össze az Arsenalnak. Az idegenbeli 1-0-s vereség után hiába vezetett hasonló arányban a csapat, képtelen volt lezárni a párharcot, majd jött Alex fejese, amivel továbbjutatta az eindhovenieket. A kiesés után érkezett az újabb rossz hír: Henry sérülése miatt valószínűleg a szezonban már nem léphet pályára. A bajnokságban egyetlen cél maradt: bekerülni a top 4-be, a Blackburnnel szembeni FA-kupa fiaskó után pedig az egyetlen begyűjthető trófea a Ligakupa maradt, ahol Wenger joggal reménykedett benne, hogy a young guns folytatva a jó sorozatot, és a Chelsea-t is meg tudják verni a cardiffi döntőben (még a PSV elleni visszavágó előtt).

José Mourinho valószínűleg nem akarta meglátni a legkisebb angliai kupasorozat romantikus oldalát, ezért szemrebbenés nélkül a legerősebb tizenegyét küldte pályára a Millennium stadionban. Ezzel szemben Wenger mintha egy U23-as csapattal állt volna ki, miután a kezdőtizenegy átlagéletkora alig 21 év volt. Traoré és Walcott voltak a legfiatalabbak a maguk 17 évével, de Fabregas és Denilson sem érték el a 20 esztendőt. Az Arsenal számára álomszerűen induló mérkőzésen (Walcott Diaby passzából a 12. percben élete első Ágyús góljával szerezte meg a vezetést), mint oly sokszor, Didier Drogba jelentette a különbséget. Az Arsenal elszalasztotta a lehetőséget, hogy begyűjtse a poszt-Highbury éra első trófeáját.

Voltak szép pillanatai is a Ligakupa döntőnek: Diaby Terry fejével próbál gólt szerezni.

Baptista a hátralévő 13 bajnokiból (Henry sérülése miatt) 9-en kezdőként kapott lehetőséget. Egy gyenge tavaszi sorozatnak köszönhetően még az is előfordult, hogy a West Ham ellen 29 lövésből egyet sem sikerült gólra váltani, ami az első vereséget eredményezte az Emiratesben, majd áprilisban úgy érkezett Londonba a Sam Allardyce vezette Bolton, hogy egy győzelemmel megelőzhetik az Arsenalt és felléphetnek a BL selejtezőt érő 4. helyre (spoiler: nem történt meg). Baptista három gólt és három gólpasszt jegyzett ebben az időszakban, miközben egyre világosabbá vált, hogy hiába a mentálisan erős karakter és a Ligakupa koronája, a brazil már számolhatta a napokat, hogy mikor térhet vissza Madridba.

A BBC áprilisban már arról írt, hogy 180 fokos fordulat állt be ahhoz képest, amiket Baptista a csodás liverpooli mérkőzés után nyilatkozott. Az ég már kevésbé volt napos a londoni rezidencia felett, sőt, ahogy a Bestiát idézik: „Az időjárás egyszerűen kivégez. Egy napfényes napra jut harminc esős!”. Baptista szavai Reyes gondolatait visszhangozták. Miután kipipáltuk az első faktort, következhetett a második is: az angol játékstílus. Baptistának a szezon végére erről is megvolt a véleménye: „Az észak-angliai csapatok förtelmesek. Egyszer megszámoltam, hogy a középhátvédjeik meccsenként legalább 30 labdát bikáznak előre vaktában”. Ezzel szemben védelmébe vette Wengert és az Arsenalt, akik szerinte az „üdítő kivételt” jelentik a Premier League felhozatalában. Baptista örült annak, hogy Wenger edzéseit többnyire labdás gyakorlatok tették ki, annak viszont már kevésbé, hogy a meccsek alatt szinte semmi ideje nem jutott gondolkozni. Wenger hiába értékelte Baptista karakterét és hozzáállását a játékhoz, azt ő is látta, hogy a Premier League-hez Baptista egyszerűen túl lassú volt (legtöbbször fejben), amit nem kompenzáltak fizikai adottságai. Miután a Real Madridnál, ahol hiába segítette őket bajnoki címhez, nem tartottak igényt Reyesre, borítékolható volt, hogy a Bestia visszatér a spanyol fővárosba.

„NO HARD FEELINGS…”

Évekkel később Baptista így emlékezett vissza a befuccsolt londoni szezonjára: „Szerettem Londonban élni, életem egyik meghatározó élménye volt. Egy valóságos metropoliszban élhettem, mintha a világ közepében lettem volna. Azt hiszem elég sok játékperchez jutottam, ha figyelembe vesszük, hogy egy olyan csapatnál voltam, akik az előző évben Bajnokok Ligája döntősek voltak. Nem érzem magam dühösnek, nem bántam meg semmit. Nagyon sok mindent tanultam Wengertől, aki az európai elithez tartozik, és szerettem is volna maradni. De aeal Madrid végül nem akarta megtartani Reyest, így nem rajtam múlt, hogy hol folytatom.”. Reyesnek pedig esze ágában sem volt visszatérnie Londonba, így egy évvel azután, hogy a Spurs nagy átigazolási terveit sikerült aláaknázni, Reyes végül mégis az Atleticonál kötött ki, ezúttal csekélyebb összegért, 11 millió euróért. Hiába a brazil harmatos szezonja az Arsenalnál, a Real Madrid egy 20 milliós árcédulát aggatott Baptistára, ami sokakat elriasztott (bár egy pletyka szerint a Newcastle szívesen látta volna, valamilyen perverz indíttatásból), így a Bestia kénytelen volt Madridban maradni, ahol bajnok lett és a sors fura fintoraként királyi pályafutásának legemlékezetesebb pillanataként győztes gólt szerzett a Camp Nouban.Még mindig fent van a YouTube-on az a videó, ami Baptista első spanyolországi szezonjának összes gólját gyűjtötte csokorba. A maga 4:3-as képarányával, 240 pixelnyi felbontásával és természetesen Tina Turner orgánumával a háttérben. Arsene Wenger pont ezeket akarta maga mögött tudni, amikor 2006-ban világra hozta a XXI. század Arsenalját. Le akart számolni a 4:3-mal és az alacsony felbontással. Még akkor is, ha a legszebb futballt még 720p alatt játszotta a csapat. Az Emirates már szélesvásznú, Full HD csapatot igényelt. Júlio Baptista minden kétséget kizárólag szélesvásznú volt. Wenger abban is hitt, hogy tűéles is tud lenni, legalább a kapu előtt. Azt pedig remélte, hogy a sevillai csomagból egy valamit változatlanul magával hoz Londonba: Tina Turnert. Júlio Baptista hiába volt Sevillában „simply the best”, azaz egyszerűen a legjobb, Londonban „simply the Beast” lett belőle, vagyis egyszerűen csak a Bestia volt, aki nagydarab volt, félelmetes, de csak ijesztgetésre futotta tőle az újjászülető Arsenalban. Tina Turner hangja halványan derengett az andalúz fővárosból.

Jó pihenést, Julió!

(Nyilatkozatok forrása: Independent, Guardian, BBC, AS, Arsenal Season Review 06/07)

Ha Belovai György írásai tetszenek, hasonló kvalityi posztokért melegen javasoljuk a Fociológus blog követését a Facebookon!