Na ezt a mondatot sem hallja sűrűn az ember. Nem meglepő hisz a legutóbbi 18 évben most fordul ez elő másodszorra. Ez tulajdonképpen olyan kuriózum vagy nevezzük inkább a természet groteszk viccének, mint amikor a magyar futballválogatott tétmérkőzésen le tud győzni egy nálánál jóval magasabban rangsorolt ellenfelet. Egy egyszerű és jelentéktelen zaj a jelben.

Az angol futballt nem követő szurkolók számára, ez a csapat teljesen kikerült a látókörből, gyorsan tegyük hozzá ezzel nem veszítettek az égvilágon semmit. A Bajnokok Ligájában már jó rég óta nem játszottak, de mikor még szerepeltek, akkor sem voltak többre hivatottak egy sima töltelék csapatnál. Egy felhozó ellenfélnek a negyeddöntőre készülő csapatok számára. Az észak-londoniak végre megtalálták a mindenkori szintjükhöz teljes mértékig illő kupasorozatot az Európa Liga személyében. Már két éve itt vitézkednek, de csütörtökönként értelmes és igényes szurkoló elvből nem is kapcsol ezekre a meccsekre, már ha egyáltalán adja a TV. Hisz mi más értékmérője lenne egy kupasorozatnak, ha nem az hogy alig közvetítenek belőle meccseket, inkább Darts Premier League megy helyette, ennél nagyobb kritika nem is szükséges ennek a sorozatnak.

Szóval mit is lehetne mondani erről a ma már totálisan jellegtelen klubról. Igen jellegtelen, mert amíg a nagy öreg Arsene Wenger irányította a csapatot, legalább volt, aki fazont szabjon, identitást adjon az egész bagázsnak. Bár ettől az imagetől, középmezőnytől fölfelé már senkinek sem szarta össze magát a rémülettől, de mégis volt valamilyen, kicsit régimódi, kicsit naiv, kicsit romantikus.

Régen még lehetett mondani, hogy ez a csapat, ha nem is volt eredményes, de olykor-olykor tudott szépen játszani. Na nem rangadókon, akkor többnyire hozták a formájukat és menetrendszerűen összecsuklottak a nagy fiúk homokozójában. De bizonyos ellenfelek ellen, akik képesek voltak rácsodálkozni a kommersz, újszerű Plázára, akik megálltak a kirakatban és csak legeltették a szemüket, míg a pályán a hazaiak, a vendégcsapat mezébe bújtatott bóják között nyomta a joga bonitot. Ez volt pár éve, néhány unalmas, tucat mérkőzés kiszenvedése utána a szurkolókat, tévénézőket megörvendeztette ez a csapat, de ma már ez sincs. Emery hozta az újításait, a videózásait, a "balfasz kezdőket állítok fel, hogy félidőben korrigáljam és én legyek a király" taktikáját és szépen csendben kiirtotta mindazt, amiért anno az Arsenal szurkolók 90%-a el kezdte követni a csapatot. Maradt a faék egyszerű, ötlettelen és nézhetetlen futball. A játék egyetlen elemében nemhogy kiemelkedőt, de még átlagost is alig sikerül megütni. Egyetlen egyedül a két csatárnak köszönheti Emery, hogy még egyáltalán élő szerződése van, különben már rég a baszk iskolákat járná angoltanár tesitanár állásokra vadászva.

Nem lehet úgy említést tenni egy futballklubról, hogy ne beszélnénk a szurkolóiról. Ebben az esetben egy külön állatfajról van szó. Ezek a szurkolók azok, akik valamilyen elitista felfogásból többnek, értékesebbnek gondolják magukat és egyben csapatukat, mert nyertek egynél több bajnoki címet a Premier League megalakulása előtt is, és minduntalan megpróbálják bemesélni maguknak, hogy csak azért csúsztak vissza az angol futball tápláléklánc élmezőnyéből, mert két csapatot is felpumpáltak olajpénzekkel. Kifogást mindig találnak, hol a stadion, hol az ellehetetlenített versenyhelyzet, hol a köcsög tulaj, mindig van valami. Egyszerűen képtelenek elfogadni, hogy a ciklikusság a sport része és most bizony ők kerültek a lószerszám rosszabbik végére. Ők nem Arsenalnak hívják a csapatukat hanem „The Arsneal”-nak. Ezzel próbálják megkülönböztetni magukat, mert hát mással nyilvánvalóan nem megy. Nem ők nyerték a legtöbb bajnoki címet, nem ők a legnépszerűbbek, nem a legtehetősebbek, nemzetközi porondon sosem voltak tényezők, nem maradt más nekik csak ez, egy béna kis címke, aminek köszönhetően különbnek hihetik magukat, mint amik valójában.

Tavaly már a legnagyobb Wenger komcsik sem ágáltak az ellen, hogy a klub történelmének legsikeresebb edzőjét idő előtt távolítsák el. Most meg azok, akik jó pár éve a leghangosabban verték az asztalt változást követelve, pont azok sírnak teli torokból, mint egy hétéves elkényeztetett kis ribanc, hogy ők bizony nem ilyen rusnya pónit kértek karácsonyra. A nincstelenség belőlük is kihozta az átlagszurkolót, aminek következtében az anyjukat is eladnák, csakhogy sikeres legyen a csapata. Egy percig se higgyük, hogy közülük nem garázdálkodik jó pár elmebeteg troll az interneten, csak ők most kussolnak, jó mélyen. Már csak ezért sem szabad, hogy Bakuban győzzön a csapatuk, mert még előjönnek a repedésekből és a már így is fekáliában burjánzó internethez hozzáhánynak még jó pár adagot.

Ez az idei Arsenal hét fordulóval a bajnokság vége előtt röhögve bejöhetett volna a harmadik helyre, ezzel elhódítva a megtisztelő „legkevésbé balfaszabb csapat” címét. De nem, ők jobban szeretik, ha igazán fáj, mert bizony ők így szállnak le bicikliről. Biztos mindenkinek volt már tapasztalata, akár a csodálatos magyar közoktatásban vagy a munkahelyen olyan léhűtő alakokkal, akik magasról szarnak a határidőkre, mindent csak elodáznak, akiknek bőven belefér minden egyéb piszlicsáré dologgal foglalkozni csak az adott feladatukkal nem. Akik a lehető legutolsó pillanatban vetik bele magukat a munkájukba, határidő előtti estén állnak neki a beadandójuknak vagy a tanóra előtti szünetben próbálják összekukázni az osztály értelmesebb felétől a házi nagy részét. Na, ezt a jelenséget ez az Arsenal egy személyben testesíti meg. Ha a szíved legmélyére nézel te is azt akarod, mint minden normális ember, hogy az ilyen ostoba és lusta egyének végre kapják meg a sorstól azt a bizonyos kijózanító és megérdemelt pofont, de ne csak egyszerű kopp legyen a vége, valami olyan amit örök életükre megemlegetnek. Ha eddig nem tudtad volna melyik csapatnak szurkolj az Európa Liga döntőjében, akkor most végre megkaptad a választ.

For whatever reason I just don't seem to like Arsenal.

— God (@TheTweetOfGod) November 22, 2014

Mondanám, hogy esélyt latolgatva elemezzük ki az Arsenal játékát, de hát ez egy nem létező fogalom. Olyan, mint a tisztességes politikus. Helyzeteik nagy részét egész szezonban abból alakították ki, hogy oldalról baszkodják be a labdát. Értjük, hogy a mai modern világban egyre nagyobb divat lett a retro feeling meglovagolása, de az isten szerelmére valaki szóljon már nekik, hogy nem kell minden szart visszahozni a ’80-as évekből. Mégis mi lesz a következő? Jönnek a farmerből készített mezek és kitűzőkön viselik majd a klub címerét??? Gólokat maximum csak azért szereznek, mert a keret egyetlen értékeként 100 millió fontért vettek két csatárt, akik néha napján megrázzák magukat, de ettől még egy centivel nem lettek jobb csapat, hisz a csapat többi része egy romhalmaz, ahogy az utóbbi években mindig. Ez pontosan olyan mintha a lepukkant 12. emeleti panelod mellé vennél egy Z4-s BMW-t. Lehet abban a pár percben hatalmas királynak érzed magad, mikor index használata nélkül sávot váltasz a három sávos Szentendrein, de a nap végén hazamész a koszos egérlyukadba és a prolik között hajtod nyugovóra a fejed.

Emlékezzünk vissza mi volt legutóbb mikor az Arsenal csapatát minimálisan komolyan lehetett venni és tartani lehetett attól, hogy ha csak a lábjegyzet résznél is, de beírják magukat a nemzetközi topfutball történelemkönyvébe. Az akkori klasszisuk egy bizonyos Henry, kiről a napokban végre valahára valaki vette a bátorságot és ki merte mondani a nyilvánvalót, élete addigi legnagyobb, legfontosabb mérkőzésén betlizett egy olyan hatalmasat, hogy utána a Leverkusen azonnal Hall of Fame tagságot ajánlott neki. Akkor még nem voltak ilyen modern statisztikák, mint az xG és társai, de nyilvánvaló, ha újra leszimulálnák azt a meccset, akkor a francia támadó lábában legalább 2 gól is benne maradt. Szóval túlságosan nem kell hanyatt esni, mert az Arsenalnál éppenséggel van egy csatár, aki néha napján képes váratlant húzni. A két támadón kívül viszont az egész csapat egy ócska fabatkát sem ér.

Védelmük konkrétan nincsen. Elég róla annyit elmondani, hogy egy bizonyos Mustafi már két éve kirobbanthatatlan a hátsó alakulatból. Ha ő pályára lép, adott a másnapi izomláz a rekeszizmokban. A bajnokságban két szezon alatt bekaptak több mint 100 gólt. Ha nem lenne ennyire jelentéktelen ez a csapat az Emmental vidéken élők már perrel fenyegetőznének, amiért a londoni védelem egy az egyben lecopyzza a sajtjuk receptjét.

Az igazat megvallva a Chelseatől sem kellene összeszarnia magát senkinek, de legalább nekik van egy legit világsztár futballistájuk Hazard személyében, legalábbis ezen a meccsen még biztosan. Le merem fogadni még a mai napig vannak ágyús drukkerek, akik éjjel izzadságban fürödve riadnak fel rémálmukból, mert újra lejátszódott a szemük előtt ahogy a belga sztár csomót köt az Arsenal védelem bohócainak lábára. Ha másban nem is ebben legalább bízhatnak a kékek szurkolói, de az ágyúsok…. maximum az isteni csodában, de nekik ez már megvolt ’89-ben az Anfielden. Több már nem jár. Nem járhat.

Jah igen, és kit raktak ki az Arsenalnál, mert már jelentéktelennek vélték a két csillivilli sztár csatáruk mellett? Igen, Olivier Giroud-t, aki bizony ott lesz Bakuban az ellenfél csatasorában, és emlékeztetni fogja majd az észak londoniakat hatalmas dákeszével, hogy súlyos hiba volt róla lemondani. Ezt nagyon nem fogják élvezni az ágyús drukkerek, mert a francia csődör most bizony nem fog hozzá síkosított használni…

(Ezzel az irománnyal próbáltunk tisztelegni egy régi elfeledett, de sokakat inspiráló blog és annak rendszeres rovata előtt)