Outelágazás

A mindig nehéz kötelezők

2018. december 08. - Zero_L

Fogunk valaha félidőben vezetni? Érdekel ez bárkit is?

Tizenkét év után ismét nem sikerült bajnokin nyerni az Old Traffordon és sajnos a csapat azon arcát mutatta, amit már megannyiszor az idegenbeli rangadókon. Nevetséges egyéni hibákból kaptuk a gólokat, de ami sokkal idegtépőbb, hogy a rúgott góljaink után pár másodperccel kaptuk mindezt, pedig idén pont az ellenkezője volt ránk jellemző. Úgy néz ki egy héten belül nem tudunk két rangadót lehozni komoly hiba nélkül a védekezésben. A szokásos vesszőparipámat megint elő kell hoznom. A játékosaink nem tudják lesre állítani az ellenfelüket. Egyértelmű, hogy a MU első egyenlítő gólja lesről született, de nézzük meg megint a játékosaink helyezkedését. Ez egy pár centis les, ezt nem fogják minden esetben 100%-os bizonyossággal befújni, de ha Iwobi csak Mustafi vonalát tartaná máris két ellenfél játékos lenne lesen. Ez megint csak egy kiragadott példa, de mérkőzések során ez visszatérő hiba. Ez tipikusan nem olyan dolog, amit csak pénzzel, minőségi játékos megvételével lehet orvosolni. A tavaszra mindenféleképpen javulni kell belőle, mert e nélkül jövőre, mikor már komolyabb elvárással kell nekiindulnunk a szezonnak, semmi esélyünk nem lesz beleszólni a legnagyobb címekért folyó harcba. Támadásban sem voltunk kiemelkedőek, lehet ennek a csapatnak sok a 4 napon belül két lejátszott rangadó. Ez szintén nem túl biztató, látva hogy az EL kieséses szakaszára nemigen lehet majd a teljes B csapatot felküldeni.

A bajnokságban most jön négy kötelező mérkőzés, amit a Huddersfield vendéglátásával kezdünk. Wagner legényei a táblázaton előttünk helyezkedő négy csapat mindegyikével játszott már és mind a négy meccset kivétel nélkül elvesztették. Egyedül a Liverpool ellen, hazai környezetben tudtak értékelhető teljesítményt letenni a pályára, de pechükre azon a meccsen Salah klasszisa döntött. Ezen kívül nagy csapatoknak nem igazán tudták megnehezíteni a dolgát, például a szezon kezdetén idegenben a Citytől kaptak egy sima hatost. Ha már mi játékunk kapcsán előszeretettel nézzük a különbséget a félidők között, a Huddersfield első félidőben 17 gólt kapott, legtöbbet a ligában, a második félidőben ezzel szemben csak kilencet, viszont csak két(!!!) gól lőttek(szintén legrosszabb mutató a bajnokságban). Szóval, ha valamikor meg tud törni ez a soha nem vezettünk a félidőben „átok”, akkor arra ma délután igen jó esély van.

Ahogy arra lehetett számítani, Holdingot elveszítettük az egész szezonra ACL szakadás miatt. Ezért lehet Koscielny visszatéréséig dobjuk is a három belsővédős rendszert. A francia visszatérésétől függetlenül ez lenne a jó megoldás, mert jelenleg három egészséges CB-nk van és most jön a sűrű decemberi program, ahol nem ártana rotálni a kezdőnket. Nem mellesleg a jelenlegi két kezdő belső védőnk egy sárgára van az egy meccses eltiltástól. Ha már rotálás, lassan Torreirat is ki lehetne ültetni pár meccs erejéig, ez a mai erre például egy kiváló alkalom lenne. Maitland-Niles vagy Elneny-vel is meg kell tudnunk oldani a középpályás védekezést otthon egy masszív kiesőjelölttel szemben. Egyébként az uruguayi is egy sárgára van az egy meccses eltiltástól, ezt a december végi Liverpool elleni idegenbeli bajnoki előtt mindenféleképpen meg kéne ejteni. Elöl vélhetően megint nem lesz Özil, mert tegnap este ismét elhúzódott a Fortnite a háta még nem jött rendbe. Lehet Ramsey sem tudja vállalni a játékot vagy csak a padon kezd, szóval akár egy fiatal is szerepet kaphat a meccsen. Szerintem az Aubameyang-Lacazette-Iwobi támadóhármassal fogjuk kezdeni a mérkőzést, ami már önmagában elégnek kell lennie a három pont megszerzésére.

 

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása