Outelágazás

When the season on the line…

2019. január 19. - Zero_L

Talán ez erős, de ez a kegyetlen igazság.

Január vége felé általában botorság kijelenteni egy meccsről, hogy sordöntő, de jelenleg a bajnokság első négy helyének realitásáért játszunk szombat késő délután. A forduló előtt hat pont a hátrányunk a negyedik helyen álló ellenfelünkkel szemben, ami ha kilencre nő szépen el lehet búcsúzni a bajnokságban bebiztosított BL indulástól. Ha a mérkőzés után maradna a jelenlegi különbség, akkor is csak a matematikai esélyén maradna meg. A távolság nem lenne ledolgozhatatlan, de formánkat tekintve mégsem lenne ennek realitása főleg azért mert az ellenfeleinknél legalább működik valami. Továbbiakban maradna az EL és az FA kupa, mint sorozat ahol maradandót tud alkotni a csapat.

És miért ennyire lehangoló a helyzet? Mert egyszerűen nem látni a változást a játékunkban. Semmi jele a fejlődésnek, nem csak a decemberi gyengébb meccsek óta, hanem augusztus óta sem. Unalomig játszatjuk a wingbackek által középre tett labdákat, szinte csak ezekkel tudunk helyzetet kialakítani.

Azért az iszonyatosan nagy kritika, hogy egy Kolasinac alakítja ki a legtöbb helyzetünket. Lassan hat hónap is eltelik az idényből és még mindig nincs normális kialakult játékunk. Tovább jegeljük a Ramsey-Özil párost, amire lassan már rámegy az egész szezonunk. Ráadásul semmi alternatívájuk nincs, vagyis ami van, azt nehezemre esik komolyan venni egy BL-re pályázó csapattól. És ha már a fejlődés hiánya szóba jött, baromira jól nézett ki ősszel a 14 meccses veretlenségi sorozat a bajnokságban, de összességben nem sikerült a tavalyi gyenge szezonon javítani.

Ma délután a Chelsea csapatát fogadjuk, akiknél szintén nem minden fenékig tejfel. Konkrétan nincs csatáruk, Morata egy kész vicc és Giroudról meg eddig is tudtuk, hogy nem az a kimondottan első számú csatár. A biztos vb szereplés miatt érthető volt a váltása, de a mostani szezonban nagyon kevés szerep jut neki, inkább Hazardot játszatják hamis kilencesként. Jól összefoglalja a csatárgondjaikat, hogy a szurkolók megváltóként várják a 31 éves Higuaint, aki vélhetően a hónap végén kölcsönbe fog érkezni hozzájuk. Ettől függetlenül a védekezésük a liga élmezőnyébe tartozik és támadásban is van egy koherens rendszerük.

A Sarri féle Chelsea ellen már meg van a blueprint, hogyan kell például kikapcsolni Jorginho-t. Pochettino kétszer is levetítette ország világnak. Ha Emery tényleg annyira precíz és felkészült szakember, akkor a kékek eddigi játékára fel kell tudnia készíti a csapatot. Mkhitaryan-on kívül nincs hiányzónk így a baszk mester kénye kedve szerint változtathat felálláson és taktikán. Ehhez úgy gondolom elengedhetetlen, hogy végre kezdőben ott legyen a Torreira-Xhaka páros. A Liverpool meccs óta nem kezdett ez a duó, ami az uruguayi pihentetése miatt nem főben járó bűn, de most olyan sorozat előtt állunk, ahol muszáj lesz mindenkit játszatni. Vélhetően marad a háromvédős rendszer, hisz Kolasinac-ot ebben tudjuk a leginkább úgy használni, hogy védekezési hiányossága ne üssön vissza. De őszintén engem már ez sem érdekel, kell a plusz egy ember középre, valaki aki kreativitást tud hozni a csapatba vagy minimálisan segíteni a csatárokat, mert ez egyszerűen szánalmas amit ezzel az állománnyal támadás címszó alatt leművelünk.

 

Kellene valami áttörés mind a szurkolóknak, mind a játékosoknak, ami kicsit kizökkent mindenkit ebből a céltalan erőlködésből, amit az utóbbi pár hónapban leművelünk. Most két olyan mérkőzés következik, amik nagyban befolyásolják majd a szezonunkat és nem mellesleg Emery megítélését is.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása