Mikor már Aubameyang is a tizenhatoson túlról lődözi a gólokat, és a PL-ben eddig az xG-k alapján az elvárhatónál messze magasabb arányban értékesítjük a helyzeteinket, mivel mással is üthetnénk el az időnket a válogatott szünet alatt, mintsem, hogy a "lőjünk-e rá távolról?" kérdésen rágódjunk. Vitaindítónak az ős-Útwengeres blogger és törzskommentelőnk, Peet korábbi cikkét olvashatjátok újra, ami eredetileg az azóta lekapcsolt knows.hu-n jelent meg 2016. július 29-én, és nyerte meg az Allianz blogversenyének szakmai díját. A szöveget változtatás nélkül közlöm újra, a hozzájuk mellékelt grafikonok azonban a feledés homályába vesztek, így azokat (ál)Rorschach ábrákkal helyettesítettem, amikbe úgyis mindenki azt láthat bele, amit szeretne és tud.

“Amikor Svájcban játszottam, rengeteget lőttem kapura a mérkőzéseken, de ez nem illik abba a stílusba, amit itt az Arsenalnál játszunk. Wenger megtanította, hogyan legyek jobb csapat játékos, és csak akkor vegyem célba a kaput, ha nem kínálkozik előttem jobb opció. Emellett megfogadtam a csapattársaim hasonló tanácsait, és ennek köszönhetően már most jobb játékos lettem.”

Mohamed Elneny így nyilatkozott az Arsenal hivatalos havi kiadványú magazinjának a szezon vége felé, és sok szurkoló jellemzően ostoba (másrészt pedig érthető) módon felháborodott. Miért nem engedi Wenger érvényesülni azt a játékost, aki az előző klubjában számos gólt szerzett a tizenhatoson kívülről? A válasz pedig egyszerű. Wenger nem pusztán benyomások alapján végzi a munkáját, hanem kőkeményen a számok rabja. Pontosan ez a hozzáállás tette lehetővé, hogy az ezredforduló környékén igába hajtsa az egész szigetet, és hogy mind a mai napig a top edzők közé tartozik, aki minden évben Európa legjobb 16 csapata közé kormányozza az Arsenalt.

Kevés túlértékeltebb dolog van a futballban a távolról szerzett góloknál. Ezek a találatok rendre élen végeznek azokon a szavazásokon, ahol a szurkolók dönthetik el, hogy melyik gól volt az adott meccs, bajnokság, vagy torna legszebbje. Ezzel szemben azok a gólok, amelyeket szemmel láthatóan hetekig tartó precíz gyakorlás előz meg, vagy amelyeknél az agy számára egy jóval kevésbé értelmezhető, kiemelkedő technikai bravúr számít döntő tényezőnek, egyszerűen a háttérbe szorulnak. Az egyszerű szurkoló számára egyszerűen zsigerből nagyobb élményt nyújt, mikor egy labda 30 méterről bivalyerősen utat talál a felső sarokba, mintha egy csapat 25 passz után 3 méterről bepofozná a labdát. Ezzel pedig úgy igazából nincs is semmi probléma. Fájdalmas igazság viszont az, hogy a távoli lövéseknek csak az elenyésző hányadából születik végül gól, éppen ezért erőltetni őket – mi több számon kérni ezeket a játékosokon – nem túl célravezető.

Általában hajlamosak vagyunk túlértékelni azokat a játékosokat is, akik már többször is látványos gólokat szereztek távol a kaputól, és elkönyveljük őket úgy, mint akik hagyományosan jók ilyen szituációkban. Az egyik ilyen játékos jelenkorunkban a Roma középpályása, Radja Nainggolan, aki pályafutása során már nem egyszer vette be távolról az ellenfél kapuját, így nem csoda, ha az emberek a távoli lövések specialistájaként gondolnak rá. Ezt tovább erősíthette, hogy az Európa bajnokságon Svédország és Wales ellen is sikeresen gólt szerzett a tizenhatoson kívülről. Az előző bajnoki szezonban a Roma színeiben azonban átlagosan meccsenként egyszer próbálkozott ilyen lövéssel. Összesen 36 ilyen kísérlete volt a szezon során, de ezekből mindössze egyszer sikerült a kapuba találnia. A helyzet akkor sem sokat javul, ha két olyan hagyományosan jó lövőként aposztrofált játékost vizsgálunk, mint Steven Gerrard és Frank Lampard. Nem kell nagyon megerőltetnünk az agyunkat, hogy felidézzünk néhány bombagólt a két játékostól. A tény viszont az, hogy 2009 után egyikük helyzetkihasználása sem haladta meg a 4%-ot a tizenhatoson kívülről. Az emberi agy viszont úgy működik, hogy jobban megmaradnak benne a látványos találatok, mint a számos lelátón, vagy a kapus kezében kikötő kísérlet. Ne hagyjuk, hogy az agyunk becsapjon minket!

Az Arsenalt rengeteg kritika érte az elmúlt évtizedben azért, amiért a játékosok csak nagyon ritkán hajlandóak a büntető területen kívül lövéssel kísérletezni. A 2006/07-es szezontól számítva az Arsenal átlagban szezononként 7 gólt ér el a nagy téglalapon kívülről, kiugróan magas számot a 09/10-es szezon produkált 18 góllal, míg a legutóbbi idény egy nagyon alacsony értéket mutat mindössze 4 góllal. Ennek pedig nem az a magyarázata, hogy Arséne Wenger undorodik a távoli góloktól, és bármi áron a végletekig akar lejátszatni minden támadást. Pusztán ez a logikus lépés, mert a távoli lövéseknek ugyanis csak nagyon elenyésző hányadából születik végül gól. Azzal, hogy egy játékos távol a kaputól vállalkozik lövésre, szinte feladja a csapata a labdabirtoklását bárminemű eredmény nélkül, hiszen ezekből a kísérletekből átlagosan csak 3,5%-ban születik gól. Elképesztően alacsony szám, de még a világ legjobb csapatai és legjobb játékosai sem tudják meghaladni az 5%-os arányt. Ebben persze az is közrejátszik, hogy ezek a csapatok tudják, nem ez a gólszerzés legelőnyösebb módja.

Egy csapat akkor ér el a legjobb eséllyel gólt, ha a lövéseinek legnagyobb százalékát a tizenhatoson belülről, de még inkább az ötösön belülről vagy annak környékéről kísérli meg. Wenger csapata ebből a szempontból bőven ott van az európai elitben. 

A grafikonon jól látszik, hogy az előző szezon Premier League élcsapatai és Európa nagyágyúi közül csak a Real Madrid tudott látványosan több lövőhelyzetet kialakítani a tizenhatoson belül, de még közelebb a kapuhoz viszont már az Arsenal volt “ügyesebb”. Ennek ellenére az Arsenal a West Hammel holtversenyben csupán a negyedik legtöbb gólt szerző csapat volt a Premier League előző szezonjában, a következő grafikonon pedig az is látszik majd, hogy miért.

Hiába tartozik kialakított helyzetek tekintetében az európai elithez az Arsenal, a helyzetkihasználásban egész egyszerűen brutális a lemaradás. Viszont itt is kiválóan látszik, hogy mennyire elhanyagolható mértékben számítanak csupán a tizenhatoson kívülről leadott lövések. A bajnok Leicester ezeknek csupán 1 százalékát váltotta gólra, míg Spanyolországban a Barcelona is csupán ennyivel teljesített jobban, mint az előző szezont összesen 4 távoli góllal záró Arsenal.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy teljesen fölösleges távoli lövésekkel kísérleteznie egy csapatnak. Alapvetően zárt védekezés ellen hatékony módszer, ha ki akarják ugrasztani a nyulat a bokorból, illetve ezek a kísérletek vezethetnek akár büntetőkhöz is, de egy megpattanó lövésből is könnyen kialakulhat nagyobb helyzet. A lényeg csupán annyi, hogy teljesen fölösleges számon kérni az Arsenalon vagy bármely már csapaton, hogy miért nem lőnek többet távolról. Egész egyszerűen ennek a fajta támadásbefejezésnek jóval kisebb a hatásfoka, mintha a tizenhatoson belülről, vagy még közelebbről jönnének a lövések. Az Arsenal nem azért nem nyert bajnokságot, mert nem lőtt eleget távolról a kapura, hanem azért, mert a magasabb minőségű helyzeteket az elvártnál jóval alacsonyabb mértékben sikerült értékesíteni.

Alább jöhetnek a kommentek, aki pedig valami érthetetlen okból idáig nem tette, kövesse Peetet a Facebookon is, ahol pl. a múlt vasárnapi gálánkról is olvashattok kvality gyorselemzést: