Egy Arsenal meccs az apropó, bár a játékról magáról most nem lesz szó. Egy szankció és bocsánatkérés nélkül maradt szabálytalanság kapcsán szexizmusról, nemi diszkriminációról, a profi futball által mutatott káros férfi szerepekről és az egész biznisz álságos társadalmi érzékenységéről viszont annál inkább.

A múlt vasárnapi Manchester City - Arsenal meccsen az első félidő vége felé, már 1:0-ás City vezetésnél történt, hogy egy nem különösen veszélyesnek tűnő hazai támadásnál Sian Massey-Ellis partjelző lest jelzett, amire Kun Aguero hevesen gesztikulálni és magyarázni kezdett neki, majd még távozóban hátulról megfogta a nyakát. Így történt az eset:

A partjelző nem jelzett szabálytalanságot, a mérkőzés ment tovább. Aguero a lefújást követően sem kért bocsánatot, és utólag sem kapott semmilyen büntetést az eset miatt. Még az edzője, Pep Guardiola is a védelmébe vette a meccs végi interjú során. És ez sokak szerint nagyon nincsen rendben így, és az eset önmagán túlmutató üzenete, de legfőképp a napokban olvasott szurkolói reakciók egy része miatt azt gondolom, hogy nem árt, ha beszélünk erről.

Tudom, hogy hamarosan rá kell térnem a genderkérdésre, de először is azért tisztázzuk a nemi megkülönböztetéstől teljesen mentes szabályokat. Egy 2016-os módosítás által a Premier League-ben a bírók kaptak lehetőséget, hogy szankcionálják a fizikai kontaktust, egész pontosan így szól a regula:

Az számomra is érthető, hogy egy egyértelműen barátságos, bratyizós gesztust nem díjaznak rögtön sárga lappal. Azzal is egyetértek, hogy a játék hevében kicsúszhat káromkodás, vagy megeshet, hogy hozzáér a bíróhoz a játékos - pl. hogy felhívja magára a figyelmet - és azt is megértem, hogy a bíró ilyenkor nem locsol olajat a tűzre egy lappal. De szögezzük le, most nagyon nem erről volt szó. Aki látta a felvételt, nem hiszem, hogy azt tudja mondani nyugodt szívvel, hogy Aguero nem volt agresszív, vagy hogy csak az adrenalin mámorában egy pillanatnyi rövidzárlat okozta, amit rögtön ő maga is megbánt. De ha szabályos is lett volna, az se jelentené azt, nem bunkó és nem kritizálható a viselkedése. És ha arról beszélünk, hogy mennyire általános ez, én tényleg nem láttam senkit se, aki a pályán kívül tartózkodó partjelző inzultálásáról linkelt volna képeket. De ha az is lenne, az se jelentené azt, hogy az akkor rendben is van. És igen, azzal is tisztában vagyok, hogy ha egy férfival történik ilyen, nemhogy posztot nem írok az esetről, de lehet, hogy annyira se üti át az ingerküszöbömet, hogy egyáltalán eszembe jusson, hogy ezért lapot kaphatott volna. De az, hogy a nőt ért szabálytalanság hirtelen láthatóbbá teszi a jelenséget, nem jelenti azt, hogy bármikor máskor rendben lenne.

Arról fogalmam sincs, hogy a bírói gyakorlatnak miért nem képezik részét a hasonló helyzetekben a szabályok érvényre juttatása. Azt is lehet mondani, hogy élettelen és értelmetlen az egész 2016-os módosítás, de akkor meg arról kéne beszélni, hogy miért is van még érvényben, és, hogy nem kéne-e változtatni rajta, pl. már csak azért is, hogy legalább radikális gúnárként ne legyen alapom hőzöngeni, hogy már megint megrövidítettek egy pirossal. Vagy azért, mert tényleg érdekelne, hogy milyen érveket tudunk majd felhozni amellett, hogy miért is szeretnénk egy olyan irányba vinni a szabályokat, hogy a focisták kedvükre mehetnek neki verbálisan és fizikailag is a bírónak. Végül is anno a Kolosszeumban ötvenezres nézőszámot is hoztak a gladiátorviadalok, ami még manapság a PL-ben is egy teljesen versenyképes szám.

Az nem állítható, hogy Agueronak volt bármilyen explicit vagy implicit szexista szándéka. Azt sem fogom elemezni, hogy milyen nüanszokban tér el a férfi partjelzőkkel szembeni viselkedése, pl. mert nincs kedvem csak emiatt átpörgetni egy halom City meccset. De a kép maga nagyon erős volt, és az eseten magán túl is keltett képzeteket sokakban. Ahogy a magas hatalmi helyzetben lévő férfi leereszkedő módon átfogja egy nő nyakát: focipályákon szokatlan látvány, de nagyon sematikus. Kétségtelen, hogy ugyanakkora a szabálytalanság, mint ha ezt egy férfi bíróval teszi, viszont így sokkal rosszabb érzéseket kelt a nézőkben a jelenség kulturális és történeti kontextusa miatt. Az NST-n valaki a majmozáshoz hasonlította, szerintem igen találóan: semmilyen bőrszínnel nem örül neki az ember, ha lemajmozzák, de nyilván sokkal erősebb rossz érzéseket kelt egy afroamerikaiban a kulturális és történeti kontextus miatt. A nemi egyenlőség nem nemi azonosságot jelent, vagyis hogy ugyanazok a helyzetek ugyanazt jelentik függetlenül a benne résztvevők nemétől, hanem azt, hogy elvárható az egyenlő, méltányos bánásmód mindenki számára, független a nemétől. 

Pep Guardiola meccs utáni kommentárját is muszáj szóvá tenni. Egy szabály szerint simán adható piros helyzetről volt szó (ezt bizonyosan ő is tudta), így ha egy Papa-féle elegáns “I didn’t see the accident.” reakciót ad, tovább is léphetett volna, esetleg ha az újságíró tovább üti a kérdést, még egy semmitmondó egyrészt-másrésztezést is elengedhetett volna, hogy “nézzék, azt gondolom, hogy semelyik bíróval szemben nem engedhető az offenzív fellépés, de nem tudom elképzelni, hogy ilyen Augeronak szándékában állt volna”. Az meg, hogy ehelyett arról beszél, hogy Aguero a legrendesebb srác, akit ismer a világon, egyenesen röhejes. Rendben, fogadjuk el, hogy így van (fú, azért akkor Pep helyébe se lennék), de azt sugallni, hogy valakinek a személyisége kizárja, hogy bizonyos cselekedeteket elkövessen nagyon meredek koncepció, és a társadalmi áthallásai sem kellemsek: hányszor hallottuk ugyanezeket szexuális zaklatásoknál, bántalmazásoknál, hogy “hát ő biztosan nem követhetett el ilyet hiszen ismerem ezer éve, és nála rendesebb embert sose láttam még”?

Viszont Guardiola az akaratán kívül is rámutatott egy lényeges aspektusra. Hogy a hatalmi helyzettel való visszaélés, vagy az egyes társadalmi csoportok számára bántó viselkedés nem a rossz emberek privilégiuma. Lehetsz nyugodtan a “nicest guy”, akkor is elkövetheted, sőt, éppen azért, mert a társadalom nagy eséllyel nem fogja a tettedrz elítélni, sem megbüntetni téged, így nem is lesz megsértve a te pozitív énképed, mivel észre sem veszed, hogy helytelenül viselkedsz. Nagy előrelépés lenne, ha eljutnánk oda, hogy ezek a "nicest guyok" nem kevésbé tűnnének morálisan elfogadhatónak, ha beismernék hogy hibáztak, sőt, éppen ezáltal lehetnének tényleg azok.

Természetesen a klasszikus áldozathibáztatás is megjelent a kommentmezőben: “Ezért nem lenne szabad nőknek férfi meccsen vezetniük!” Minek vett fel rövid szoknyát, minek nem vált el tőle időben, stb. Ezekre az ócska érvekre tényleg nem pazarolnék semmennyi karaktert sem, ha nem olvastam volna rengeteg ilyen és ehhez hasonló kommentet, és alakult ki volna az a benyomásom, hogy a nézők egy nem elhanyagolható részének tényleg ennyi az eset tanulsága. De tényleg a profi labdarúgás erénye volna, hogy olyan maszkulin a környezete, amelynek a hétköznapi megnyilvánulása női szereplőkkel már simán bántalmazásnak láthatóak? Azt, hogy férfiak és nők a fizikai adottságaik miatt nem fognak sose egy csapatba játszani biológiai szükségszerűség. Azt, hogy a női foci presztízse nagyságrendekkel van a férfi alatt, nem szeretem, és bízom a változásban, miközben persze én is igen ritkán keresek streamet az Arsenal WFC aktuális meccsére. De azon nem lenne érdemes gondolkozni, hogy miért van elképesztően kevés nő az olyan területeken is, ahol semmi sem indokolná, hogy nők kevésbé alkalmasak rá? Tényleg csak azért nem vonzó ez az egész a nők számára, mert férfiak versengéséről van szó, de ha szeretné, akkor egy női újságíró, adatelemző, ügynök, stb. számára ugyanolyan lehetőségek vannak a profi fociban, mint egy férfinak? Az Athleticen (fizetős cikk) nemrég jelent meg egy cikk, ami egy nemzetközi kutatás alapján ír arról, hogy a fociban dolgozó nők kétharmada tapasztalt nemi diszkriminációt a munkája során.

De rendben, játsszuk azt, hogy ennek az esetnek pont nincsen semmilyen nemspecifikus aspektusa, hisz Aguero egy férfi partjelzővel is éppen ugyanezt csinálta volna meg, csak akkor az egész megmarad teljesen hétköznapi jelenetnek. Rendben, fogadjuk el, hogy így van. És akkor tegyük fel, hogy mi van, ha ekkor Massey-Ellis úgy ítéli meg, hogy offenzívnek ítéli Aguero viselkedését, és jelzi a piros lapos szabálytalanságot a bírónak. Ezzel egy időben egy párhuzamos dimenzióban egy férfi partjelző hasonló inzultuson jut keresztül, és jut teljesen hasonló döntésre. Képzeljük el, milyen reakciókkal szembesült volna a két bíró a szurkolók (vagy épp Guardiolaék) részéről. Na, ha van olyan, akiben nem merült fel, hogy a női bírót tömegek kurvázzák le és küldik vissza a konyhába, hanem csak éppen úgy küldik el melegebb éghajlatra, mint kollégáját, akkor az kérem, írja meg kommentben. De ha elhisszük, hogy így lenne, vagy, hogy jogosan felmerülhet a női bíróban, hogy így lehetne, akkor biztos, hogy tényleg egyenlő helyzetben vannak, ugyanolyan lehetőségekkel, mint férfi kollégáik? Ugyanolyanok a szabályokon kívül a társadalmi környezet adta lehetőségei is Massey-Ellisnek, mint egy férfi partjelzőnek? Egyáltalán vajon nem épp ezért is ő jelenleg az egyetlen női bíró a Premier League-ben? Az előbb idézett cikk arról is ír, hogy a kutatás szerint a nőket ért incidenseknek csak a 12%-á került jelentésre, és szerintem nem azért, mert a maradék 88%-ban igazából nem is történt semmi diszkriminatív.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Premier League-et milliós nagyságrendben követik gyerekek a világ minden pontjáról. Gyerekek, akik számára Aguero és a többi sztárfutballista hősök és példaképek. Mikor kisiskolás korú gyerekekkel dolgoztam, általános tapasztalatom volt, hogy a focipályán azt játszották, hogy ők Messi és Ronaldo vagy épp Aubameyang és Aguero. Nem, nem megyek el odáig, hogy azt mondjam a fociközvetítések miatt lesznek majd felnőtt korukban ezek a gyerekek udvariatlan, bunkó, szexista férfiak (vagy épp olyan nők, akik természetesnek fogadják el az ilyen viselkedést), és a legjobb lenne ledarálni a streamet, mint a gyermekeink egészséges fejlődését veszélyeztető terméket. Nyilván a családi és iskolai szocializációnak sok nagyságrenddel nagyobb szerepe van. De attól még igaz, hogy a sztárfocisták mintát jelentenek, és az is, hogy a PL-nek is van hatása arra, hogy milyen társadalomban élünk. Szerintem káros, ha azt a képet sugározzuk, hogy egy sikeres profi labdarúgó simán, következmények nélkül megengedhet magának ilyen gesztusokat nála kisebb hatalmúakkal, bírókkal, nőkkel vagy általában emberekkel szemben.

Emlékszem, hogy mikor a legutóbb boncolgattam ezt a profi labdarúgás és a társadalmi felelősség témát, többen kritizálták az írásom azzal, hogy olyan dolgot kérek számon, ami a rendszer természetéből fakadóan nem létező. Nem értek ezzel egyet, nem szeretném, hogy így legyen, de elfogadom, mint valid nézőpontot. Tegyük is fel, hogy így van, hogy a profi labdarúgásnak tényleg nincsen magán a sporton túlmutató társadalmi felelőssége, mi, szurkolók pedig fogadjuk el a fogyasztói szerepünket: ha szórakoztatnak a meccsek, fizessünk elő az adott kábelcsatornára, utazzunk ki a stadionba, vegyünk címeres mezt, sálat, bögrét. Ha pedig nem tetszik amit látunk - akár a pályán, akár azon kívül - akkor pedig még mindig módunk áll nem költeni tovább az egészre. Viszont joguk nincs arra, hogy beleszóljunk, hogy milyen értékeket közvetítenek azok a magánbizniszek, amiket amúgy mi tartunk el. De azt gondolom még ekkor is maradt még valami, amire nem találok semmilyen mentséget: az álságosság.

Nem építhetjük azt az arculatot, hogy mi egy nagy család vagyunk, majd rúghatunk ki a pandémiára és a klub fejlődésére hivatkozva 55 dolgozót. Nem beszélhetünk az antirasszizmusról Black Lives Matter molinók alatt, majd határolódhatunk el az ujgur népírtást elítélő nyilatkozattól, hiszen mi nem politizálunk (ellenben nagyon szeretnénk, ha Kínában még közvetítenék a meccseinket). Nem állhatunk ki a Fair Play mellet, majd hagyhatjuk büntetés nélkül Aguero viselkedését.

Ha másért nem, ezért az álságosságért akkor is kritika illeti a PL-t és annak klubjait. Inkább állnának ki elénk közösen és kimondanák a kamerákba, hogy “igen, minket csak a profit érdekel, szóval ha egy társadalmi ügy zászlóra tűzése várhatóan jól fog rezonálni a szurkolók fogyasztók között, és növeli a brandünk marketing értékét, akkor örömmel csatlakozunk hozzá, viszont ha kicsit is kockázatos a fogadtatás, akkor biztosak lehettek, hogy kussolni fogunk.”

Bármennyire is undorító, legalább egyenes beszéd lenne.