Outelágazás

Ne bolondozzunk…

2019. április 01. - Zero_L

…nyerjünk!

A több mint kéthetes szünet után végre újra tétmeccset játszik a csapat. Furcsa lehet ezt kimondani, így április elején a bajnoki és EL hajrára kanyarodva, de lehet nem jött jókor ez a hosszú kihagyás. Az utóbbi pár meccsen egy kis túlzással másik Arsenalt láthattunk a pályán. A szünet előtt két fontos, már-már statement winnek minősülő meccset sikerült játszani, ami komoly lelkierő adhatott a játékosoknak, kérdés ebből mit sikerült megtartani a szezon utolsó két hónapjára. A Rennes elleni visszavágón sikerült megmutatni a két csapat közötti klasszis különbséget, és bár nem szabad elvitatni a szerencsénket a mérkőzés alatt (ellenfél kapufája, második gólunkat meg leshelyzet előzte meg), úgy gondolom teljesen megérdemelt volt a továbbjutásunk. A Napoli ellen viszont már 100%, hogy nem fog beleférni, hogy csak az egyik meccsre koncentrálunk majd rá. Ezért is jobban örülök az olaszokhoz hasonló nehéz ellenfélnek, mert így legalább a játékosok sem engedhetik meg, hogy tudat alatt leírják az ellenfelüket. Ez a párharc még messze van, előtte még két fontos bajnokit kell lejátszanunk.

A csapat nem lébecolt az utóbbi két hétben, elmentek Dubaiba egy szezon közbeni edzőtáborozásra, egy igen erős kerettel. Sikerült egy edzőmeccset is játszani, amiben túl sok köszönet nem volt, de őszintén ennek túl sok jelentőséget nem érdemes tulajdonítani. Válogatottjainkkal kapcsolatos hír, hogy Ramsey megsérült a walesi nemzeti csapatban ezért ő idő előtt visszatért(állítólag semmi komoly, de vele kapcsolatban sosem lehet elég óvatos az ember), másik fontos hír, hogy Aubameyangnak válogatottjával nem sikerült kvalifikálnia a nyári Afrika Kupára, így a gaboninak szabad lesz a nyara és időben meg tudja kezdeni a felkészülést a csapattal. És ha már nyári felkészülés, hivatalossá vált, hogy a nyári amerikai túrát egy Colorado Rapids (Kroenke MLS csapata) elleni barátságos meccsel fogjuk kezdeni. Utána a már évek óta megrendezésre kerülő International Champions Cup felkészülési tornán fogunk ismét részt venni, aminek a keretén belül megmérkőzünk a Real Madriddal, az AS Romaval és a Bayern Münchennel is.

De ne szaladjunk ennyire előre, addig még rengeteg mérkőzést le kell játszanunk, kezdve a maival. Benítez idén is azt hozza csapatával, mint tavaly, és ez nem csak lózung, hanem ez tényleg így van. Még a válogatott szünet előtt járta be az internetet az a hihetetlen statisztika miszerint a Newcastle United 31 forduló után minden fontosabb mutatóban (győzelem-döntetlen-vereség, rúgott és kapott gólok) pontosan ugyan azokat a számokat hozza, mint egy évvel ezelőtt. Ilyet akkor sem lehetne összehozni, ha az ember külön csak erre készülne. Newcastle ritka ócska formát mutat idegenben az egész szezon során. Összesen két győzelmet tudtak összekaparni, támadásban olyan harmat gyengék, hogy a helyzet kialakítást tekintve csak a jelenleg három kiesőhelyen tanyázó csapatokat előzik meg és ez a megállapítás igaz a rúgott góljaikra is. Ezzel szemben védekezésüket nagyon odateszik, például idegenben fele annyi gólt kaptak, mint a Fulham és összességében is a bajnokságban a Benítez legények kapták a negyedik legkevesebb gólt vendégként. A top6 csapatból, rajtunk kívül már mindenkihez ellátogattak, és bár igaz hogy ezeken a meccseken nem szereztek egy árva pontot sem, de az Anfielden beszedett 4 gólos pofonon kívül, mindegyik mérkőzésükön megizzasztották nevesebb ellenfeleiket. Emlékezhetünk a MU elleni októberi találkozójukra, ahol tíz perc után már kettővel mentek, hogy utána 9x. percben Sanchez révén mégse szerezhessenek pontot, de a többi élmezőnybe tartozó csapattól is csak egy-egy góllal kaptak ki. Benítez nem hazudtolja meg önmagát, masszív védekezésre lehet tőlük számítani, és attól sem riad vissza, ha bunkerezni kell. Kár lenne csak a Newcastle gyenge idegenbeli formájából kiindulni, két hónapja (igaz hazai környezetben) megmutatták, tudnak kiugró teljesítményt is nyújtani, amikor Guardiola csapatát verték úgy, hogy már az első percben hátrányba kerültek. Legutóbb a Szarkák 2010-ben nyertek utoljára az Emirates-ben, azt a csapatot olyan nevek fémjelezték hátul mint Squillaci, elől pedig Chamakh-kal rohamoztunk.

 

Ha komolyan gondoljuk a legjobb négybe jutást, akkor hazai pályán mostantól minden meccset be kell húzni, ezt alapvetésnek kell tekinteni, hisz idén se teljesítünk túl fényesen vendégként.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása