Outelágazás

Kezdésnek ez elég pofás volt.

2020. február 23. - Zero_L

Használt a szünet?!.

Dubai kiruccanás után túl vagyunk két győzelmen, ráadásul két kapott gól nélküli találkozóval. Nem játszottunk űrfocit, vannak még mindig gyermekbetegségek, de rengeteg pozitívumról lehet beszámolni.

Kezdésként Arteta kezdőit érdemes kivesézni. Többször felszólalt egyes játékosok edzés teljesítménye miatt és úgy néz ki ezek az egyének bizonyítani akarnak neki. Pepe még mindig nem hozza a „80 milliós árcédulás” teljesítményt, de végre egyértelműen hasznos a játéka, gólokkal, gólpasszokkal veszi ki a részét a sikerekből. Számomra még mindig kicsit lassú a gondolkodás és olykor túlságosan is csak cselekben gondolkodik, mint egyetlen megoldási lehetőség, de látni rajta a fejlődést. A másik hasonló cipőben járó játékos Ceballos, aki a télen már a távozás gondolatával is kacérkodott. Arteta sokak megdöbbenésére a téli szünetet követő legelső mérkőzésen a kezdőbe rakta. A spanyol középpályás pedig meghálálta a bizalmat és olyan teljesítményt tett le az asztalra, ami már elgondolkoztathatja a vezetőséget a marasztalását illetően. Dani természetesen ettől az egy kiváló meccstől nem lett azonnal kezdő kaliber, de jól rámutatott, hogy egy vélhetően beseggelő csapat ellen nincs feltétlenül szükségünk klasszikus védekező középpályásra. Két ilyen példa után érdemes lesz figyelemmel kísérni mi lesz Guendouzi sorsa, aki bár kapott egy lehetőséget a csütörtöki EL mérkőzésen, de messze nem volt olyan hatással a játékra, mint spanyol csapattársa.

Azt talán már most leszögezhetjük, hogy Artetanál nincs A (bajnoki) meg B (kupa) csapat. Úgy látszik, minden meccset komolyan vesz, ami üdvözítő, mivel az új rendszer elsajátítását és azon belüli összeszokottságot is így lehet a leghamarabb elérni. Viszont azt nagyon fontos lenne észben tartania, hogy a kulcsembereket is rotálni kell. Jelenleg a mezőnyben Aubameyang és Xhaka az a két játékos, aki nélkülözhetetlenek, viszont nem várható el tőlük, hogy a tavasz hátralévő részét kis túlzással végig nyomják. Leghamarabb a Portsmouth elleni FA kupa meccsen pihentetni kell majd őket.

Ha egy apró kritikát lehet megfogalmazni, akkor én azt mondanám, hogy Mustafi mindenkori játszatása egy önként vállalt orosz rulett. Igen, az utóbbi pár meccsen jó teljesítményt nyújtott a németalbán, de kutyából nem lesz szalonna. Remélem hamarosan visszatér a kezdőbe Holding és a tavasz fontos meccseit már vele a kezdőben fogjuk lejátszani.

A Newcastle elleni mérkőzés végeredménye elsőre kicsit csalóka lehet. Bár egyértelműen jobbak voltunk ellenfelünknél, az első félidőben ez nem igazán látszott a játékunkon. Ezzel szemben a második félidőben láthatóan magasabb fokozatra kapcsoltunk. Artetaban az is sokkal üdvözítőbb elődjéhez képest, hogy neki nem kell kettőt cserélni a félidőben a drasztikus változások eléréséhez. Nem szerkezetileg mond csődöt a meccs előtti terve, ezért csak apró változtatásokat kell végre hajtania. Ezt láttuk most is és anno a Leeds elleni FA kupa meccsen is. Igen, ez nem jön mindig magától értetődően hétről hétre, de hát ez nem is lehet elvárás egy olyan fiatal edzőtől, akit pár hónapja dobtak mély vízbe. Az xG térkép jól megmutatja, hogy igazából négy komoly helyzetből lőttünk négy gólt, de a korábbiakkal ellentétben már az is nagy szó, hogy négy ilyen minőségű helyzetet tudtunk kialakítani. Eddig többnyire 1-es xG-t mutatót tudtunk termelni meccsenként, ehhez képest ez a majdnem 3-as mutató hatalmas változás még úgy is, hogy tudjuk ez a Newcastle sokkal rosszabb, mint amit a tabella mutat. Lehetett volna sokkal nehezebb ez a mérkőzés is, ha 2-0-nál visszajön a meccsbe a vendégcsapat a kapufával, vagy ha a szinte 100%-os ziccere gondolunk, ami szerencsénkre pont egy védő elé került, és így nem lett belőle semmi. A bekapott gól, biztos megmutatta volna, jelenleg fejben mennyire vagyunk összeszedettek, jött-e volna így is a meccslezáró 3.-4. gól vagy összeesünk és még a három pont se jön össze. A tabella jelenlegi állását látva, ahol még reális esélye van elérni a negyedik(ötödik?) helyet, annyira nem bánkódom, hogy ez most elmaradt.

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a szezon eddig egyik legszebb góljától sem.

 

A kulcs az egész támadásban Özil üresbe mozgása, ez az amit a német irányító világklasszis szinten tud. Ezért kell a csapatba mert az ilyen seggelős, presszingben kevésbé hatékony csatok ellen meccsdöntő tényezővé tud előlépni. Az már látható a meccseinken, hogy az ezekhez hasonló szituációkat ki tudjuk alakítani (igaz még a mennyiségen lehetne ezt növelni), legyen ez hátulról építkezve, vagy egy középpályás labdaszerzésből, a probléma még ott van, hogy az ilyen lehetőségekből kevésszer alakítunk ki ehhez hasonló ziccereket. Ahogy korábban említettem, szerintem a támadásbefejezések hatékonysága lesz a pozitív szezonsárásunk kulcsa.

Ilyen szempontból a csütörtöki görögországi EL meccsünk is érdekes volt, mert hoztuk az eddig szokásos langyos idegenbeli formánkat. Támadásban nem brillíroztunk, de amint sikerült megszerezni egy védelmi hiba révén a vezetést utána megéreztük a vérszagot és kis túlzással 5 perc alatt elintézhettük volna ezt a párharcot. Sajnos a második gólt nem sikerült megszerezni, de ilyen stabil védekezés mellett, nem lehet kérdéses az otthoni továbbjutás. Két meccsen két gólt szerző Lacazette is talán-talán visszatér a régi formájához, amire ma délután ismét láthatunk pozitív jeleket.

 

És mi várható az Everton ellen? Kezdőt tekintve szinte csak az a biztos, hogy Leno kezd és előtte a Luiz-Mustafi páros. Ezen kívül még Aubameyang és Xhaka szereplését vehetjük kézpénznek, de a többieket úgy néz ki rotálni fogja Arteta. Lassan Tierney is visszafog térni (már teljes értékű edzésmunkát végez), érdekes lesz figyelni az eddig kiváló idényt futó Sakara milyen hatással lesz.

Az Everton már sokkal komolyabb csapat, mint a Newcastle volt, így szerintem Arteta nem fogja meghúzni, azt a luxust, hogy Torreirat kihagyja a kezdőből. Én a támadószekcióban se látom most értelmét a rotálásnak, így szerintem egy Leno-Saka-Luiz-Mustafi-Bellerin-Torreira-Xhaka-Özil-Aubameyang-Lacazette-Pepe kezdővel fogunk felállni és a hátsó négyest leszámítva, szerintem most ez a legerősebb kezdő tizenegy, amit fel tudunk küldeni a pályára. Aztán lehet megint meglep minket a jó Mikel.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása