Nagyjából száz ilyen és ehhez hasonlóan kiábrándító grafikont, statisztikát, torz vámpírfejet beszúrhattam volna ide. Protagonisták lettünk, persze, csak arról nem szóltak, hogy nagyjából egy orosz művészfilm hősének kilátástalanság sivárságán megyünk keresztül.

Kérdések, amikről normális körülmények között akár beszélhetnénk is:

• Mi lehet a jelenlegi keret legerősebb felállása rangadókon, ill. olyan meccseken, ahol rajtunk a győzelmi kényszer?
• Miért ilyen nehézkesen megy Pépé beilleszkedése, vajon a PAL működhet egyszerre a pályán?
• Aubameyang és Lacazette kettőséből hogy hozható ki a legtöbb?
• Mesut Özil újra focizhat, és nem is megy neki rosszul, de vajon milyen rendszerben lehetne a legtöbbet kihozni belőle?
• Torreira miért nem lehet stabil kezdő a pivotban, és miért b2b szerepben kell látnunk, miközben Özil,Ceballos, de akár Willock is bevethető a támadó középpályásaink közül. 
• Bellerin és Tierney beépülésével mennyiben javulhat a széleken mutatott játékunk? 
• Ha Xhaka helyzete konszolidálódna, található lehetne-e olyan rendszer, amiben az erényeire építve hasznos lehet számunkra? Ha nem, hol ment félre az ő ágyús karrierje?
• Saka, Martinelli kifejezetten meggyőző volt a korábbi meccseken, vajon a PL-kezdőnkben juthat még nekik idén nagyobb szó? Na és Willock és Nelson?
• Holding vajon Sokratist ki tudja szorítani? Vele és Luizzal két, hosszú indításokra alkalmas középső védőnk lehetne, ez előnyös lehet a támadásépítések szempontjából?
• Maitland-Niles számára hogy lehet visszaút az első csapatba?

A sor folytatható tetszőlegesen. Plusz ha már meccsnap van, szakmázgathatnánk arról is, hogy mire számíthatunk a Frankfurttól, hogy ki sérült tőlünk, mi a várható kezdőnk, hogy egy ponttal már fix továbbjutók vagyunk, vajon érdemes-e erre rámenni, vagy a fiataloknak lehetőséget adni, stb.

A 2020-ra vonatkozó rész nagyjából okafogyottá vált, ez pedig nem egy beharang.

Az Emery korszak hattyúdalának egyik legnagyobb bűne, hogy kiölt belőlem minden kedvet, lelkesedést, és háttérbe szorított minden értelmes diskurzust. Nem is csak a mérkőzések végeredményéről szól ez. Nem volt abban semmi katarzis, mikor fordítottunk 10 emberrel a Villa ellen. Nem voltam a legkevésbé sem izgalomban, mikor az Old Traffordon 13 év után először hozhattuk volna el a három pontot. Egy pillanatig se hittem, hogy Pépé valószerűtlen pontrúgásból duplázása majd tényleg belöki londoni karrierjét. Úgy tűnik nekem, hogy már maga a vezető edző is csak rezignáltan várja a pallost.

Jelenleg mindössze egyetlen egy kérdés van előttünk. Remélhetőleg a mai meccs után a vezetőség megadja a választ rá.

U.i.: ha jön Nuno meg a portugáljai,én is lövök egy korai téli álmot.