Az 1-1-re végződő odavágó kísértetiesen sok Olympiakoszt tartalmazott, úgyhogy jobb helyen nem is szabadulhatunk meg a tavalyi 32 között kiesős démonoktól mint a Georgios Karaiskakis stadionban. Yaya Sanogo szelleme legyen velünk.

Vasárnap pedig remélhetőleg úgy kell majd pályára lépni a Leicester ellen, hogy megúsztuk az újabb korai EL blamát és nem all in-t tolva kell egy valószínűtlenül hosszú győzelmi sorozatot építenünk a bajnokságban, hogy a végén valahogy sikerüljön megcsípni a csillagok szerencsés együttállása esetén Európát érő 6. vagy 7. helyet. Azzal gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy a múlt hétvégéhez hasonlóan most vasárnap sem mi leszünk a mérkőzés favoritjai.

Dupla vereség esetén bele sem merek gondolni, hogy mekkora lenne a nihil. Olyanra azért tényleg nagyon régen volt példa, hogy március legelején kiszálljunk az összes hazai kupából, az európai porondról és lényegében még az európai kupaindulást érő helyekért folyó bajnoki versenyfutásból is. Se most, se máskor ne akarjuk ezt kipróbálni.