Megvallom nektek, a június elsejei eső a Treffort kertben kimosott belőlem szinte minden lelkesedést az Arsenal Football Clubbal kapcsolatban. A nyár első két hónapjában eltűnt a reggeli rutinomból a csapattal kapcsolatos megszokott oladalaim átfutása, nem faltam két pofára az átigazolási kacsákat, de még felkészülési mérkőzésből is hármat ha láttam. Olykor méla unottsággal pötyögtem egy poszton: Az identitás nélküli csapat a munkacíme, mert sótlanabb nem jutott eszembe. Talán egyszer be is fejezem. De az a rock’n’roll, amit az utolsó hetekben levágott itt nekünk Sanllehi a kollégáival, az végül csak felrázott a nyári álmomból. Hogy tetszik-e az ízlésemnek? Egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla. Hogy eredményes volt-e? Nem tudom. Hogy izgalmas? Mi az, hogy!

A tavalyi nyári átigazolási szezon hosszú évek óta a kedvencem volt. Nem volt hónapokig tartó huza-vona, se királydráma, se repkedő +1 fontok, hanem az előszezon kezdetére be volt jelentve öt játékos. Nem szórtunk el nagy pénzeket, és a többségük vagy hiányposztra jött (Sokratis) vagy izgalmas fiatal tehetség (Guendouzi), esetleg mindkettő (Torreira). És mind nagyon jó üzletnek is tűnt akkor, és az azóta eltelt idő is egyedül a Bosman áldásával ugyan, de magas gázsijú Lichtsteiner szerződtetését nem igazolta. Az új irányt pedig elsősorban az előző ősszel érkező gyémántszemű dortmundi scout, Sven Mislintat személye fémjelezte. Épp ezért ért engem hidegzuhanyként a német távozásának híre, az meg még jobban, hogy állítólag az ügy háttere, hogy az akkor épp Head of Football Relations pozícióban lévő Raul Sanllehivel akadtak szakmai nézeteltérései. Történetesen, hogy míg a német a modern játékosmegfigyelési eszközöket preferálta (adatgyűjtés, elemzés, stb.), azzal szemben a spanyol inkább a többi klub ajánlatait, no meg a létező kapcsolatokat a játékosügynökökkel. Ijesztő előjelek.

Mislintat lécelése után az új Head Scout kinevezése helyett inkább további távozásokról (pl. az ex-játékos Grimandi) lehetett hallani. Közben Technikai Igazgatónk továbbra sem volt, és jobb dolgunk híján csak besegítettünk Overmarsnak és Monchinak, hogy jobb szerződést tudjanak kialkudni az Ajaxnál és a Sevillánál. Majd annak se örülhettünk, hogy képbe került Edu Gaspar, mivel lehetett tudni, hogy ő a Copa America végéig a brazil válogatottal fog maradni. Közben telt a nyár, az egy évvel korábbihoz képest alig haladtunk a transzferekkel, viszont csomó bizarr pletyka keringett (Zaha 80m-ért? Ryan Fraser egy vállalható szezon után harmincakárhányért?). A fülünkben pedig csak Sanllehi szavai visszhangozhattak: „we have a very good plan”. No igen, ha az eddigi terveknek része volt, hogy egy év alatt a teljes posztwengeri struktúra romokban heverjen, de cserébe még a BL-ben se legyünk, akkor tényleg jól állunk a tervekkel.

Hogy jutottunk el innen augusztus elejéig oda, hogy a napraforgó természetű szurkolók már Don Raulként dicsőítik, és komolyabb oldalakon is az utóbbi 10 év legjobb átigazolási időszakáról értekezzenek. Nézzük végig a főbb pontjait a nyarunknak, aztán vitassuk meg kommentben, hogy miért is tévedek bennük!

Ramseyről, utoljára

Bár már bőven az átigazolási ablak zárása előtt történt, de mivel gyakran felemlegetésre kerül („tök jó, hogy jött Ceballos, de egyáltalán nem kellene, ha megtartottuk volna Ramseyt”), és talán elmond valamit arról, hogy hol voltunk és merre tartunk játékospolitikában, így még egyszer nekifutok a témának. Nyilván szurkolói szemmel fájó, ha az egyik kedvenc játékosod tizenegy szezon után ingyen elmegy, mert a klubod visszavonta a hosszabbítási ajánlatát. Ráadásul az egészben még frusztrálóbb volt, hogy ez a szezon azon szakaszában történt, mikor az edző kivette a kezdőből is. Ahelyett, hogy eladtuk volna, padoztatunk egy magas fizetésű játékost. Nagyszerű. Legalább játszanánk csapágyasra júliusig, ha már itt tartottuk. A kialakult helyzet mindenhonnan nézve előnytelen volt.

Viszont megnyugtató számomra, hogy a jelek arra mutatnak, hogy ha rövid időn belül nem történik ennyi eltolódás a döntési jogokat illetően (Wenger, Gazidis, stb.), aligha jutunk ilyen helyzetbe. Sanllehi le is nyilatkozta, hogy a jövőben nem fogjuk hagyni, hogy egy játékos belépjen a szerződésének utolsó évébe (kivétel, akik a visszavonulás előtt állnak). És ugye ott volt a fizetés kérdése is. Nem láttam sehol kiszivárogva, hogy a még Gazidis alatt elé rakott szerződés mekkora bérrel számolt, míg a Juventusban 227 és 400 ezer £/hét között hallottam mindenfélét. Az utóbbi nyilván vállalhatatlanul sok, de még az előbbi is a 350-es Özil után a legmagasabb lett volna a keretben. Hihetőnek tűnik, hogy az is szempont volt, hogy ne boruljon fel (még jobban) a fizetési struktúránk, amire a Wenger korszakban nagyon ügyeltünk.

Aaron, drága, sajnálom, hogy így alakult, de azért köszi mindent, és sok sikert!*
*Még ha nézni tuti, hogy nem foglak egy percet se olaszban, nehogy azt hidd.

A főfogás: Pépé

45 millió font. Ennyink van BL nélkül. Lehozta a Sky is. A Swiss Ramble borzasztó elemzéseit olvasva teljesen reálisnak néz ki. 45. Ki is jöhet belőle a félelmetes nagy angol tehetség, Ryan Fraser, ha már Perisicet elszalasztottuk, és ha jól gazdálkodunk, még Harry Maguire nagylábujj körme is nálunk landolhat, hogy a védelmünk is rendben legyen. Aztán Pépé személyében érkezik egy szélső 72 millió fontért. Hoppá.

Nyihaha!

A francia bajnokságot és az Arsenalt is egyaránt behatóan ismerő Lufiember a Facebook oldalán fejezte ki szkepszisét az ügylettel kapcsolatban. A mindig kiváló Tifo Football pedig az alább beágyazott videóban boncolgatja, hogy miként is fog majd a játékrendszerünkbe illeni. Én ezeket kiegészítve azt hiszem, ez az üzlet jól szemlélteti a klub startégiáját. Pépé aligha volt az évek óta figyelt tehetség. Ő az a berobbanó új sláger, akit ha baromi magas áron is, de meg tudtunk szerezni. Hiányposztra jött? Igen, nem nagyon volt rendes szélsőnk. Lehetett volna olcsóbban is? Minden bizonnyal. Jött egy lehetőség, amire gyorsabban lecsaptunk, mint a többi nagy klub? Valahogy így. Sanllehit azért hoztuk, hogy elintézze az üzleteinket, és lőn. De mégis, ez az igazolás több mint egy hiányposzt váratlan betöltése kétes kockázattal. Ezzel nyer tartalmat a korábbi „when Arsenal knock on a player’s door, it’s a different knock than other clubs” nyilatkozat. Az utóbbi években komolyan felmerült, hogy mennyire vonzó lehetőség egy komolyabb játékosnak piros-fehérbe öltözni. És bár a csapat teljesítményével együtt Wengernek bármennyit is kopott a renoméja, még az utolsó években is úgy látszott, hogy hozzá tud adni a vonzerőnkhöz, az Európa Ligában zajló Emery-magic képe nem épp az, amitől összefolyik a focista szájában a nyál. A francia bajnokság egyik aktuális sztárját ily kérlelhetetlenül leakasztani egy üzenet is a világnak: mi még mindig nagy klub vagyunk. Ettől függetlenül én mint laikus simán belelátom, hogy ez lesz a deal, amit korábban helyettünk más klubok kötöttek meg Lemarral és Malcommal, de hát ha a lehető leggyorsabban BL focit akarunk látni az Emiratesben, az ilyen hazárdírozások szükségszerűek, nem?

 Ó, és akit meg érdekel, hogy hogy lehetséges az a bűvésztrükk, hogy 45 millióból csak egy játékosra 72-t elköltünk, annak érdemes a Swiss Ramble elemzésén érdemes átrágni magát. Akinek nincs rá ideje, én kb. a következőképp interpretáltam az eddig ismertekkel egyetemben:

• A negyvenöt sose volt hivatalos forrásból megerősítve, nyilván hülyék lettek volna az egész világ orrára kötni Sanllehiék, hogy mennyi zsetonból játszanak.
• De egyébként a részletfizetések, no meg az eladások és a felszabaduló fizetések miatt az a valószínű, hogy még 45-öt se költöttünk…
• …viszont évekig elég masszív kiadásaink lehetnek a törlesztőkből.
• Trivialitás, de Kroenke továbbra sem nyúlt a zsebébe.
• Ha idén se lesz BL, igazi nadrágszíj összehúzós, cudar évek jöhetnek.

Egy újabb szép reményű kölcsön

Akárhányszor a klub bejelent egy kölcsönbe érkező játékost, a mezei ágyús drukker tudatában elkezd motoszkálni valami kétségféle. Talán a legtöbbet mondó, hogy akármennyit is gondolkoztam, a cselszis Benájúnénál hasznosabb kölcsönjáték sehogy sem jut az eszembe. És nem, az Henry-féle Király visszatér remake-et nem számoljuk, az másik dimenzió. Egyébként volt itt megbukó bestia, percenként úgy százerezer fontba, továbbá a Scouting Directorunk távozásába kerülő spanyol srác, hátfájás miatt londoni rehabilitációra beutalt skandináv (jó-jó, azt a tizenegyest az FA kupában nem feledjük), vagy épp olyan cserekapus, aki kínjában már az Arsenal Charity Ball aukcióján is licitált, hogy legalább egy jótékonysági program keretei között ráléphessen az Emirates gyepére. Az olyan nevek, mint Michal Papadopulos, Inamoto Dzsunicsi és Néstor Caballero pedig csak arra vannak, hogy az Arsenalos kocsmakvízek legreménytelenebb holtversenye végül eldönthető legyen.

Szóval nincs magasan a mérce a BL győztes Dani Ceballos számára. Az pozitív előjel pl. hogy nem a Suarez-féle leselejtezés előtt küldjük el leporolni esete áll fenn, hanem a Madrid feltehetően tényleg számol vele hosszú távon (ha Zidane nem is). A pivotban és egyfajta tízesként is bevethető, igazán ígéretes játékosnak tűnik, még ha nem is fogja egy az egybe pótolni Ramseyt (vagy épp Özilt, ha úgy alakul). Továbbá nagy bölcsességre vall a játékos részéről, hogy külön kérte, hogy ne kerüljön a szerződésébe vásárlási opció a kölcsön lejárta után. Előrelátó.

Ismeritek azt a viccet, hogy Mutatványos Bob Arsenalos lett?

No, hát ezen sokan nem tudnak nevetni. Egyrészt Luiz tipikusan az a gyökér aljas suttyó, aki miatt oly könnyű volt gyűlölni pénzes szomszédainkat. Nem mondom, nem egy félidő lesz megszokni őt ágyúval a szíve fölött.

Nem az a bohóc, akit megérdemeltünk, hanem az… hát, izé, amelyiket be tudtuk szerezni.

Az meg tőlünk nagyobb lábon élő csapatoktól sem várható el, hogy egy nyáron kétszer is bankot robbantsanak. Tim Stilmann egyenesen azt írta, hogy a topvédők közül egyszerűen nem volt elérhető opció a piacon, így szükségszerű volt kompromisszumos megoldást keresni. A wengeri időkben jött volna egy „look, it became harder and harder to find real quality in the market”, majd nekimegyünk a szezonnak egy akadémistával a kezdőben, most viszont kivártunk az utolsó napig, majd egy jó (vagy legalábbis semmiképp sem költséges) üzletet kötöttünk.

Olvastam fanyalgásokat is, hogy a 32 éves Luiz mennyire a lehetőséget veszi el a fiataloktól. Én épp ellenkezőleg látom. Ha a 25 éves Rugani jön ide kölcsönbe, ne adj isten úgy, hogy végül megvételre is kötelezhetnek minket, sokkal nagyobb a kockázat, hogy hosszú távon veszi el a perceket Salibától, Holdingtól vagy épp Mavropanostól. Ellenben Luiz minden bizonnyal különösebb probléma nélkül hátrébb sorolható vagy épp elengedhető, ha úgy adódik. Szükségszerű átmeneti megoldás, amivel akár jól is járhatunk.

Viszont azzal nem értek egyet Zero sporttárssal, miszerint Luizzal ne lehetnénk előrébb hátvéd fronton, mint tavaly Kossal voltunk. Pl. a brazil végigtolta a teljes szezont a PL 3. és EL győztes Chelsea-ben alapemberként, míg a francia a szezon felében még sérült volt. Persze én naiv egy lélek vagyok, tavaly ilyenkor is azt gondoltam, hogy a Juventusban elég sokat játszó Lichtsteinerben miért is ne lenne még egy év. Szóval azt mondom, hogyha az az ára, hogy végre megszabaduljunk Mustafitól, és nem 70, hanem mondjuk csak 60 bekapott gólt kell megcsodálnom a szezon során, akkor ám legyen, csináljuk! Láttam én Gallast csapatkapitányi karszalagban, engem már nem érint meg semmi...

A Koscielny affér

Az átigazolás bejelentésekor írtam egy kesergőt Facebookra, ezt alább bekeretezve közszemlére is teszem itt is. Ha valaki nyitott egy kis szentimentalizmusra, fussa át, esetleg morzsoljon el egy könnycseppet szeretett kapitányunkért, aztán találkozzunk alatta, hogy megnézzük egy másik szemszögből is az ügyet.

Na szóval. Amennyire rekonstruálni lehet a történteket, arról van szó, hogy a már tavaly is kényszerből nálunk ragadt Laurent Koscielny abban bízott, hogy a klub a hosszabbítási opciót nem hívja le, és el fogja őt engedni, hogy hazamenjen levezetni. Az Arsenal viszont a védelmünk ismert helyzete miatt ebbe nem ment bele. Több hétnyi tárgyalás után borult az asztal. Koscielny megtagadta az utazást az amerikai turnéra, amit a klub nyíltan világgá is kürtölt. Jóval a Rubiconon túl vagyunk már, innen nincs már visszaút. Az nyilvánvaló, hogy ez közvetlenül egyik félnek sem jó kimenetel. A klubnak jóval nehezebb egy olyan játékosért értékelhető pénzt kapnia, akiről tudvalevő, hogy megromlott a kapcsolata munkaadójával, és ha tehetné, azonnal elmenne. A másik oldalról meg Koscielnyt ha nem is a minél zsírosabb heti penzum motiválja a karrierjének ezen pontján, feltételezhető, hogy pályafutásának legjelentősebb klubcsapatából nem saját nimbuszának rombolásával és keserű szájízzel akart távozni. Szóval akkor megint elszerencsétlenkedtünk valamit, mint a Ramsey ügynél? Egyáltalán nem gondolom, sőt, szerintem tudatosan vitték kenyértörésig az ügyet. Azt hiszem, valami olyasmi dinamizmusa lehetett a tárgyalásoknak, ami a játékelméletből ismert chicken game (magyarul gyáva nyúl) játék ír le. A klasszikus példatörténet szerint két autó megy egymással szemben, és az veszít, aki hamarabb félrerántja a kormányt. Ha egyik sem teszi, akkor meg nemigen lesz, aki megállapítja a végén a győztes személyét. Szóval itt eredményes stratégia lehet az, ha minél inkább annak adod a jelét, hogy neked semmi sem drága, akármi is lesz, te nem fogod félrerántani a kormányt. Azt hiszem, valahogy ennek a szellemében állhattunk bele ennyire Koscielny itt tartásába, tudva, hogy csúnya ütközés lehet (és lett is) a dolog vége. De ami rövid távon karambol, az hosszú távon még kifizetődő lehet. Nekem úgy tűnik, hogy ennek az esetnek a kezelése egy erős üzenet a többi játékosnak is. Egy félig-meddig klublegendának számító, karrierje vége felé járó játékosnak nem engedtünk, szóval neked sem fogunk, tanuld csak meg hol van a helyed, ha velünk tárgyalsz. Nincsen már a jóságos Arséne, meg az, hogy majd szépen csendben, a háttérben elsimítunk mindent. Szép új világ.

Iwobi feláldozása

Úgy néz ki, a nyár legvitatottabb húzása a saját nevelésű és évek óta a keret fontos tagjának és sokunk kedvenc négerének számító Alex Iwobi eladása lett. Én is sajnáltam, hogy így alakult, ellenben ezt is érthető lépésnek tartom. Néhány, gyakran tán kissé közhelyes szempontot vegyünk át:

Kellett a pénz
Miután 6 játékosra elköltöttünk úgy 140m fontot az Európa Liga diétán lévő önfenntartó modellünk kereti között, egyértelmű volt, hogy szükség van nagyobb összegű eladásokra. Nem lehetett ezt megúszni akadémisták és a keret ballasztjának resztlijével.

Orrnehéz a keret
A keret már eddig is orrnehéz volt, majd jött Pépé és Ceballos. Várható volt, hogy a támadó irányultságú játékosok közül nem fog mindenkit vörös-fehérben találni a szeptember.

Azt lehet csak eladni, akit meg is vesznek
Biztosra veszem, hogy szívesebben váltunk volna meg Öziltől vagy Mkhitaryantól. Idősebbek, többet keresnek, kevésbé egyértelmű a helyük az Emery-ballban. De épp ezen okok miatt valószínűleg nem is volt olyan egyszerű kérőt találni rájuk. Hallottam olyat is, hogy miért nem vártunk még, hisz eladni lehet még néhány hétig. Oké, álmodozni szép, de valószínűtlennek tartom, hogy egy pénzzel kitömött PL csapatnál jobb kérőt találhattunk volna egy HG játékosnak.

Pénz! Sok pénz!
Az összeget illetően megoszlanak a hírek, de ha a £34m körüli összeget elfogadjuk, ami bónuszokkal még akár 45m környékéig is felmehet, akkor a klub történetének egyik, potenciálisan pedig a legnagyobb bevételű üzletét sikerült megkötni úgy, hogy nem is a csapat egyik legnagyobb, csúcson lévő sztárját váltottuk pénzre. Ráadásul egy akadémistát, szóval ez az utánpótlás képzésünk sikere is. Tudom, hogy minden rossz, de azért talán mégsem épp egy ilyen deal után kéne a kardunkba dőlni, nem?

Szóval ezeket figyelembe véve, ha jókedvem nem is lett a hírtől, de abszolút érthető és védhető döntésnek érzem Iwobi eladását. A kontra oldalon persze lehet arról beszélni, hogy milyen lyukat fog hagyni a bal oldalon, hogy már megint nem lesz, aki tud cselezni és vinni a labdát, stb. de ezt nálam sokkal jobban tudja Peet.

Sok (nem is annyira) kicsi sokra megy

Az utóbbi jó néhány évben szinte a klub védjegye lett, hogy képtelenek vagyunk normális áron eladni bárkit is. Pl. a Serie A első két helyezett csapatának a legtöbbet szereplő kapusát mi adtuk, összesen 14m fontért. A bajoroknál alapemberré vált Gnabryért 2,5-et. Na már most, úgy tűnik, ez megváltozott. Ott van pl. Christian Bielik. A League One feljutó Charlton egyik legjobbja volt, középhátvédként és a pivotban is bevethető. Az U23-as tornán is villogott. Ez nem segítette abban, hogy bejátssza magát az első csapatba, sőt, emiatt maradt le a turnéról, viszont a jó szerpelése segített abban, hogy nagyobb értéket képviseljen a piacon. 10 millió font, do widzenia! 10 millió font egy olyan játékosért, aki zéró percet játszott egy évvel azután, hogy Welbecket 8m-ért árultuk. Vagy ott van Dominic Thompson. Arra tippelek, hogy még az Outelágazás komment szekció legmegátalkodottabb tagjai közül is többeknek egy pillanatra el kell gondolkoznia, hogy pontosan kiről is van szó. Első csapatban nem játszott soha. 3 millió font. De még az ismert körülmények ellenére Koscielnyért is 4,6 millió lehullott nekünk.

Na, szóval ő Thompson - ha már ennyi pénzt kaptunk érte, az a min. hogy egy életre megjegyezzük az arcát

Ezek nem tűnnek olyan nagy dolognak, de a korábbi irritálóan rossznak kinéző elkótyavetyélések után egyrészt üdítő látni némi változást, no meg ki tudja, nem pont ez a plusz tízenegynéhány millió jelentheti majd a különbséget adott helyzetben.

Összegzés

Tudom, hogy sok további fontos momentum kimaradt (a jövőnek igazolt Saliba és Martinelli, vagy épp a Tierney biznisz, esetleg a kölcsönbe adott játékosok), de terjedelmi okokból igyekeztem azokra a területekre koncentrálni, amik szerintem a legtöbb fogódzkodót adják ahhoz, hogy milyen irányba is kezdtünk haladni. Összefoglalva pedig azt gondolom, hogy a főbb tanulságok a következőek:

• a szokottnál jóval határozottabb és könyörtelenebb Arsenalt láthattunk a nyáron;
• négy posztra akartunk mindenképp új játékost találni (balhátvéd, középhátvéd, box-to-boksz középpályás és szélső), mindre sikerült is igazolni, még ha nem is minden esetben;
• rövid távú célok érdekében (BL indulás) a klub a korábbiaknál nyitottabb az átmeneti (Ceballos) és kockázatos (Pépé) megoldásokat választani;
• a wengeri idők szolidáris és diszkrét játékosmenedzsmentjének vége;
• a legendásan pazarló eladási gyakorlatunk is mintha megszűnt volna, itt is hatékonyabbak lettünk;
• nehéz elvonatkoztatni attól, hogy Edu kései érkezésével nem egy újabb átmeneti időszak volt a mostani nyár, továbbá az is kétséges, hogy Emerynek mekkora szerepe van az igazolásokban.

És, hogy a cikk elején feltett kérdésre is válaszoljak, én azt hiszem, hogy ami ily népszerűvé tette Sanllehit az utóbbi hetekben, az nem is az, hogy Pépé miatt annyira lelkesek lettünk, vagy hogy David Luizban látná mindenki a biztos védelem zálogát. Az volt a meghatározó, hogy a vezetésben mutatkozó káosz és összeomlás, valamint a pályán látott kilátástalanság és kudarcok után végre karakteres és határozott fellépést láttunk az Arsenaltól, amihez arcként pedig a sittes hiéna (©vadkutya) szerepében mosolyogva lubickoló Raul Sanllehit lehetett társítani. Nekem továbbra is sokkal jobban az ínyemre van a Mislintat-féle modell, vagy (nemcsak) a csúcson lévő wengerizmus. De elismerem, hogy ezúttal végre mutattunk némi tudatosságot és irányt.

Az új szerződését aláíró John-Julestól lehet, hogy egyszer kérni fognak valamit.

Szeptember 8-ig még más országokba eladhatunk játékosokat, szóval lehet drukkolni, hogy Mustafit néhány zacskó szotyiért sikerült rásózni valakire, továbbá talán el-Néni és a Monreal/Kolasinac kettős egyikének eladására lehet számítani, valamint bennem még él egy enyhe aggodalom Mesut Özil miatt, főleg a késes támadást követő fenyegetések után. De az átigazolási szezon érdemi része véget ért, Sanllehi elégedetten csukhatja magára az ajtót az irodájában, miközben a figyelem kereszttüzébe újból Emery kerül. A keret, ahol kellett, meg lett erősítve, a kitűzött cél világos, hajrá, Unai, drukkolok neked!