Outelágazás

A (nagyon) döcögős rajt

2018. augusztus 17. - Zero_L

Sajnos azt kaptuk, amit várhattunk, a játék összképét tekintve semmi meglepetéssel nem szolgált a mérkőzés. A vereségekkel úgy önmagukban semmi probléma sincs, hisz ez a futball része, az igazán értékmérő, hogy hogyan reagálsz rá, tudsz-e tanulni a hibákból. Ha másra nem is, arra jó volt ez a „tétnélküli” meccs, hogy Emery nagyon sok dolgot kipróbálhatott, ebből jó sok minden nem sikerült, így van miből levonni a konzekvenciát.

Kezdjük rögtön a kapus kérdéssel. Eddig is tudtuk, hogy Cech-nek nem erőssége lábbal megjátszani a labdát, de ebben a tekintetben ez a vasárnapi teljesítménye megint kritikán aluli volt. A mérleg másik serpenyőjében meg persze ott vannak a bravúr védései (bár jegyezzük meg, ha Agueronak van egy kis csöpp esze, akkor begurítja). Szóval bármennyire is védés terén nem volt vele probléma, a labdajáratásban, labdakihozatalban komoly hátrányt jelent. A majdnem összehozott öngóljáról már ne is beszéljünk. Figyelembe véve a tavalyi idényét, én személy szerint nem sokat gondolkodnék a váltáson. A hétvégi Chelsea elleni meccsen való szerepeltetését még rá lehet fogni a rangadóra és a PL tapasztalatára, de utána meg kell adni a német kapusunknak az esélyt a bizonyításra. Cech-nek viszont így is úgy is fejlődnie kell, mert ha csak kupa kapus marad, akkor is a B csapattal vélhetően hasonló felfogásban fogunk játszani és ott sem fog beleférni, hogy ennyire zavarja a labda.

Mindenféleképpen változtatni kell, vagy nem szabad ennyire fullba nyomni a hátulról való támadásépítést vagy a lehető legsürgősebben kapust kell cserélni (azt már csak nagyon halkan jegyzem meg, ha Lenoról kiderül, hogy potya kapus, akkor k… nagy szarban leszünk).

Középpálya összetétele megint elsőre nem nézett túl bizalomgerjesztőnek és sajnos erre a pályán sem sikerült rácáfolni. Természetesen itt is sok mindent meg lehet magyarázni például Torreira kimaradását, a meccs fittséggel. Ettől függetlenül iszonyatosan naiv dolog volt Guendouzit szinte egyedül otthagyni a középpálya közepén. Nem volt nagyon rossz, sőt a felkészülési meccsekhez hasonlóan nagyon is látszott benne a potenciál, de sajnos kiütközött, hogy a Premier League bajnoka ellen ő még nagyon kevés, főleg segítség nélkül. Leginkább ez volt az igazán szomorú, hogy a többiek sem villogtak, segítették ki az újoncot, ezért is botorság lenne a hibái ellenére a fiatal francia nyakába varrni a vereséget.

Guendouzi kezdetését akár apró célzásnak is vehetnénk Emery részéről, hogy Elnenyvel tényleg nem tervez hosszútávra. Kérdés az egyiptomi távozásáról szóló pletykák, a hétvégi padozása erősítette fel, vagy ettől teljesen függetlenül van valóság alapjuk is. Maitland-Niles sérülését figyelembe véve, azért nem volna okos dolog a középpálya mélységét megbontani.

A mérkőzésre visszatérve Xhaka totálisan észrevehetetlen volt. Özilt védekezésben a középpálya jobb szélére és amúgy rendszeres visszazárásokkal megbízni egy újabb hiba volt. Ramsey meg teljesen elszigetelve játszott, 19 labdaérintése (54 perc játékidő ellenére is) vicc kategória. Neki nem ez a játéka.

Torreirat nagyon hamar be kell tenni a kezdőbe, arról sem vagyok meggyőződve, hogy Xhakanak feltétlenül kezdenie kéne, a rangadókon én biztos mellőzném. Ramseyt visszavontabb szerepben kell játszatni neki a box2box szerepkör és a második hullában kapu elé érkezés az igazi játéka, ezt láttuk tavaly, hogy működött.

 

Támadósorban nagyon nagy hülyeséget nem tud húzni Emery, ha nem kezdeti Welbecket akkor már olyan sok szó nem érheti a ház elejét. Mégis, ahogy a szezonfelvezetőben írtam, szerintem összességében jobban járunk ha Lacazette középen játszik és Aubameyang szélen, de nem vonal szélsőként. Lehet ez lesz az alaptaktika és Emery csak kísérletezett a hétvégén. Kulcsfontosságú lenne mihamarabb megtalálni az optimális formációt a támadósorban, mert ennek az egységnek kéne vállára vennie a csapatot. Lehet (és kell) ekézni a fiatal franciát vagy a cseh kapust, de a támadók ugyan úgy csődöt mondtak, új taktikától, filozófiától függetlenül.

Számomra a mérkőzés azért okozott komoly csalódást, mert a játékosokon megint az látszott, hogy egyszerűen képtelenek koncentrálni a kimondottan éles helyzetekben (lsd tavaly 10 emberes Atletico elleni meccs). Emery nem éppen sikeres (taktikai) húzásai vagy a gyengébb állomány ellenére, ez a City olykor-olykor csúnyán bealudt a meccsbe. Természetesen most lehet azzal érvelni, hogy ha a meccs folyamán bárhol találunk egy gólt, akkor ők rögtön rúgnak kettőt, de ez megint teoretikus vitákat eredményezne. Meglehettek volna a lehetőségeink, de már a helyzetig sem sikerült eljutni, mert a passzaink annyira fogalmatlanok voltak, de ha véletlen eljutottunk az ellenfél tizenhatosáig, akkor sem sikerült úgy befejezni az akciót, hogy esélyt adjunk magunknak a gólszerzésre. Nem egy személyben Lacazette-t akarom elővenni, hisz a beállásával sokkal jobbak lettünk és ő is sokat melózott, de az ilyen helyzetekben (=18 méterről zavartalanul lőhet kapura) nem eltalálni a kaput, az egyszerűen nem az a szint ahova mi tartozni szeretnénk. De elő lehetne venni Aubameyangot is, aki kicsit távolabbról igaz, de lendületben kb 5 méterrel a kapu mellé lőtt. Ezekre szokták mondani, hogy „kurva gyenge”. Az egész totális dekoncentráltságunk (vagy nevezzük nevén balfaszságunk) ott tetőzött be, amikor Ederson a 16oson belül csak úgy oda adta a labdát Özilnek és ő meg persze ezt nagyvonalúan vissza is adta. Ezekből a helyzetekből (és akkor említsük meg a city jó barátját Olivért, aki szerint ez természetesen nem büntető), egy prime Mourinho vagy Simeone csapat simán rúg kettőt és máris kvázi győzelemnek könyvelik el az egy pontot.

Tanulságként ebből a meccsből azt szűrhetjük le, hogy nem csak taktikailag vagyunk lemaradásban, hanem a mentális felkészítésben is komoly hátrányt kell behoznunk. Míg az előbbiről simán elhiszem, hogy Emery idővel felhúzza a játékosokat a kellő szintre, az utóbbival kapcsolatban már komoly kétségeim vannak. De várom, hogy rám cáfoljon.

A Chelsea ellen nem várok komoly pálfordulást. Az ellenfelünk úgy néz ki sokkal előrébb tart az új edzőjével, mint mi. A kezdőben, főleg a középpályán azért szeretném látni a (főleg személyi) változásokat. Titkon még mindig reménykedem a meglepetésben, de ehhez a keret húzóneveinek is elő kell lépni.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása