Outelágazás

Felkészülni a kettős terhelésre

2023. július 04. - Zero_L

Sidenote: Az egyszeri ember összeszedi a gondolatait a nyári átigazolási időszakkal kapcsolatban, billentyűzetet ragad, mi a célunk, mik az elvárások és mik lehetnek a reális lehetőségeink. Erre július elsejére szinte mindegyik főbb igazolásunk már célegyenesben van, egyet már be is jelentettek hivatalosan. Hát hol vannak a hónapokig tartó Benzema, Higuain, Suarez, (Reus) sagák??? Most komolyan ehhez kell hozzászoknunk, hogy teljes kerettel kezdjük meg a felkészülési időszakot? Hát mivé lett ez a világ…

Szóval a poszt most szépen kap egy full updatet. Na vágjunk is bele…

A nyári átigazolási időszaknak egyértelműen úgy kellett nekifutnunk, hogy keretünk képes legyen elbírni egyszerre a BL és bajnoki terhelést is, a szinten tartás sajnos ehhez nem elég. Szurkolói szemmel jelenleg elég pozitívan állhatunk ehhez a nyárhoz, mert meghatározó, biztos távozóval nem kell számolni, a BL szereplés és a vele kapott plusz forrás is láthatóan megkönnyítik a dolgunkat, hogy erősíteni tudjunk a kereten. A vezetők láthatóan nem is ülnek a babérjaikon, a szezon lezártával amilyen gyorsan lehet le akarják tudni a fontosabb igazolásokat.

Az utóbbi két-három évben nagyon betaláltunk az átigazolási időszakokban, talán nem kell sorolnom a neveket, mert szinte a kezdőnk 70-80%-a ekkor jött és mellettük sikerült kinevelni, felépíteni még jó pár tehetséget, akik már nem csak fiatalon fix PL kezdők, hanem húzónevek, sztárok is egy PL ezüstérmes csapatban. Természetesen voltak rendesen mellé nyúlások is és ezekből biztos lesznek is a jövőben, de a lényeg mindig az arányokon lesz. Az utóbbi években sokkal több jó igazolásunk volt, mint rossz, ezt kell fenntartani, mert láthattuk a Liverpool példájából, ha bizonyos csapatrészre rendszeresen rosszul igazol valaki (és nincs egy olajállam mögötte), akkor az idővel be fogja kéri az árát.

Mondanám, hogy a helyzetünk és stratégiánk nem változott az átigazolási piacon BL ide vagy oda, de Eduék úgy tűnik komolyan gondolják a keret erősítését, és ahogy a példa mutatja, szinte bármi áron... Külső szemlélőként sem lehet letagadni, hogy igazán vonzó projektet építettek ki az Arsenalnál, de véleményem szerint hosszútávon még mindig azzal nyerhetünk igazán versenyelőnyt, ha okosabban költünk a vetélytársainknál. Négy-öt éves periódusban vizsgálva, pénzben sosem fogunk tudni versenyezni az egyre több „sportmosoda” csapattal és nem is szabad belemenni az ilyesfajta „faszméregetésbe”. Az utóbbi években ezt rendre sikerült elkerülni, Eduék nem kötnek irreális összegű átigazolásokat, aztán télen Mudrykért érthetetlen módon elmentünk a falig vételárban majd most nyáron úgy néz ki Rice vételárával fogjuk megdönteni a brit átigazolási rekordot. Az új rezsim alatt voltak kicsit túlárazott kategóriás igazolásaink, de inkább csak a HG kvótás játékosok sorolhatóak ide, de ott sem beszélhetünk eszement összegekről, Rice esetében viszont most erről van szó. Az Arteta éra első olyan átigazolási szezonja lesz ez, ahol "pénz nem számít" alapon tényleg az első számú kiszemeltjeinket hozzuk el. Kicsit arra hajaz ez, mikor pár éve Liverpool elhozta télen Van Dijkot nyáron meg Alissont. Felismerték a hatalmas hiányposztokat a keretben és nem voltak restek költeni rá. Reméljük nekünk is hasonlóan sülnek el az idei nagy bevásárlásaink. 

Először vegyük át gyorsan a kölcsön játékosainkat, akik nemigazán voltak túlságosan az előtérben. Spoiler, nem lesz hosszú mert túl sok maradandót nem alkottak. Angliában maradt játékosaink nem sok vizet zavartak, Cédric kemény 200 percet tudott játszani a Fulhamben, szóra sem érdemes, instant kuka, Maitland-Nilesnak lejárt a szerződése, elköszöntünk tőle, maradandót ő sem alkotott, még mindig keresi a posztját, amit már több csapatban sem találtak meg (milyen jó is lett volna elfogadni azt a Wolves ajánlatot…), Marquinhos a szezon második felében volt a Norwichnál, ahol 600 percet összefocizgatott, neki jövőre is kölcsönbe kéne menni fix játékpercekért (mondjuk Bundersliga?), Lokonga szintén télen ment kölcsönbe, az első másfél hónapban játszott a Palaceban aztán a vezetőség bepánikolt, kirúgták Vieirat és jött Hodgson, utána Lokonga meg fixen padozott, neki sem látom a helyét a keretünkben hosszútávon. Folytassuk a francia különítménnyel, Pépé sajnos csak tovább rontott az értékén, bár játszott 1500 percet a bajnokságban 6 gólja édes kevés volt, hogy meggyőzőn bármilyen kérőt, Tavares szintén zenész bár védőként a 6 gólja nem rossz, de játéka nem tudott fejlődni, elmondások szerint pontosan ugyan az a játékos maradt mint, aki nálunk volt és végül itt van Balogun az apró kis fénycsóva a mély sötét éjszakában. 21 évesen fix kezdő volt a Reimsben és 21 találatával góllövőlista negyedik helyére ért oda, sajnos ő volt az egyetlen, aki komolyan növelte az értéket és jó értelembe véve fejfájást tud okozni a vezetőségnek, mi legyen a sorsa hosszútávon. Ebből a kis összefoglalóból kiderült, hogy nemigen fogunk ragaszkodni a kölcsönjátékosainkhoz, de sajnos túl sok pénzt belőlük sem igazán remélhetünk.

Nézzük át egy kicsit alaposan a keretet mégis hol van szükség kisebb nagyobb erősítésekre, honnan lehetne plusz bevételi forráshoz jutni.

Kapusok

Itt nincs semmi újdonság. Ramsdale egyértelműen betonbiztos első számú kapusunk. Láttuk, hogy bravúrjai pontokat is tud menteni nekünk, igaz a fejlett statisztikák nem igazán kedvelik. Összességében két góllal kapott többet, mint amit egy átlagos kapustól elvárható lett volna, de Leno meg például kilenccel védett ki többet, mégsem hiszem, hogy bárki vissza szeretné cserélni az egykori német kapusunkat. Szóval ez a statisztika sem perdöntő egy kapus megítélésével kapcsolatban. Ramsdale lábbal való játéka az, ami szerintem kifejezetten előnyös helyzetbe hozza Artetanál, labdakihozataloknál elévülhetetlen érdemei vannak és a közép-távoli passzai is remekül ülnek. Nekem kicsit bravúr kapusnak tűnik, akinek vannak hatalmas és látványos védései, de konzisztensen ezt még nem tudja hozni meccsről meccsre. Még mindig csak 24 éves, bőven van még hova fejlődnie. Bármennyire is húztam a számat az érte kifizetett összeg miatt, abszolút nem lett mellé fogás.

Turnerről sem érdemes túl sokat beszélni, egyértelmű második számúként számolhatunk vele, igazából nem veszélyezteti a kezdőt és az igazi tudása nem is fog kiderülni, amíg Ramsdale hosszabb időre ki nem dől. Az amerikai a következő szezonban is maximum a kupameccseken kaphat szerepet.

Ha egyértelmű upgrade elérhető lenne Ramsdale helyett, akkor azt mondom rá kell menni, de ez a fajta kategória Alisson szintű összegbe kerülne, amit viszont sokkal jobb helyre is el tudunk költeni. Rúnarrsont nem említettem a kölcsönöknél, de annyira jelentéktelen ő az első keretnél, hogy teljesen fölösleges vele számolni. El kell adni, két marék szotyinál többet úgy sem fogunk kapni érte, megpróbáltuk, nem jött be, tovább kell lépni.

Hátvédek

Belső védőpárosunk Gabriel és Saliba személyében nagyon masszív és a liga egyik legjobb párosa, hosszú évekre megoldhatják ezt a két posztot (csak adjon már valaki egy tollat Salibanak). Mögöttük szerintem Kiwiorból lehet egy jó rotációs játékos, a szezon vége felé mutatott biztató jeleket. Holdingot jó volna már eladni, nem ártana ha végre ő is fixen játszana valahol és kapnánk valami kézzelfogható összeget érte. Ha távozik, talán akkor sem szorulunk rá a belső védő igazolásra mert több játékosunk is van aki képes ezt a posztot betölteni. White, Tomiyasu és leigazoláshoz nagyon közel álló Timber is játszott már belső szerepkörben. A legnagyobb kérdőjel egyértelműen a szélső védő poszton van. A kezdővel önmagában nincs baj, és ha jön a már beharangozott Timber igazolás, akkor jobb oldalra meg is lennénk. A kérdés leginkább Tierney és Tomiyasuval kapcsolatban van. A skót védővel önmagában nincs probléma, de láttuk, hogy az Artetaballhoz kevés, nem elég képzett lábbal, lelkes, hajt mint az állat és akkor sincs tragédia ha marad, de Zinchenko mögé lehet érdemes lenne egy olyan védőt hozni, akinek stílusa sokkal jobban hasonlít az ukránéhoz és nem lenne ekkora kontraszt a játékunkban ha esetleg cserélni kell ezen a poszton (Kiwior lehet ide is alternatíva). Tomiyasuval meg a legnagyobb probléma a sérülése. A szezon végén nem jó hírek jöttek róla és azt mondták talán kicsit elhúzódik a felépülése. Jelenleg semmit nem tudunk, de hosszútávon nem biztos, hogy érdemes számolni a japánnal. Ezért jöhetett szóba Timber mint igazolás, akit szintén több poszton bevethető, mint japán vagy angol posztriválisa, bár más típusú játékos mint White, inkább labda domináns játékos.

Összegezve, elég jól megvagyunk védő fronton, minőségben biztos, mélység már kérdőjeles, ezért Tomiyasu sérülésétől, Tierney távozásától függően jöhet ide igazolás, de a komoly pénzt megint nem ebbe az egységbe kell invesztálni. Hat millió fontot már tuti kapunk Pablo Mari eladásából, Holdingot és Tavarest idén nyáron el kéne adni. Belőlük még lehet minimális értéket kapni, később már ők is ingyen fognak távozni.

Középpályások

A legnagyobb kérdőjel egyértelműen itt van. Először is a távozók személye miatt, mert akár mindkét kezdő játékosunk Xhaka és Partey is távozhat a nyáron. A svájcialbán szinte biztos távozik és ez valahol elkerülhetetlen mindkét fél számára. Hatalmas szezont rakott le Xhaka, tényleg meg lehet és kell is emelni a kalapunkat előtte, de ideje, hogy ezt a posztot végre egy fiatalabb, támadásban erősebb játékos töltse be. Erre a baloldali nyolcas posztra akár Smith-Rowe is pályázhatna, de még nincs azon a szinten, hogy bedobjuk a mély vízbe és kicsit tartok tőle neki sosem lesz meg az a sérülés mentes időszaka, aminek köszönhetően fixen lehetne számolni a kezdőben vagy a szűk rotációban. Most az U21-es EB-n jót megy az angolokkal, de azért ezt kezeljük a helyén. Vieirat szintén nehéz elképzelni Xhaka helyén, vele inkább, mint Odegaard cseréjeként lehetne számolni. A megoldást Artetaék egyértelműen Havertz-ben látják. Ő papíron(!) hatalmas upgrade Xhaka után (csak nézzük meg mi lesz ha egy támadó felfogású játékos kap ilyen (helyeken) labdákat, 1 | 2, még 2021ből), de a magas vételára miatt nekem ő túl nagy kockázat. Értem, hogy ebben a minden szinten diszfunkcionális és szar Chelseaben nem lehetett alkotni, de ha ez valamilyen szinten belőle is fakadt, akkor viszont ekkora összegért nekünk nagyon nem fér bele egy újabb besült igazolás. Főleg, ha hozzávesszük Rice esetleges brutálisan magas vételárát, akkor lehet érdemes lett volna valami racionálisabb alternatíva után nézni. Kényszerben a Chelsea volt, nem mi, nekik kellett pénzt szerezniük, nekünk bőven megérte volna, ha jövőre elhozzuk fele ennyiért, ha esetleg a mostani B opciónk nem válik be. Lehetett hallani, hogy a Real Madrid is erőteljesen érdeklődött iránta, szóval lehet most vagy soha opció volt rá. Vannak fenntartásaim vele kapcsolatban, de mindenképp megvárnám a felkészülési meccseket, még ha ez nem is a legpontosabb visszacsatolás, hogyan néz ez majd ki, tényleg egy az egyben megy Xhaka helyére, esetleg Odegaarddal lesz valami kis módosítás.

Már csak a keret korfáját tekintve is egyértelmű, hogy a legnagyobb fejlődési potenciál a középpálya továbbfejlesztésében rejlik, nem véletlenül záporoznak ide a nevek és az örült összegek. Ebben a versenyben egyértelműen Rice és az érte kért 100 milliós vételára vezet. Bár értem, hogy futballinfláció, plusz a mai fociban már hatványozottan fontos a hatosok szerepe, és lehet én vagyok nagyon boomer, de 100 milliót én csakis szupersztár kategóriáért adnék ki, Rice meg egyértelműen nem ez (Caicedo szintén zenész, nem a játékosokkal van baj, mert jók, ezt látjuk, hanem az arányokkal). Számomra nagyon nehéz megemészteni ezeket az összegeket és lehet csak a Pépé fiaskó mondatja velem, hogy ennyiért inkább hozok 2-3 másikat és ár-érték arányban nem biztos, hogy rosszabbul jövök ki. Riceban számomra az a furcsa, hogy még nem láttuk huzamosabb ideig olyan csapatban játszani, ahol elsősorban a labdabirtoklásra koncentrál a csapata. Egy százmilliós játékostól egy kicsit több garanciát várna el az ember. Van egy félelmem, hogy ő nem lesz több mint egy sima korlátolt védekezőközéppályás és a technikai hiányosságai a következő szinten gátat fog neki szabni. Viszont ha ő lesz a mi Busquetsünk (egy nagyon fontos építő elem egy brutálisan jó csapatban, akiről nagyon kevés szó esik a sok sztár mellett), akkor természetesen minden pénzt megér, kicsit hasonlóan Enzo Fernándeshez, aki szintén brutális összegért váltott klubot és ebben az ótvarszar Chelseaben is úgy nézett ki, mint aki bőven megérte az érte kiadott pénzt.

Ha tényleg a középpályára költjük a büdzsénk nagy részét, akkor innen (vagy másik posztról) eladni is kényszerülünk, de jelenleg nemigen állnak sorban a kérők. Jorginhot el lehetne adni, de őt is inkább jobb, ha kisebb, elsősorban védekező csapatok ellen be tudjuk vetni a rotációban, komoly összeg érte amúgy sem jönne. Elneny konkrétan nem tudom mit keres még itt, persze szerencsétlenül jött a sérülése meg jó, hogy edzősködést tanul, de egy harmadosztályú csapatnál erősebb ellenfél ellen nem merném feltenni a pályára, mert konkrétan nincs hozzáadott értéke, akkor már inkább egy ifi menjen fel. Lokongaból jelenleg nem kapnánk értelmes pénzt, őt inkább kölcsönben kéne felépíteni, hogy 15-20 misiért el lehessen adni jövő nyáron, ha ennek egyáltalán van némi realitása. Xhakaért kérdéses mennyi összeget kapunk (ez a mostani 25 millió körüli igazán kecsegtetőnek hangzik), de ez legalább már adott és akkor jön a kérdés Parteyval mi lesz. Két év van a szerződéséből, ezért érte még kaphatunk komoly összeget. Viszont, ha megy akkor a mélységben megint kérdéses a helyzet, főleg ha Rice esetleg nehezebben szokik bele az Artetaballba. Én személy szerint Laviat elhoznám a kieső Southamptonból, akit fel lehetne építeni ebbe a Partey pótlék szerepkörbe, de ő sem lenne olcsó (U21-es játékos mércével) és érte is sorban állnak a vevők, szóval licitháborúba itt már tényleg őrültség lenne belemenni.

Támadók

Kezdőt tekintve itt sincsen túlságosan sok kérdőjel, sőőőt semmi. A rotációban viszont egy jobboldali szélső nem ártana. Saka egész szezonban letolt 3700 percet és ebben nincs benne a válogatott futball. Ezt sokáig súlyos sérülés nélkül nem lehet csinálni, főleg nem nálunk. Szóval bármennyire is fontos a középpálya felturbósítása, fiatalítása a nyár másik feladata Saka tehermentesítésének megoldása. Bár Martinelli, Trossard és Jesus is tud jobb oldalon játszani (esetleg Havertz?), de nem biztos ez lenne az ideális megoldás. Nelsonra szerintem felesleges ezt a szerepkört ráadni. Őszintén én már a hosszabbítását sem értettem, bár hivatalosan még nincs bejelentve. Neki végre folyamatos játéklehetőséget kéne választania, most lehetősége lett volna váltani, de inkább maradt. Valahol meg tudom érteni, ha úgy áll hozzá, hogy ilyen edzői stáb mellett talán többet tanulhat, fejlődhet mint máshol, de a ligakupa meccsek és könnyebb FA kupa ellenfeleken kívül én nem tudok olyan szituációt mondani, ahol nyugodt szívvel tenném a kezdőbe. Lesimázott meccseken kaphatna 20-30 perceket, de kérdés hány ilyen lesz a szezonban, reméljük minél több.

Másik nagyon izgalmas kérdés a második számú csatár kérdésköre. Főleg azért, mert Trossard mellett most már itt van Havertz is, akinek bár nem ez az ideális posztja, de el tudja játszani a hamis kilencest és belgához hasonlóan az ő játékstílusa közelebb állhat Jesushoz, mint a két fiatal angol, amerikainak. Szóval ez tulajdonképpen a harmadik számú csatárposzt kérdésköre. Nketiah és Balogun ugyan arra a posztra pályázik és mivel jelenleg senkiből nem tudunk komoly bevételt kicsikarni, ezért lehet érdemes lenne idén nyáron elgondolkodni valamelyikük eladásán. A fiatal, saját nevelésű játékosok sorsa mindig nagyon nehéz kérdés, főleg ha nem tudnak úgy berobbanni mint pl Saka. Láttuk mennyire jól jártunk például Oxlade-Chamberlain, Iwobi vagy Willock eladásaival, de sajnos az ellenkezőjére is van bőven példa, akiket marasztaltunk bár voltak értük komoly ajánlatok, aztán nem fejlődtek, nem is igazán kaptak szerepet, csökkent az értékük és kvázi ingyen vagy tényleg csak pár millióért tudtuk eladni őket. Most van két tehetséges fiatalunk, akiknek talán most van a legmagasabban az ázsiójuk, viszont akiket jó szívvel még biztos nem tennénk be a csapat kezdőjébe hosszabb távon. Eddie bizonyította, hogy az angol bajnokságban megállja a helyét. Nem ő a legnagyobb sztár, de közép-, kiscsapatokban simán lenne helye első számú csatárként. Balogun meg sajnos komoly szinten nem bizonyított még. Természetesen 21 évesen 21 gólt szerezni a francia élvonalban nem kis teljesítmény, de Lacazette (akit úgy kergettünk el innen vasvillával) 27 gólja azért rendesen beárazza ezt a teljesítményt. Nagyon nehéz dönteni a két játékos között, de úgy érzem ezt a döntést most lenne ideális meghozni, ha lesz piaca valamelyiknek. Lehet nagyon egyszerűen le lehetne zárni ezt a kérdés annyival, hogy akiért többet ajánlanak attól válunk meg. Az viszont egyértelműen pazarlásnak érezném, ha mindketten a felnőtt keretben maradnának az ősszel. Természetesen, ha a piac nem árazza be őket egy normális árkategóriába, akkor áron alul semmiképpen sem szabad eladni őket (max visszavásárlási opcióval).

Összegezve elmondhatjuk, hogy hatalmas pacsi jár Eduéknak, amiért időben le akarják zárni a komolyabb átigazolási kérdésköröket és kis túlzással mindent megtesznek, hogy Arteta olyan játékosokat kapjon, akiket kimondottan ő akar és nem félmegoldásokban gondolkodnak. Szóval a hivatalos nyári átigazolási időszak első napjaiban úgy néz ki erősíteni már biztosan fogunk. A nyár végén elsősorban azt kell majd megvizsgálni, hogy nem csak a kezdőt tekintve léptünk előre, hanem keretmélység is elég-e a kétfrontos harcra, mert 200 milliót kicsengetni 3 játékosra mi még biztosan nem engedhetünk meg magunknak büntetlenül.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása