Outelágazás

Kérdések, kérdések

2025. július 01. - Zero_L

és még több kérdés…

Nagyon viszontagságos szezonon vagyunk túl, ahol ismét nem sikerült az igazi áttörést megtenni. Sokan fogják úgy érezni, hogy két éve már egyhelyben topogunk és tartanak attól, hogy ennek a projektnek ez a plafonja. Mások azt érezhetik, hogy fejlődés és erőlépés mindig adott volt, maximum nem olyan mértékben, ahogy arra előzetesen gondoltunk.

Rengeteg kérdést vetett fel ez a szezon, amikre rövidesen talán válaszokat is kaphatunk. Nézzünk párat belőlük.

1. Szezonbeli teljesítmény

A történelemkönyvbe megint az kerül be, hogy idén se nyertünk semmit. Ezzel sajnos nagyon nem lehet vitatkozni. Ez a 74 pont is egy gyenge bajnoki teljesítmény, második hely ide vagy oda. Emellett a BL és ligakupa elődöntő valami vigaszt nyújthat, de a kupákban is meglettek volna a valós esélyek kompenzálni az idei bajnoki teljesítményt.

Nagyon sok oka van, amiért ez a szezon így alakult. Lehet említeni a nagyon véleményes vagy nevezzük „érdekes” játékvezetői döntéseket, a rengeteg és kulcsposztokon jelentkező sérüléseket, de ezek sokak szemében csak kifogások lennének. Sajnos a saját játékunkkal is voltak bőven elég problémák, ha például csak a nyertes helyzetből veszített pontokat nézzük. Ezek mind együttesen hátráltattak bennünket, a mértékükről vagy fajsúlyosságukról biztosan hosszasan lehetne vitatkozni.

Egész tavaszunk meg ráment arra, hogy értékelhető csatár nélkül maradtunk, ezért egy középpályásnak kellett 0-24-ben elől játszani, akire egyébként egy rossz szavunk nem lehet, mert ebből a szituációból abszolút kihozta a maximumot. Hosszútávon ezt nyilvánvalóan nem tudtuk kompenzálni, de ezt azért lehetett sejteni.

Minden nehézség ellenére például a ki-ki meccseken, elsősorban a kupákban, abszolút nem voltunk lejátszva egyik meccsen sem. Newcatle ellen akkor sem lőttünk volna gólt, ha 2 hétig játszunk, nagyon furcsa meccsek voltak azok. MU elleni FA kupa meccset konkrétan, mi magunk basztuk el, hogy 10 ember ellen képtelenek voltunk továbbjutni. Ehhez ügye elég lett volna egy tizit értékesíteni…

BL-ben meg a szezon egyik legnehezebb ellenfele ellen játszottunk, de egyszerűen képtelenek voltunk a helyzeteinket értékesíteni, amivel kicsit elbizonytalaníthattuk volna az ellenfelünket. Főleg a párizsi meccs első félidejében lehetett volna meglepni az ellenfelünket, de ez sajnos nemigazán akart összejönni idén.

(Csak viszonyításként a BL elődöntőkben így alakultak a várható gólok és rúgott gólok megoszlása)

Ez megint nem menti fel a játékosokat vagy edzőket teljes mértékben, inkább csak szeretnék rámutatni, hogy egyik sorozatban sem azért kaptunk ki mert egyszerűen közünk nem volt az adott párharchoz. Az ilyesfajta helyzetkihasználás még jobban rámutatna a minőségi csatár hiányára? Lehet, de jelenleg nagyon kevés minőségi csatár van a piacon, de ezt majd egy későbbi téma lesz. Nehézségek ellenére, azért tisztességesen helyt álltunk, még ha ez a jelenlegi elvárások mellett egészen sovány vigasz.

Sok mindent fel lehet hozni kritikának. El lehet marasztalni a klubvezetést, amiért nem hozott elég támadót a korábbi években, főleg csatárposzton húztuk meg a nadrágszíjat és ez idén pont visszaütött. Azért azt látni kell, hogy ilyen szintű sérüléshullámot kezelni, nagyon nehéz. Vannak azok a bizonyos fontos játékos kiesése, amivel egyszerűen nem lehet mit tenni. Nehezen tudsz rá felkészül, ha bekövetkezik, akkor meg ott állsz letolt gatyával. Talán a legjobb példa erre Rodri sérülése, akire a tudatlanok azt mondanák, hogy „csak egy DM”, de nyilvánvalóan ő ennél sokkal több. Ő egy kulcsfontosságú szereplője a csapatának és meg is mutatta a kiesését mennyire megérezte a City. Nyilván rá is világított a strukturális problémákra ott, de talán leginkább arra mennyire fontos láncszem. Ne legyen kétségeink a Liverpool is nagyon megérezné, ha nem játszana Salah x hónapig, lehet nem esnének annyira össze, mint a City, de a közelében sem lennének az ilyen „triplázós” beszélgetéseknek, mint ami ment télen velük kapcsolatban a médiában.

Lehet mondani, hogy Saka és Odegaard mögé kellett volna egy „Trossard szintű backup”, ami egyébként megint nem magától értendő, mert a belga szélsőt is csak azért tudtuk megszerezni kvázi áron alul, mert összerúgta a port a volt csapatánál és inkább hisztizett, adják már el. De ha még sikerült volna is hasonló kalibert megszerezni, akkor a keret más területeire nem marad pénz erősíteni, ráadásul a középpályán ott szaladgál egy 100 milliós játékos is, szóval ilyenkor érdemes a nagyobb képet is vizsgálni. Igen, biztos a keretet lehetett volna jobban menedzselni, de pl a szélső védők is dögrováson voltak, ahova meg rengeteget invesztált a csapat, leginkább azért mert állandóan sérültek és kellett oda az ember. Nketiah és Balogun jelenlegi teljesítményeit elnézve megint megállapítható, hogy belőlük a maximumon szálltunk ki.

2 . Keretösszetétel

Összességében nem hiszem, hogy probléma lett volna a keret összetételével, ami indokolta volna ezt a kupamentes szezont. Az ilyesfajta sérüléshullámra nagyon nehéz felkészülni. Lehet mondani, hogy csatárt kellett volna igazolni, de akkor nincs ennyi szélső védőnk. Ha idén lett volna egy másodvonalas csatárunk, akkor lehet a védőposzton érezzük meg a sérüléseket mert nincs pl Calafiori vagy Timber. Myles Lewis-Skelly is annak köszönhette az idei játékpercét és berobbanását, mert egyszerűen elfogytunk és be kellett állítani valakit, nem azért, mert hiper-szuper generációs tehetség, akit vétek lenne PL2-ben/kölcsönben tartalékolni (félre értés ne essék, tehetséges a srác és sok pénzt spórol nekünk a jó játéka). Partey többszöri jobbbekkben való játszatásáról már ne is beszéljünk. Szóval, lehet unalmas kifogásnak tűnik ez, de borzasztóan szerencsétlenek voltunk abból a szempontból, hogy a gálakezdőnket elég kevés meccsen láthattuk és nem is sok ideig.

Minden rosszban van valami jó, mert MLS és Nwaneri kőkemény perceket kapott éles meccseken (nem x-edik osztályú ellenfelek ellen), így a jövőt és csapatépítést tekintve sok pénzt spórolhatnak nekünk. Emellett Kiwior is sok szerepet kapott a tavasszal, így ha benne nem gondolkodunk hosszútávon, akkor vélhetően most lehet érte a legtöbbet kapni. Ez a nyár abból a szempontból is érdekes lehet, hogy elengedünk-e pár olyan játékost, akikre a sérüléseik miatt már nemigen lehet hosszútávon számítani vagy még megmarad a vak hit velük kapcsolatban. Egyáltalán van-e piacuk nekik, lehet ez az igazi kérdés velük kapcsolatban. A jó hír, korábbi évekkel ellentétben, hogy a teljesítményt tekintve „ballasztunk” nincs. Nehéz döntéseket kell meghoznia a stábnak, ahol elsősorban a hosszútávú bevethetőséget kell majd szem előtt tartani. Nekem semmi bajom sincs se Zinchenkoval, se Tomiyasuval, de sajnos be kell látni, hogy nem túl sok hasznukat vesszük az orvosi szobában. A japán védő konkrétan alig játszott valamivel többet mint 1800 perc a legutóbbi három(!) bajnoki idényben összesen(!). Csak viszonyításképp Saliba végigjátszotta a bajnokságot és így van 3000 perce, idén… Zinchenkot a sokoldalúsága miatt fontosabb lenne megtartani, de neki is rohamosan csökkennek a játékpercei. Mivel Timbernek és Calafiorinak is volt már súlyos sérülése, ezért a védelem szélén kis túlzással az kezd, aki éppen egészséges. Ez nem igazán optimális felállás, mert kéne ide 2 stabil és 2 rotációs ember, ehelyett van 5 sérülékeny emberünk (+MLS). Jesusnak a sérülése miatt megint nemigen lesz visszaút a kezdőbe, ez már látszott Havertz igazolásával is, de végül az idei (vélhető) csatárigazolásunk fogja leginkább megpecsételni a sorsát. Sérülten nyilván nem fog sehova eligazolni, de meg lennék lepődve, ha a jövőben bármilyen komoly szerep jutna neki. Komoly távozóra nem kell számítani, egyedül Kiwior lehet, akiért komolyabb pénzt kaphatunk, de nyilván őt pótolni fogjuk valamilyen projekt CB-vel, egyébként backupnak mindig ott van White, Calafiori esetleg Tomiyasu ha vele még számolnak.

Erősítés már egy izgalmas kérdéskör, mint minden szezon végén most is meg kell nézni, hol lehetne a kereten turbózni. BL-ben való jó szereplésünknek szerencsére az anyagi vonzata is megvan, elég jól fizetett az elődöntőig való eljutás és tudjuk, hogy a bajnokságból is brutális összegeket lehet zsebre tenni. Eladásokból túl sok pénzt vélhetően nem fogunk bezsebelni (meg amúgy is… még mindig Anelka eladása a második legértékesebb eladásunk, kib*szott 25 év után is, nem tudom szavakban kifejezni ez mennyire szánalmas), így megint egy erős mínuszos átigazolási időszak elé kell nézzünk, ha előre akarunk lépni.

Csatárkérdés olyan fajsúlyos, hogy talán ezt érdemes külön venni mindentől. Ezen kívül a szokásos kérdéskört pörgetjük már évek óta. Saka és Odegaard mögé kéne valaki, ezek mellé bejött Partey pótlása is, akit Zubimendivel nem csak pótolnánk, de talán upgradelnénk is és keretmélység szempontjából tökéletes döntés lenne, ha Norgaarddal helyettesítjük Jorginhot. Ezek mellett még mindig van egy valós igény a baloldali támadó upgradelésére. Martinelli egy nagyon jó squad játékos, de úgy néz ki ő már nem lesz az a játékos, aki konzisztensen tudja egy az egyben megverni az ellenfeleit. Ideális esetben, ő vehetné át Trossard szerepét, egyfajta szupercsereként lehetne rá számítani a jövőben és elé kéne igazolni valakit, aki sokkal hatékonyabb. Erre az álomigazolásra egyértelműen Rodrygo lenne az első számú jelölt, akiért érdemes lenne kifizetni akár 80 milliónál is nagyobb összeget, de számomra még mindig hatalmas kérdés mennyi a hajlandóság a váltásra akár a Real akár a játékos részéről. Ebbe túlságosan nem élném bele magam. Viszont ha nem ő, akkor már rendesen kéne vakargatnom a fejem, ki az a játékos, aki megéri azt a bizonyos összeget, amit általában elkérnek az ilyen típusú sztárokért. Ott van pl Nico Williams, aki inkább Barcaba menne vagy Rafael Leao, aki vélhetően szintén 60-70 millió lenne, de elég messze van Rodrygo szintjétől. Ár-érték arányban túl nagy a kontraszt és ilyenkor sajnos jobb elgondolkodni mennyire éri meg ilyen játékost idehozni. Eze lehetne egy jó alternatíva, kérdés a Palace mennyire akar lehúzni minket. Őt el lehetne hozni, racionális áron, mert vélhetően nem jelentene egy Rodrygo szintű upgradet, inkább kevesebb kockázat lenne benne, mint bármelyik másik ligából érkező, hangzatos igazolásnál.

Leao például szerintem abszolút nem férne bele Arteta rendszerébe, elképzeléseibe és eléggé meglepődnék, ha komolyan vennénk a leigazolását. Szerencsére mostanában nincsenek is ilyen pletykák. Egyszerűen a csapatvédekezésbe nem teszi bele a kellő energiát, emiatt hatalmas gyenge láncszem lenne a labda nélküli játékunkban. Ilyen támadási felületet, a mai modern fociban nem engedhet meg magának egy magát komolyan vevő csapat. Az ő leigazolása abszolút az egyszeri szurkolói vágyak kielégítésére szolgálna, megnézik a youtubeon az összevágott cseleit, látványos megoldásait és rögtön Alexis Sanchez látják majd benne, de szakmai alapon nagyon nem ilyen Leaohoz hasonló játékost kellene keresnünk. Tipikus Manchester United igazolásnak hatna, ami nem vetne ránk és a vezetőségre jó fényt.

Jobb oldalon viszont szerencsére nem a kezdőbe kell keresni igazolást, hanem ””csak”” a padra, de lassan már két-három éve nem sikerül. Ezt az űrt tudná Nwaneri kicsit betölteni, mert mind középen mind szélen tud játszani, de egy 18 éves gyerektől nem várható el, hogy Sakat és Odegaardt is helyettesítse. Erre a két posztra vagy legalább az egyikre, tényleg kéne valakit találni, mert nagyon sűrű a naptár és Artetanak is meg kéne adni a lehetőséget, hogy meg tudja mutatni, tudja menedzselni a keretet, felismeri melyik meccseken hogyan rotálja úgy a kezdőt, hogy ez ne okozzon komolyan visszaesést az eredményekben.

Odegaardnak nem volt egy erős szezonja ezt nyugodtan ki lehet mondani. Lehet a sérülése is közrejátszott benne, hogy nemigazán láttuk a régi énjét. Szükségünk lesz a jó játékára az előre lépéshez, mert jelenleg az ő kreativitásán és Saka egyéni villanásai határozzák meg leginkább a támadójátékunkat, kiegészítve egy-két sikeres pontrúgással. Ennek a támadórepertoárnak meg valahol itt van a plafonja. Jelenleg mástól reálisan nem lehet várni kreativitást vagy nagyobb mennyiségű xG termelést, ami kicsit egyhelyben való topogásnak hathat az elmúlt 1-2 évet nézve.

Ezzel el is érkeztünk a következő kérdésünkhöz…

 3. Játékfelfogás

Bármennyire is elitista véleménynek hangozhat, de az Arsenalnál igen is elvárás, hogy a játék képe ne egy nézhetetlen fos legyen, eredménytől függetlenül. Természetesen ez megint szubjektív, kinek mit jelent a „szemet gyönyörködtető játék”. Mivel sokunk a Wengerball-on nőtt fel és csak a historikus könyvekből ismerjük a „boring-boring Arsenal”-t, ezért valamilyen szinten szerintem elvárás, hogy a csapat mindenkori játéka, közelebb álljon a kreatív sokpasszos játékhoz, mint az ötlettelen céltalan körbe passzolgatáshoz. Nem azt akarom mondani, hogy Mourinhot meghazudtolva csaljuk a futballt, mert ettől szerencsére nagyon messze vagyunk, de a jelenlegi játékfelfogásunk, főleg a labdával való védekezés miatt, nagyon sok emberben (szurkolóban is?) olyan képzetet kelthet, hogy unalmas a játék, amit játszunk. Ez valamilyen szinten igaz is, a problémát én személy szerint ott látom, hogy a támadásaink kreativitása nagyon egysíkúra silányult ebben az évben. Természetesen (mint mindennek) ennek lehet megint csak a sérülések lehetnek a legfőbb magyarázata. Egy Havertztől kicsit eltérőbb csatár, egy aktívabb baloldali egység ezeket a kételyeket hamar el tudná oszlatni. Én mégis azt érezem, hogy felfogásban mintha lenne egy mentális blokk, amivel nem tudunk mit kezdeni. Legyen az kontra vagy az ellenfél harmadában megszerzett labda. Ezeket valahogy nem tudjuk elég hatékonyan kihasználni, ami lehet nem tenné a játékunkat sokkal látványosabbá, de biztosan hatékonyabb lenne.

Az év elején például bármennyire is ránk lett aggatva a „Set Piece FC” billog, az igazság az, hogy bizony a pontrúgások levédekezésében is sokkal többet kell javulni a jövő évben. Bőven van ebben is fejlődési potenciál és jó volna, ha támadásban egy extra lenne a veszélyes pont rúgások nem pedig egy olyan dolog, amire szükségünk van. Még egyszer, a játék képének megítélése szempontjából lehet, hogy ezt az idényt a sérülések miatt totálisan ki kell dobni, mert csak próbáltunk túlélni és nem lemenni kutyába mint egyesek…

 4. Csatárkérdés

Jelenleg talán ez a legnehezebb, legösszetettebb kérdés, és nekem van egy olyan megérzésem, ezen a választáson múlhat sikeres lesz-e vagy mennyire lesz sikeres az elkövetkezendő éveink. Ha itt betalálunk, akkor komoly ambíciók elé nézhetünk, ha nem lesz átütő sikere az új csatárunknak (nem kell azonnal az első fél/ egy évében), akkor marad a mostani „ott-ott vagyunk a tűz közelében és ha szerencsénk van, akkor leeshet 1-2 trófea" státusz. Reálisan azért egy igazolástól ekkora impactot, főleg ilyen felhozatal mellett nemigen van értelme várni én mégis azt érzem, hogy ezt a csapatot egy Rodrygo vagy egy kivételes csatárteljesítmény tudná a következő (remélhetőleg végső) szintre emelni.

Nagyon rég óta téma, ki lesz az Arsenal nagy csatárigazolása. Jesus projekt az elején jónak nézett ki, de sajnos sérülései miatt abszolút nem lehetett rá érdemben számítani és most meg már az a kérdés látjuk-e még a pályán, ha igen hogyan, milyen formában. Havertz jött utána, aki megint nem az a gólvágó, akire az egyszeri szurkoló vágyna, de azt azért megmutatta, bebizonyította mennyire fontos az ő játéka, jelenléte a pályán.

Látható, hogy az utóbbi időben a többi klubhoz képest elenyésző összeget költöttünk a támadó szekcióra. Nyilvánvalóan kicsit manipulatív az összehasonlítás, hisz Havertzet például középpályásnak számolják, illetve mikor két nagyon fiatal tehetség is berobban a kezdő csapatodba (Saka és Martinelli), akkor nyilvánvalóan nem erre az egységre fogod az erőforrásaidat csoportosítani.

A nagy kérdés idén nyáron, hogy ki lesz a harmadik komoly csatárigazolásunk, akit vélhetően a szurkolók nagy része megváltóként vár, 20-30 gólos szezonokat vizionálva. Érdemes már az elején tisztázni, hogy ilyen beton biztos választás nincs a piacon. Ezértis ez az egyik legnehezebben megválaszolható kérdés. Ráadásul top csapatok folyamatosan keresik az úgynevezett „gólvágókat”, mert mind maga a játék, mind a képzés és így a csatárkínálat is erősen megváltozott. A csatárok szerepe és funkciójuk eléggé megváltoztak az utóbbi években, háttérbe szorítva a rúgott gólokat, mint egyetlen statisztikai mutató, ami meghatározná ki a jó játékos és ki nem. Ma már sokkal összetettebb egy csatár megítélése és Havertznél jobb példát erre nem találunk.

És van Haaland, aki egy külön kategória, mert fossa a gólokat (döntőket leszámítva), de a taktika terén vele is kompromisszumokat kell kötnöd. De lehetne ékes példaként mondani Mbappét is. Mit nem adnánk, ha ilyen gólérzékeny, a helyzeteit magának megteremtő csatárunk lenne… Igen, viszont a labdaelleni játékban komoly hiányosságai vannak, ami mindig is jellemző volt rá és például ellenünk is megmutatkozott a BL-ben. Arteta rendszerébe, elképzeléseibe egyszerűen nem fér bele, hogy olyan játékos legyen a pályán, aki labda ellen nem döglik meg. Lehet például Martinellit vagy Havertz-et ekézni, mert nem konzisztensek vagy Kai esetében a helyzetkihasználásban komoly brainfartjai vannak, de az elvitathatatlan mennyi munkát tesznek bele letámadásba, védekezésbe, ami nyilván kevésbé látványos. Úgy érzem ez a fajta hozzáállás alapkövetelmény bármilyen új igazolás felé, így a csatárok felé is.

Ha lehet hinni az értesüléseknek, akkor a vezetőségnek három opciója van. Ez természetesen nem egy bevásárlóközpont, hogy csak leakasztjuk a polcról a terméket és visszük is, egyáltalán nem biztos, hogy mindhárom megszerzésére ugyan annyi esélyünk van, egyáltalán van-e esélyünk. Ez is csak tovább bonyolítja a jelenlegi helyzetet.

Kezdjük azzal, akit hétről hétre láthatunk, Alexander Isak. Már akkor a radarunkon volt, mikor még a Sociedadban játszott, de anno a Newcastle arab pénzzel megtámogatva nem volt rest kifizetni az akkor eléggé csillagászati árnak tartott 63 millió fontot. Isak folyamatosan termeli a gólokat, túl van két 20 gólos bajnoki szezonon. Azt már bebizonyította, hogy megállja a helyét az angol bajnokságban. De ez még természetesen nem jelenti azt, hogy nálunk is automatikusan beválna, mert például mikor a BL-ben játszott, ott már nem tudott rendszeresen betalálni, segíteni a csapatának továbbjutni. Ettől függetlenül benne abszolút látszik az minimális x-faktor, hogy helyzet nélkül is illetve minimális helyzetből is gólt tud lőni. Nincs Mbappé vagy Haaland polcán, de alattuk rögtön megtalálható.

Mik szólnak ellene? Az első és talán a legfontosabb, brutálisan nagy összeget kéne kifizetni érte. Többet, mint amennyit fizettünk Rice-ért. Ez önmagában egy nagyon komoly dilemma elé állítja a vezetőséget, hogy egy nem top polcon lévő játékosért adjunk-e ki elit összeget. Sokan mondhatnák, hogy mikor ha nem most, de ezzel a szemlélettel túl sokáig nem lehet elmenni, mert akkor miért ne hozhatnánk egy 70 milliós kapust vagy baloldali védőt. Bármennyire is viszonylag jó anyagi helyzetben vagyunk, a racionalitást, az ár-érték arányt minden esetben előtérbe kell helyezni. Személy szerint én még mindig tartok a sérülékenységétől, a heti két meccset hosszútávon szerintem nem bírná és benne van, hogy pont tavaszra fogyna el, amikor a leginkább lenne rá szükségünk.

Azt azért nyugodtan ki lehet mondani, ha átigazolási, fizetési összegek nélkül néznénk a jelölteket, akkor kérdés nélkül ő lenne a legjobb választás. Newcastle nem akarja elengedni csak irdatlan nagy összeg ellenében, szóval elég kicsi realitása van, hogy Isak nálunk köt majd ki.

Másik választás a Sporting gólgyárosa szintén svéd Viktor Gyökeres lehet. Nem mondok meglepőt, ha róla aztán tényleg nagyon keveset tudni, mi a valódi értéke. Persze, látjuk mennyit és milyen gólokat lő, de ezeket nyugodtan árnyalhatja a portugál liga erőssége. Ha csak a számokat nézzük nagyon impresszív, amit letett az asztalra az utóbbi két szezonban. Viszont láttunk már nagyon sok hasonló gólgyárost a portugál ligából, akik messze nem tudtak teljesíteni egy-két polccal feljebb. A legutóbbi példa Nunez a Liverpoolban. De összességében elmondható, hogy mivel top szinten nagyítóval kell keresni az igazán jó csatárokat, ezért a hatalmas kereslet miatt, aki már két egyeneset tud rúgni a labdába rögtön 50 milliónál kezdődik a beszélgetés. Emlékezzünk vissza az utóbbi pár évben hány olyan csatár volt, akiért brutálisan sok pénzt kifizettek, Nunez már volt említve, ott van pl Hojlund vagy Vlahovicot is mennyire túlértékelték, de lehetne mondani Lukakut is, akiért több csapat is adott felfoghatatlan összegeket, mert annyira elkeseredetten keresi mindenki a saját sztárcsatárját. De lehetne említeni a sok helyen most egekig magasztalt PSG-t is, mert „alulról, okosan építkezve”, „igazi sztár nélkül” (hahaha) felértek a csúcsra. Arra már persze kevesen emlékeznek, hogy 2 éve képesek voltak 90 millió eurót adni Kolo Muaniért, akit most a Juveban próbálkozik összekapnia magát inkább kevesebb mint több sikerrel. A lényeg, hogy az utóbbi években rengeteg olyan csatár lett túlfizetve, túlértékelve, akikről nagyon hamar kiderültek, hogy óriási lufik voltak (sokak szerint valamilyen szinten Havertz is ide tartozik). Gyökeres nagyon sok vonatkozásban beleillik ebbe a sorba.

Gyökeres leigazolása lenne talán a legnagyobb rizikó mindegyik közül. Klubja nem akarja elengedni olcsón (ez érthető, portugál ligát ez tartja fenn), viszont rengeteg kérdőjel van vele kapcsolatban. Már 27 éves és bár csak 300 lejátszott meccs van a lábában, az is alacsonyabb szinten, komoly fejlődést nemigazán lehet tőle várni. Nunez legalább fiatal volt mikor az angol bajnokságba igazolt. Számomra komoly aggály, hogy Gyökeres góljainak száma elsősorban kis csapatok ellen volt és mellé rúgott még 12(!) tizenegyest is (viszonyítási alapnak: tavaly 2 tizenegyest kaptunk a bajnokságban).

Amilyen helyzetben vagyunk csatárposzton az egy szem Havertz-cal, sajnos most már rizikózni kell és ilyen értelemben Gyökerest is komolyan át kell gondolni. Mint minden ez is a matekon múlik, jelenleg nem úgy állnak a dolgok, hogy a Sporting bele menne egy racionális összegbe, viszont annyi pénzért amennyit kérnek lehet egy alacsonyabb padlóval, de nagyobb potenciállal bíró játékost hoznék.

Az én szememben például Sesko pont ilyen játékos lenne. Nem kell félteni a lipcseieket sem, ők is meg fogják kérni az árát, főleg azért, mert most komoly átalakuláson megy át a Red Bull projekt első számú kirakat csapata. Sokan kiöregednek, végig kell vinni ott egy generációváltást, nem biztos, hogy a legnagyobb értéküktől most akarnának megszabadulni. Sesko Gyökeressel ellentétben csak 22 éves, szóval benne még simán van reális fejlődési lehetőség. Ő is már túl van 200 mérkőzésen, nagy részét azért osztrák ligákban játszotta. Ő nem termelte ipari mennyiségben a gólokat, viszont nehezebb körülmények között játszott. Vélhetően nem azonnal a kezdőbe igazolnánk, hanem fokozatosan építenénk be. Gyökeressel ellentétben az elvárások sem lennének olyan nagyok a szlovén támadóval szemben, nyilván az árcédula még ezt felülírhatja.

Sesko sem tökéletes, ezt azért szögezzük le. Játéka még nagyon nyers, még messze nem elég konzisztens, hogy azt feltételezzük ő majd egy magasabb szintre repíti a támadójátékunkat. Idővel lehet ez be fog következni, de ha már most elit közeli játékos kell nekünk, akkor bizony Sesko vagy Gyökeres árcédulájának a kétszeresét kellene letenni érte. Egyértelmű, hogy a csapat jelenlegi életpályáját vizsgálva, nem projekt csatárt kellene hozni, viszont a pénzügyi racionalitásokat figyelembe véve én úgy vélem, hogy nincs más választásunk projektben kell gondolkodni. Kérdés ki erre a legjobb választás, Sesko, Gyökeres esetleg Etikité a Frankfurtból, aki szintén túl van egy tisztességes német bajnoki szezonon, ráadásul ő róla már egyszer lemondott a PSG.

Ha nekem választanom kéne én Seskora tenném le a voksomat, ha értelmezhető pénzért meg lehet szerezni. Viszont lassan kezdek arra hajlani, hogy az ilyen naiv ábrándokat el kell bizony engedni. Ha azonnali erősítés kell azt 70-100 millióért adják, a projekt játékosokat meg ilyen 40-50 körül. Aztán ez vagy tetszik vagy nem, lesz jó pár hülye, aki kifizeti, ha nem mi, akkor majd más.

5. Projekt státusza

Ha kicsit félretesszük a nagyítót a kezünkből és kicsit távolabbról tekintünk az egész Arteta-projektre, akkor bizony felvetődhet a kérdés, hogy van-e ennél feljebb. Véleményem szerint kell legyen, de nem szabad, hogy a szurkolói elvárásainkat mindenáron átvegye a türelmetlenség.

Azért azt ne felejtsük el, hogy nem is olyan rég, jó pár évig konkrétan vicc kategóriák voltunk, például a rangadókon már az is nagy szó volt, ha nem aláztak meg minket, hanem le tudtunk tenni egy tisztességes teljesítményt az asztalra. Az utóbbi években meg ez a helyzet:

Tudom nehéz, de érdemes visszaemlékezni honnan jöttünk, mik voltak akkor a viszonyok. Arteta megteremtette az erős alapjait ennek a klubnak, úgy hogy totálisan romokban volt ez a klub, nem csak keretminőségét tekintve, de vezetői szinten is. A szurkolók hozzáállásáról már ne is beszéljünk.

Bennem azért néha napján dolgoznak olyan kérdések, hogy Arteta képes lesz-e mondjuk két párhuzamos sorozatban is egyaránt teljesíteni. Azt láttuk, hogy ha egy adott sorozatra koncentrálhat, akkor a végsőkig el tudunk jutni, még ha nem is nyerjük meg. Ez volt a bajnokságban két éve, tavaly a BL-ben, korábban az FA kupában (azt pont sikerült megnyerni). Azt viszont még nem láttuk, milyen az, amikor tavasszal két vagy akár három sorozatban is teljesíteni kell párhuzamosan.

Természetesen még egy két lépéssel távolabb vagyunk attól, hogy ezzel a kérdésről komolyabban kelljen foglalkozni. Előbb egy komoly sorozatban érjünk a csúcsra, bár csak már ott lennénk, ügye… De anno ugyan ezt mondtuk, bárcsak ott lennénk a BL-ben, most meg „miért nem nyerjük már meg”… Sajnos ez ilyen, a szurkoló természeténél fogva mindig többet akar. Az első lépés nyilvánvalóan egy komolyabb trófea megszerzése, de véleményem szerint ebben a projektből sokkal több ki lehetne hozni (homerkedés, tudom…).

Szerintem még abszolút nem vagyunk ott, hogy edzőkérdésben akár elkezdjünk bármilyen beszélgetést. Meg kell nézni a nagycsapatokat, hogyan keresik az aktuális „megváltót”, de sokszor az az érzése az embernek, hogy normális koncepció sincs csapatoknál. Márpedig a jelenlegi felállásban inkább Artetahoz köthető a koncepció és bár nem sok rosszat lehet mondani a Kroenke-ék tulajdonlásáról, azért nem szívesen bíznám rájuk, hogy szakmai szinten kiválasztják a jelenlegi „edzői masszából” azt az egyént, aki jobbá tudná tenni ezt a jelenlegi keretet. Jelenleg nem tudnék jobb opciót mondani a padra, mint Arteta, szóval az én részemről töretlen a bizalom, bár kétségtelen, hogy mostanra annyira felépült a keret, amivel azért illene 1-2 éven belül nyerni pár trófeát.

Nagyon összetett kérdésekről vannak szó, amit nem lehet csak igenekkel és nemekkel megválaszolni. A nyáron fogunk pár dologra választ kapni, de igazán talán csak a következő teljes szezon fog érdemben válaszolni a kérdéseinkre.

 

Egy dologra viszont biztosan tudjuk a választ: A CSAJOK A LEGCSODÁLATOSABBAK!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://outelagazas.blog.hu/api/trackback/id/tr418898770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása