Ez a szezon tanulsága, a jutalma egy nagyon-nagyon kényelmes második hely és BL indulás jövőre.

Annak ellenére, hogy a csapat messzemenőkig túlszárnyalt minden elvárást, szurkolói szempontból kicsit felemás szezonon vagyunk túl. Kezdésként talán érdemes beszélni az elefántról a szobában... Igen, lehet egy kis keserűséget érezni, amiért idén nem sikerült megnyerni a bajnoki címet. Viszont, amikor a bajnoki versenyfutásban az ellenfeled a világ legjobb csapata, akkor nehéz racionálisan megmagyarázni önmagunknak miért érdemes reménykedni a végső sikerben. De ettől sport a sport, ezért követjük szenvedélyesen, mert sokszor kiszámíthatatlan. Nem fogok hazudni, bár az eszem mindig azt mondta, hogy kevés az esélyünk, a szívem mélyén mégis bíztam benne, hogy idén bajnokok lehetünk. Nehéz volt racionálisnak maradni, mikor a United ellen a szokásos „meccs képét abszolút nem tükröződő ikszes” mérkőzésünket játszottuk otthon, aztán jött Eddie gólja a az utolsó percekben, vagy amikor három igen kellemetlen bajnokin kemény egy pontot szereztünk és ezek után ellátogattunk a Villa parkba, ahol úgy nézett ki mindennek vége és még egy tisztességes bajnoki hajrára sem leszünk képesek, majd jött Martinez fejese vagy pár héttel később úgy nézett ki a Bournemouth ellen botlunk meg otthon, amíg az utolsó utáni másodpercben Nelson el nem eresztette a balosát… Rengeteg olyan pillanata volt ennek a szezonnak, amiből úgy tűnhetett, talán-talán eljött a mi időnk és egy kisebb csoda folytán idén – annyi-annyi év után - végre felülhetünk az angol labdarúgás trónjára. De sajnos nem így lett és bármennyire is nehéz ezt belátni a sok "sportmosoda" csapat között, a sikerhez vezető út bizony csalódásokkal van kikövezve.

Ami magát a futball szakmai részét illetni, egyértelmű, hogy a Manchester City jobb csapat nálunk és idén ezt elég látványosan bemutatták a zöld gyepen. Abszolút nem lehetett rajtuk érezni a jóllakottságot, elsősorban akkor álltak össze mikor szoktak, a szezon legfontosabb szakaszában. Egyszerűen bedaráltak mindenkit, a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában (spoiler!) és az FA kupában is. Bár a sportban nem lehet úgy számolni, hogy „majd legközelebb összejön”, mert rengeteg tényezőnek kell együtt állnia egy végső sikernél, ezért érezhetünk némi csalódást, fogalmazhatok úgy is, egy kihagyott ziccernek tűnhet ez az év. De ha mindent összevetünk, ki volt az ellenfelünk, milyen szintet képviseltek, a mi csaptunk a fejlődés melyik szintjén jár, akkor nem szabad negatívan gondolni erre a szezonra sőt, inkább büszkének kell lennünk és hatalmas teljesítménynek kell értékelni ezt az évet.

You wanted top 4.
You wanted us to challenge.
You wanted an identity.
You wanted a trust in the process.
You wanted all of these things at the start of the season and you got them.
I'm so proud of what The Arsenal have achieved this season

— Arsene Bergkamp (@Arsene_Bergkamp) May 2, 2023

Ahogy tavaly alúlteljesítettünk azzal, hogy az előre kitűzött célunkat (BL szereplést) nem sikerült teljesíteni, most legalább annyira vagy sokkal jobban felülteljesítettük az elvárásokat. Ha szezon előtt valaki azt mondja harmadikok leszünk úgy, hogy nem kell az utolsó x bajnokin számolgatni a BL szereplésünk miatt, akkor azt azonnal, röhögve aláírjuk. Még ezt a várakozást is felül tudta múlni a csapat, annak ellenére, hogy volt európai kötelezettsége (tavalyival ellentétben), igaz nem szakadtunk meg benne túlságosan.

Ha megnézzük az idei szezonunkat, akkor úgy vélem egyik sorozatban sem vallottunk kudarcot. Ligakupában rögtön a Brightont kaptuk, akikkel egy szinte fullos B csapattal játszottunk, későbbi terhelés elkerülése miatt abszolút nem jött rosszul, hogy rögtön kiestünk. Az FA kupában egy magabiztos oxfordi továbbjutás után rögtön megkaptuk idegenben a Cityt, akik ellen a bajnokikra vonatkozóan reménykeltő vereséget szenvedtünk. Kár, hogy ezt később a bajnokságban nem sikerült kamatoztatni. Idén a leginkább megosztóbb szereplésünk talán az Európa Liga menetelésünk, ahol nem igazán találkoztunk komolyan vehető csapattal mégis az első kieséses meccsen kiestünk. Én még mindig tartom a véleményemet, hogy láthatóan nem vettük komolyan az egész sorozatot és a lehető legkevesebb erőfeszítéssel le akartuk tudni. Ha megnézzük az összeállításokat, de akár csak a meccsek színvonalát, amiket játszottunk, meg sem közelítette a játékunk azt a szintet, amit a bajnokikon láthattunk ősszel. Tisztában vagyok azzal, hogy akik ilyen hozzáállással állnak a profi sporthoz azok megérdemlik a csicska lángost és ezt mi meg is kaptuk, viszont látni kell, hogy oka volt ennek a spórolásnak. Ez a keret sajnos még nem elég mély a két frontos szereplésre. Ha komolyan vettük volna az EL meccseket, biztos messzebbre jutunk a sorozatban, de az nem garantálható, hogy az utolsó 1-1,5 hónapra nem rohad le még több kulcsfontosságú ember a kezdőből. Salibat és Tomiyasut, így is elvesztettük és sajnos láttuk, hogy képtelenek voltunk pótolni őket. Gondoljunk bele, ha mellette Odegaard és/vagy Saka/Martinelli kiesik. Lehet megint veszélybe került volna a jövőévi Bajnokok Ligájában való indulás, amit most már semmi áron sem szabadot kockáztatni.

A célunk idén egyértelműen a BL indulás megszerzése volt, ezt egy konzisztens teljesítménnyel a 38 fordulós bajnoki sorozatban sokkal egyszerűbb véghez vinni, mint egy kupa sorozatban, ahol első sorban egy meccsen dől el a sorsod (döntő), de az addig vezető úton is többnyire a szerencse faktor az aminek nagyobb befolyása van a végkimenetelre. Ez még akkor is így van, ha papíron az egyik legnagyobb esélyesei voltunk a sorozatnak. Abszolút nincs bennem rossz érzés, hogy a biztos második helyet (kis-közepes esélyt a bajnoki címre) nem dobtuk el a budapesti fináléért. Természetesen valahol meg lehet érteni a másik tábort is, hogy talán nem vagyunk abban a helyzetben, csak így eldobjunk egy európai kupadöntő lehetőségét, ha mi vagyunk a sorozat egyik legjobb csapata. Történelmi távlatok alapján abszolút érthető ez az álláspont is, viszont a BL szereplés kiharcolása most mindennél fontosabb volt. Fontos még figyelembe venni, hogy egy két frontos harcra nem volt elég mély ez a keret. Idén nyáron elsősorban erre kell majd összpontosítani, ne csak BL részvevők legyünk, hanem ott komoly csapatokkal fel is tudjuk venni a versenyt és minél tovább tudjunk jutni, úgy hogy emiatt a bajnokságból ne essünk ki a legjobb négy csapat közül. Nem lesz egyszerű.

Egy ilyen bajnoki menetelés után, bűnbakot meg felelősöket keresni nem látom értelmét. Nem is lenne helyén való számon kérni bárkin is, miért nem hajtottak végre egy kisebb csodát. De azért úgy érzem érdemes átfutni a fontosabb momentumokat. Kezdjük rögtön a nyári igazolásainkkal. Egyértelműen Jesus és Zinchenko lendítettek nagyot a csapaton ezzel szemben Vieiranak mint fiatalabb reménységnek, bajnokságon kívüliként nem volt könnyű dolga és bár pár meccsen voltak jó pillanatai, azért összességében nem kiabálta be senki a kezdő csapatba. A Citytől hozott két játékos viszont annyira bevált, hogy úgy tűnt ők azok a hiányzó láncszemek, akiknek köszönhetően tényleg napvilágra kerülhetett az igazi Artetaball. Az ősszel már megénekeltük fontosságukat és ez így volt egész szezonban, Jesus a támadóoldali pozíció váltásaival, sokoldalúságával megadta támadó harmadban a passzkombinációk lehetőségét, illetve presszingben is maximálisan kivette a részét, sajnos úgy néz ki a befejezések, a helyzetek értékesítése mindig is negatívum lesz nála. Zinchenko plusz középpályásként a támadásépítésben elévülhetetlen érdemei vannak, emellett megadja a stabilitást, hogy Xhaka (vagy a mindenkori baloldali nyolcas) nyugodtabban vegyen részt a támadások előkészítésében és befejezésében. Ez a két puzzle darab, elsősorban azért volt fontos mert a körülöttük lévőket tették jobbá és így magát a csapatot is egy magasabb szintre emelték. Jesus a támadókat, Sakat és Martinellit. Zinchenko meg a középpályásokat, Odegaardt és Xhakat.

Védelemben egyértelműen Saliba érkezése dobott hatalmasat. Gabriel végre megkapta a tökéletes párját és egy ideig úgy is nézett ki a betonvédelemnek köszönhetően mind támadásban mind védekezésben is szinteket léptünk előre. Sajnos a védekezés komolyan visszaesett Saliba és Tomiyasu kiesésével. Elég sok helyen elsikkad a japán kiesése és valahol érthető mert White nagyon magabiztosan kijátszotta a jobboldali szélsővédő posztjáról. Szerkezetileg viszont Saliba kiesése így duplán fájt, mert ezzel minden esélyünk elszállt, hogy a francia védőt valahogy pótoljuk, ugyanis nem volt kit kitenni jobboldalra, ha White-ot berakjuk középre, ezért maradt a Holding és Kiwior megoldások, amik komoly minőségi visszalépések voltak, mind védekezésben, védővonal meghatározásában, mind támadásépítésben.

A szezont a részünkről tulajdonképpen három szakaszra oszthatjuk. Először a Világbajnokság előtti, másodszor a VB utáni és Salibaék sérülése közötti és végül sérülések utáni időszakra. Decemberig szinte megállíthatatlanok voltunk, olyan számokat produkáltunk mind védekezésben mind támadásban, amiket bajnokesélyes gárdák produkálnak. A VB-n sajnos lesérült Jesus, ami komoly fejtörést okozott a csapatnak, mert nagyon jól illeszkedett a rendszerbe és látszott mennyit dobott a játéka a csapat teljesítményén. Ezt az elején azért Eddie révén, főleg a góljainak köszönhetően sikerült orvosolni, de egy idő után kiderül, hogy középcsatáraink eltérő stílusa hosszabb távon gondot okoz. Télen ezért lépett a vezetőség és igazolta le Trossard-t, aki játékstílusát tekintve sokkal közelebb áll Jesushoz. Az ő kezdőbe állítása visszaadta a támadójátékunk dinamikáját és elsősorban Martinellinek segített sokat, visszatalálni a VB előtti formájához. Támadójátékunkban, a remek szezon közbeni reagálásnak köszönhetően összességében nem esett csorba, a vége felé kicsit rosszabb számokat hoztunk, de a közel 90 gól és a meccsenkénti majdnem 1.9-es xG mutató elég beszédes és jól mutatja, hogy a támadó oldalon felértünk az elit mezőnybe és egyáltalán nem ezen múlott.

Ezzel szemben a védekezés, ahol több kulcsfontosságú sérülést szenvedtünk sajnos már nem szerepelt ilyen jól. Képeken jól látható, hogy a VB-ig itt sem volt semmi probléma, aztán a teljesítmény folyamatosan csökkent, míg végül a két kulcsfontosságú sérülés után már inkább középmezőny szintet hoztunk bizonyos statisztikai kategóriákban. Nagyon érdekes megfigyelni például, hogy hazai pályán mennyire sok gólt kaptunk az xG modellhez képest. Ezek többnyire nem kerültek pontokba, mert a támadóink mindig elég gólt termeltek a másik oldalon (volt jó pár fordítás is). Harmadik legkevesebb kapott xG-t kaptuk (19,2), mégis a hetedik legtöbb gólt (25). Viszonyítási alapként, a Manchester United hasonló kapott xG szám mellett csak 10 gólt kapott, igaz csak három ponttal szereztek többet hazai pályán, mint mi. Idegenben valamiért sokkal jobban szerepelt a védelmünk és maga a csapat is a többiekhez képest, 22-es xG mellett csak 18 gólt kaptunk és a ligában a legtöbb pontot mi szereztük. Nehéz megfejteni ennek a valódi okát, a bajnokság vége felé azért volt jó pár hazai meccs, ahol kvázi a semmiből kerültünk hátrányba és onnan kellett kirángatni magunkat. Jövőre erre majd érdemes lesz jobban odafigyelni, mert ilyen utolsó perces fordításokat nem minden évben sikerül összehozni. Jó lenne, ha jövőre, már nem a heroikus fordításokról szólnának, hanem arról, hogyan tudunk meccseket lemenedzselni. Nem kerülünk indokolatlanul hátrányba és ha előnyben vagyunk akkor kvázi nem hozzuk vissza a gyengébb ellenfelet. Ennek kell lennie a következő lépcsőfoknak.

Az idei csapatunkról amellett, hogy szinte mindenki szintet tudott lépni elég sokat elmond az is, hogy nehéz lenne egyértelműen megválasztani a szezon legjobbját. Nyilvánvalóan a voksok többsége Saka és Odegaard között oszlanának meg, ahogy a hivatalos honlapon való szavazáson is ez észrevehető volt. Mellettük viszont rengeteg olyan nevet fel lehet sorolni, akik az előbb említett kettő mellett vagy olykor helyettük vették vállukra a csapatot és szállították a győzelmeket. Martinelli vagy Gabriel is hatalmas elismerést érdemel, de nyilván Saliba és a két City szökevény is nagyon fontos láncszemei voltak az idei bajnoki menetelésnek és Ramsdale-nek is voltak látványos megoldásai még ha összességében nem teljesített kiemelkedően. Egy szó, mint száz ez a csapat egyénileg és kollektívan is komolyan előrelépett. Ha az ember nem nézi a fejlett statisztikát, akkor is ha csak leül a képernyő elé és megnézi (főleg) a bajnoki meccseinket, leesik a képernyőről mekkora változáson ment végbe ez a csapat egy év leforgása alatt.

És talán itt érdemes megemlíteni a szurkolókat is. Végre visszatért a nagybetűs HANGULAT a stadionba, természetesen a jó eredményekkel, a látványos játékkal ez nyilvánvalóan kéz a kézben jár, de most valahogy úgy érzi az ember, hogy végre valahára csapat és szurkolói újra egymásra talált. Végre van saját indulónk (tudom, nem ér sokat, de jó hallani mikor a hazai meccs elején az egész stadion énekli, ezt mindig is lehetett irigyelni az anfieldi hangulattól) illetve egyre gyarapodik a kis „keménymagunk” is, reméljük idővel nem gondolják túl ezt a dolgot és nem hiszik majd többnek magukat mint akik.

84 points, 88 goals scored, many high points and some disappointing lows.

A chronological thread of all The Arsenal’s 2022/23 Premier League games �⚪️ pic.twitter.com/lJjxq1OZnH

— Gunners (@Gunnersc0m) May 29, 2023

Másik számomra igen komoly pozitívuma az idénynek, hogy végre elmaradtak az idióta piros lapok. Konkrétan egész bajnokság alatt nem kaptunk egy piros lapot sem és ligaszinten is kevés sárga lapok (51) számának köszönhetően harmadikok lettünk a fair-play táblázaton. A szabálytalanságok számában is a harmadik legkevesebbet produkáltuk a bajnokságban. Ez önmagában nem lenne nagy hír, de a korábbi években mindig a liga középmezőnyében végeztünk sőt, Arteta első fél szezonjánál konkrétan legrosszabbak voltunk, legtöbb sárga lappal (86), legtöbb piros lappal (5) a bajnokság során. Véleményem szerint ez a javulás is a játék minőségével, a csapat fejlődésével van összefüggésben. Amikor egy csapat keresi az identitását, még nem találja a helyét, nem érzi megfelelően komfortosan magát egy rendszerben, akkor bizony elő fog fordulni, hogy egyeseknek (khm Xhaka) elpattan az agya és hogy finoman fogalmazzak, megadja a lehetőséget a bírónak a piros lap felmutatására. Arteta rendszerét meg már kristálytisztán látjuk, csak bizonyos képességű futballistákra lehet ezt szabni, így ha a csapat fele erre alkalmatlan, akkor komoly disszonancia jelentkezhet, amit könnyen felfedezhettünk játékban és hozzáállásban, frusztrációban is. Korábban ez már szemet szúrt nekem és fel is vetettem, hogy Arteta mennyire tud ilyen téren hatni a játékosokra, mennyire visszavezethető a „people menedzselési” skilljeire ez a sok, játékunkból abszolút nem következtethető sárga és piros lap. De úgy néz ki nincs összefüggés a kettő között. A saját játékunk, a rendszer maximális elsajátítása, tökéletesítése hozza magával a pozitív változást. Elsősorban Xhaka pálfordulásán lehet ezt a legjobban szemléltetni, még ha volt egy-két necces pillanat. Reméljük ez a tendencia folytatódik a jövőben és most már ez lesz az általános hozzáállás a játékosainknál.

Fontosnak tartom ismét kiemelni, hogy ezt a szezont is a bajnokság legfiatalabb átlag életkorú keretével hoztuk le. A belső növekedés még mindig adott a csapatnál, főleg azért, mert a húzóembereink, vagy 1-2 éven belül kezdik meg a prime éveiket vagy éppen most töltik ezen évek első pár éveit. Nem mellesleg a csapat magjával szinte már kivétel nélkül hosszabbítottunk, minden adott a következő 2-3 évben ez a csapat évről évről jobb legyen.

Szóval összességében örülni kell, mert bőségesen előre léptünk. A nyáron azon kell dolgoznia a stábnak és játékosoknak, hogy ez a szezon ne egyszeri csoda legyen, hanem az a tanulópénz, ami később majd nagyobb összegben kifizetődik.

Nyáron egyértelműen erősíteni kell a kereten, mert jövőre mind a bajnokságban mind az európai színtéren sokkal-sokkal nehezebb feladatunk lesz. De erről majd később, kis szünet és fejest ugorhatunk a nyári uborkaszezonba.