Outelágazás

A II. Mosolygós Kisfiú derbi

2019. május 05. - Trollséne

ducipufi2.png

Mindkét csapat számára létfontosságú meccsnek indult, de mivel a Cardiff tegnap elhasalt a Crystal Palace ellen és ezzel egyúttal alá is merült a Championshipbe, itt ma bizony csak mi nézhetünk bele a dagadt kaján vigyorába.

Ha fogalmad sincs, hogy miről beszélek, akkor Mosolygós Kisfiú updateért ajánlom a decemberi posztot, amit IDE kattintva érhetsz el.

A posztból arra is rájöhetsz, hogy mekkora kapufát lőttem, amikor laza vendég győzelmet tippeltem: jól indultunk, az első 30 perccel nem is volt semmi gond, utána viszont konkrétan a mi seggünket törte a háló. A brightoni gólt pedig ki más, ha nem az esetlen balfasz Jürgen "JLo" Locadia lőtte volna, akit korábban a leginkább lekutyáztam. 

Friendly reminder: JLo és a decemberi Mosolygós-derbi végeredménye.

Ha nem játszottunk volna csütörtökön ismét sima Arsenal győzelmet tippelnék, de valami azt súgja, hogy tehermentesített sirályoktól függetlenül sem lesz egyszerű szülés. Maitland-Niles eltiltott, Koscielnyt apróbb sérülés miatt le kellett hozni a Valencia ellen, minden adott, hogy a védelem megkapja a svájci reteszt (Lichtsteiner RB - Xhaka CB), amiben korábban nem igazán volt sok köszönet.

lichtsteiner.png

Jó ideje párhuzamosan követem a két csapat sorsának alakulását, de amit a 2019-es naptári évben a Brighton előadott, ahhoz képest az Arsenal is kutyafasza volt. December 31-én 25 ponttal álltak a tabellán, elfogultan simán arról mehetett a matek, hogy vajon megcsíphető-e a felsőház, rengeteg agyfasz pontvesztés mellett a top6 elleni rangadók is szűk zakókat hoztak, nem egyszer kamutizivel megtolva a nagyokat. (Helló Salah, Helló Pogba)

Január 1. óta viszont valami nagyon elbaszódott Brightonban (Ha durvák akarunk lenni, náluk is elfogyott a faszmák: mivel ligaszinten dec 31-ig kvázi a legtöbb lövés ment a kapujukra, mondhatni hosszútávon kiegyenlítődött). Bő 4 hónap alatt 11 rúgott gól, 10 megszerzett pont a bajnokságban - szégyen, gyalázat. Az egyetlen szerencse az volt, hogy a Fulham későn tért észhez és a nagy hajrázásban a Cardiff is hajlamos volt lábon lőni magát. (És Azpilicueta góljánál sem húzták be a lest, bár ez még minket is szarul érinthet a végelszámolásnál, de mikor 3-asával nyeljük a gólokat a középcsapatoktól, akkor valahogy nincs az embernek olyan vastag bőr a képén, hogy erre fogja az esetleges top4 bukót.)

Közös metszet viszont, hogy amíg mi az EL-ben, ők az FA Kupában nyalogatták a bajnokságban összeszedett sebeiket: egészen az elődöntőig jutottak, ahol Duffy fejesénél Laporte gólvonalon bemutatott hero blockja kellett hozzá, hogy ne nyúljon át a meccs a 2x15 perces hosszabbításba. 

unaicumduci.png

Ma a Chelsea és MU eredményének tudatában lépünk pályára, megfejelve a tegnapi csirkebukóval, szóval győzelem esetén legrosszabb esetben is megtartjuk az 5. helyet és úgy fordulunk rá az utolsó körre, hogy a Chelsea 2 pontra lesz (hátralevő meccsük: Leicester, A), a Csirkék 1 egységnyire (Everton, H), míg a MU 1 ponttal mögöttünk maradna (Cardiff, H).

Az mondjuk egy másik kérdés, hogy mennyi realitása lesz a valenciai visszavágó után egy Turf Mooron elvárt kötelező győzelemnek, de ha a ismételten sutba dobjuk az esélyt, hogy Top4 szempontból az utolsó forduló számunkra is izgalmas maradjon, akkor tényleg elmehetünk a picsába.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása