Outelágazás

Offseason értékelés / szezon beharangozó

2021. szeptember 26. - Zero_L

tldr style

Nehéz, talán fogalmazhatunk csalódást keltő szezon kezdeten vagyunk túl, sokan már ezerrel püfölik az OUT gombot, van miről eszmét cserélni, de előbb pár gondolat az offseasonről.

Nagy reményekkel indultunk neki a nyárnak, sok változásra számítottunk, de úgy jártunk, mint a népmesében, kaptunk változást meg nem is. Kezdjük a fekete levessel és nézzük a nyár negatívumait:

  • Eladások hiánya

Számomra legnagyobb csalódása a nyárnak, hogy Willockon kívül senkiből nem sikerült értékelhető összeget kinyerni. Kölcsönadások tömkelege és ami még szomorúbb a sok deadwood maradása. Heti egy találkozóval számolva baromira indokolatlan keretben tartani Elnenyket, Kolasinacokat és Nketiah-Balogun kettősből is egynek távoznia kellett volna.

Persze meg lehet magyarázni a pandémia okozta bevétel kiesésével, csak az embernek az az érzése, hogy bármi történik az eladásaink minősíthetetlenül gyenge menedzselésére mindig akad egy kifogás. Nekem ez már személy szerint túl sok. Leginkább az dühít, hogy az utóbbi időben rendre „ingyen”, fizetések bizonyos lemondása mellett engedjük el a játékosokat. Csak nézzük meg az utóbbi 2 évben hány ilyen játékost engedtünk el, ha ezekből csak 5-5 milliót ki tudunk sajtolni, Ramsdale 25 milliós árát le sem szarná senki…

  • Xhaka-t nem sikerült lecserélni egy jobbra, inkább hosszabbítunk vele(?)…

Természetesen nem ez volt a nyár egyik legnagyobb prioritása, de lehetőség most adott volt rá. Xhaka tolt egy jó EB-t, még volt hátra pár év a szerződéséből viszonylag magasan volt az értéke. AS Roma mutatott felé leginkább érdeklődést, de a nevetséges 10 milliós (?) ajánlatuk még viccnek is rossz volt. Nem akarom elhinni, hogy ha lett volna bennünk hajlandóság akkor ne tudtunk volna tovább adni rajta, ha nem is a valódi értéken, de mesze nagyobb összegért, mint amennyit az olaszok ajánlottak. Nem tudom a svájcival kapcsolatban mi a valódi terve a vezetőségnek, ha vakon hisznek benne az szerintem totális tévút. Sajnos a belengetett hosszabbítás nagyon ebbe az irányba mutat.

Nem azt mondom, hogy Xhaka akkora kerékkötő, akitől minden áron szabadulni kell, de lássuk be megvannak a limitációi és nehéz megállapítani, hogy összességében használ-e vagy árt a csapatnak. Az idei EB is nagyon jól körbe írta milyen játékos ő valójában. Vannak remek meccsei (főleg alacsonyabb szinten játszandó meccsen, olasz bajnokságban is biztos hatalmas tanár lenne), de csinál egy hülyeséget és az keményen visszaüt a csapatra vagy negligálja a korábbi jó teljesítményét. Kontinenstornán egy már megnyert meccsen szedett össze egy teljesen felesleges sárga lapot, aminek következtében ki kellett hagyni a kieséses szakasz első meccsét. Svájc tizenegyesekkel kiesett azon a meccsen, ki tudja mennyi jelentett volna egy ilyen szoros meccsen. Nálunk meg a szokásos semmiből jövő piroslapjaival táncol a szurkolók idegein. Ezt idén már az első 3 meccsen sikerült megjátszania.

A nyári szerződés hosszabbítása most még indokolatlanabb, mint valaha. Egy mentség van rá, ha az „értékét” akartuk konzerválni és jövő nyáron remélhetőleg nagyobb piaci költési hajlandóságnál találunk rá vevőt, de ennek realitása megint igen alacsony. Minden másik esetben ez a szememben egy újabb szög Edu és Arteta koporsójába.

  • Ramsdale-ért kifizetett összeg

Először is tegyük tisztába ezt a Martinez-Leno-Ramsdale háromszöget, amin ment a szokásos totálisan felesleges asztalborogatás szurkolói körökben.

Tavaly nyáron adott volt egy kb 3-4 hónapig jól teljesítő, addig semmit sem mutató kapus és volt Leno, aki éveken keresztül(!) húzó embere volt a csapatnak. E közül a két ember között kellett volna választani, mert Martinez a kezdő posztot követelte. Ebben a helyzetben, nem tudom ki választotta volna az argentint vagy tudta előre, hogy egy év múlva Lenonak nem biztosított a hosszabb távú jövője. Ramsdale igazolást kár ide venni mert két külön történet. Egy éve Martinezből tudtunk pénz kivenni úgy, hogy előtte pár milliónál többre nem értékelte senki. Kicsit hajaz nekem a Fabianski történetre, ott is páran megpendítették, hogy őt kéne megtartani az FA kupa siker után…

Ramsdale igazolása leginkább az összeg miatt fejvakarós, mert az a Napnál is világosabb volt, hogy muszáj lesz kapust szerezni. Az érte kifizetett pénz, akkor fog megtérülni ha végül Ramsdale legit első számú kapusa lesz az angol válogatottnak és PL szinten be tud kerül a top5 kapus közé. Előbbinél vélhetően a Manchester United lassan kezdő kapusát Hendersont kell majd legyőzni az utóbbi talán még nehezebb lesz, mert eddig egy közepes kapusnál nem tűnt jobbnak. Persze sokan mondják, hogy az összeg azért nem bántóan magas, mert a HG státusza miatt értékálló, de azért ezeket az embereket megkérdezném, hogy AMN-nál például miért nem fedezhető fel ez az értéktartó erő, vagy bármelyik eladni kívánt angol játékosunknál.

Nehéz az összehasonlítás a két kapusunk között, mert más típusúak Ramsdale főleg lábbal erős és bár Lenora is ezt mondták anno, ő inkább Cechhez képest tűnt felüdülésnek. Már azon a pár meccsen is látszott miben jelenthet előrelépést az angol, például az ilyen felpasszokkal és azzal, hogy nem csak szabadulni akar a labdától, hanem látja kinek érdemes azt odapasszolni. Ráadásul kijöveteleknél és helyszíni beszámolok szerint kommunikációban is sokkal többet tesz hozzá. A német ezzel szemben viszont a védő skillekben emelkedik ki, ami összességben lehet fontosabbnak tűnik.

Arteta most nyílt versenyt hirdetett a kapus posztért, ami nem szokott jó ómen lenni, mert bizalmi posztról van szó. Leno eddig nem tett semmi olyat, amit miatt el kellene tőle venni a kezdő posztot, igaz Ramsdale-ben sem lehetett semmi kivetni valót találni a szerény képességű ellenfelek ellen mutatott teljesítményén. A jövő egyértelműen az angol kapusé, hisz ilyen összegért nem a padra igazoltuk, viszont ha Arteta nem jól menedzseli a kapuskérdést, akkor ez egy újabb faktor lehet, amin elhasalunk célunk elérése érdekében.

Térjünk rá a pozitívumokra, mert szerencsére ebből is akadt pár:

  • Odegaard megszerzése

Most is a legfontosabbal kezdem, és ez számomra a norvég középpályás végleges leigazolása. Ezzel az egyetlen transzferrel megmentették Eduék, hogy ne lehessen rossznak nevezni az átigazolás tevékenységünket. Odegaard nem világklasszis játékos, de olyat tud, amit senki a keretből és iszonyatosan hiányozna a kreativitása, fontos kulcs passzai a még mindig tartalék lángon pislákoló Artetaballból. Smith-Rowe is ügyes gyerek és képes helyzeteket teremteni, de ő még inkább egyfajta glueguy-ként szerepel, aki összetartja ezt a támadósort és egyfajta alternatívát tud jelenteni a norvég csapattársa mellett. Ráadásul olcsóbban szereztük meg, mint az Aston Villa Buendiát. Feltételezem ha két játékos közül kellett volna választani akkor 10 emberből 10 Odegaardra voksol. Kockázatos stratégia volt ez Eduék részéről mert volt olyan időszak mikor ennek a kimenetelnek kevés realitása volt, de bejött neki. Jár a keksz.

  • Igazolási stratégia, profil

Többször érte kritika a vezetést, miért igazolunk idős játékosokat és bár én ezeket a kritikákat túlzónak tartottam (olykor-olykor 1-1 idős játékos jól jöhet a kertfrissítésnél), ezen igazolások az utóbbi időben nagyon csúfosan besültek. Most nyáron viszont ilyen nem volt, csak 23 vagy fiatalabb játékosokat vásároltunk és a játékosok személyébe és posztjába sem lehet igazán belekötni. Rendben, a két angol játékos HG kvótás felárja egy kicsit sok, de összességében nem lehet panasz egyikre sem. Szinte minden hiányposztot sikerült betömni, bár még nyilván lehetne foltozni a keretet az érkezőkre nem lehet panasz. Tomiyasu egy nagy kérdőjel, hogy sikerül-e beuralnia a kezdő RB posztot, mert ez hatalmas lyuk volt, amit az utolsó pillanatban foltoztunk be. Az első pár meccsére nem volt panasz, de láttam már Marit bargain deal-ként aposztrofálni 3 jó meccs után, szóval várjunk még a hurráoptimizmussal a japán srác kapcsán.

Fiatalok igazolása mellett még az a másik fő érv, hogy így legalább az értékük nem fog drasztikusan csökkeni. Ha nem válnak be legalább a befizetett érték nagyobb hányadát visszakapjuk. Sajnos ezzel nem tudok teljes mértékben egyetérteni, mert amíg ennyire balfaszul adunk el, addig teljesen mindegy a játékos tulajdonsága. Ha megnézzük, hogyan végződött/végződik Torreira, Guendouzi sorsa nálunk, akkor pontosan látjuk mennyire képtelenek vagyunk bármiféle értékmegőrzése vagy ennek kiharcolására az eladások terén. HG státusz sem jelent nálunk érték megőrzést, ezt látjuk Nelso, Nketiah és AMN körüli pletykákból.

  • Willock eladása

Nem jó látni, mikor egy tehetséges srác, aki már 5 éves kora óta a klub kötelékébe tartozik, távozni kényszerül, de úgy érzem mindkét félnek a váltás volt a legjobb döntés. Ő végre PL kezdő perceket kaphat és folytathatja a fejlődését, mi meg végre pénzt tudtunk fialni. Kvázi akkor sikerült eladni a játékost mikor az értéke a legmagasabban volt. Sajnos ez az összeg nem volt olyan magas, mint amire én számítottam, nem volt igazán nagy licitháború érte, mert senki nem hitte el neki fluke hónapokat a tavaly tavasszal, de ettől függetlenül nem lehet panaszunk az eladását illetően. Úgy érzem vele kapcsolatban megléptük azt, amit anno Nelsonnal vagy Maitland-Nilesszal nem sikerült. Eladni őket, amíg van rájuk értelmezhető kereslet és nem délibábokat kergetni velük kapcsolatban.

Ezt kéne szolgálnia az utánpótlásunknak, a Saka, Smith-Rowe kaliberűeket beépíteni a csapatban, a többieket is megpróbálni, adni nekik lehetőséget, de ha nem ütik meg a szintet vagy az edző elképzelésébe nem illeszkednek bele, akkor eladni őket ezzel plusz bevételt generálni a klub részére. Jó lenne, ha Willock eladása nem csak egyszeri eset lenne, de ezzel kapcsolatban túlságon nem lehetünk bizakodóak. Sajnos Eduéknak sem sikerült az eladási balfaszságunkat levetkőzni.

Összességében nem lehetünk elégedetlenek. Szinte minden hiányposztunkra érkezett erősítés, aztán a beválásuk egy másik kérdés lesz. Természetesen jó lett volna, ha több felesleges játékos tudunk elpasszolni, de ha valaki azt mondja még májusban, hogy 120 millió fontos deficittel zárjuk a nyarat úgy, hogy komoly távozónk nem volt, azt szerintem nagyon sokan kiröhögtük volna… Lehet köpködni a tulajokat, sokszor nem is alaptalanul, de azt nem lehet elvenni tőlük, hogy minden financiális segítséget megadtak az Edu-Arteta párosnak. Most már rajtuk áll mennyire hálálják meg ezt bizalmat, mert hamarosan bizony értékítéletet kell mondani, mennyire lehet velük hosszútávon sikeres a klub.

Mit várok a szezontól?

A szezon első három meccse nagyon rosszul nézett ki, de amellett, hogy Artetanak bőven van felelőssége benne, érdemes azért megnézni, hány kulcsjátékos hiányzott a kezdőből az első három meccsen. Mielőtt mindenki a legmélyebb letargiában esne és melegebb éghajlatra küldené Artetat én azt javaslom nézzük meg a csapatot mire megy 5 meccsen mikor a fullos védelemmel áll fel, Parteyval a középpályán és Odegaard-ESR páros is bevethető elől.

Sajnos ez a keret még mindig nem tudja áthidalni, ha egy-egy kulcsjátékos kiesik, főleg azt nem, ha több egyszerre. Ha heti egy meccses terheléssel nem fogjuk tudni megoldani, hogy amolyan leicesteresen főként 13-14 játékost használjunk bajnokság egésze alatt, akkor nem tudom mikor fogjuk, talán soha. Márpedig a kezdőnket papíron nem tartom olyan rossznak, hogy ne tudna harcolni a top4-ért.

Más célunk nem is lehet, ha európai kupaszerepelés nélkül, egész héten egy ellenfélre való felkészüléssel, utazások, meccsek helyett edzésekkel eltöltött plusz idővel nem tudunk komoly előrelépést mutatni, akkor bizony itt váltani kell. Aztán hogy kire az megint jó kérdés, mert a „ezt bárki utána tudja csinálni” kitételt már a saját bőrünkön is megtapasztaltuk mennyire nem igaz.

 

Artetaval kapcsolatosan a legnagyobb félelmem, hogy képtelen összerakni egy rendes támadósémát. A védekezést már tavaly láttuk, hogy rendbe tudja tenni. Idén azt kéne megmutatnia, hogy ez a fajta szemlélet nem megy a támadójáték rovására. Bár nálunk van hagyománya a „védekezéssel megnyert” bajnoki címnek is (boring Arsenal), mégsem tudom elképzelni, hogy manapság ilyen felfogással a szurkolókat meg lehetne nyerni. Úgy érzem Arteta annyira túltolja a kontroll freakséget, ami gátat szab annak a kreatív és látványos támadójátéknak, amit annyira imádtunk Wenger alatt. Támadásaink alatt sokszor az az érzésem, hogy a játékosaink mindig a tuti akarják meghúzni, direkt passz az üres területre vagy 16-oson belülre nagyon ritka, a váratlan megoldás szinte senkiben nincs meg, leszámítva Odegaardt, ezért is tartom nagyon fontos lépésnek a norvég megszerzését.

Első bajnokinkról egy példát szeretnék mutatni, ami rendszeresen előszokott fordulni a támadó harmadban.

Ebben a játékhelyzetben Xhakanak lehetősége van kiugratni Martinellit és így egy igazán nagy helyzetet kialakítani. Nem egy nehéz passz, nincs rajta nyomás, bőven megoldható ez ezen a szinten. Ezzel szemben a svájci a tutit választja és befelé mozgó szélső védő helyére, Tierneynek passzolja a labdát, amiből jön a szokásos alacsony értékű helyzet, ha egyáltalán be tudja juttatni középre a labdát.

Ez csak egy kiragadott jelenet, de rengeteg ilyet lehetne találni akár az idei, akár a tavalyi meccsekről. Sajnos a támadójátékunk nagy része még mindig kimerül abban, hogy elsősorban a szélsők felé tereljük a támadásainkat és várjuk tőlük a beadásokat. Ha ezt a szélen 2v1-es szituációk kiharcolásával tennénk, a szélső védő mögötti területeket támadva, az megint egy másik dolog, de erre is kevés példát láttunk. Még mindig lassú és körülményes a támadásépítéseink vannak, hogy kontrákat nem tudunk emiatt effektíven végigvinni, és felállt fal ellen jobb híján a szélről beívelt labdákból várjuk a megoldást.

A közelgő hónapok másik fontos kérdése, hogy Arteta megtalálja-e az ideális támadószemélyzetet. Jelenleg az Aubameyang-Saka-ESR-Odegaard-Pepe ötösből kéne négy embert választania. Ahogy a legutóbbi Burnley elleni bajnokin láttuk, akár mind az öten fent lehetnek a pályán és Partey marad az egyetlen középpályás a védelem előtt, de sajnos a támadásaink minőségében ez egyáltalán nem látszott meg, ami kimondottan aggasztó. Két ember helye véleményem szerint megkérdőjelezhetetlen. Ez a norvég-gaboni duó. Saka kicsit még keresi a formáját, nem tudom, hogy ez egy kis megrekedés vagy a nyári eseményeket nem tudta kiheverni, de láttuk őt már összeszedettebben játszani. Smith-Rowe-ban jelenleg semmi kivetni valót nem látok, csak ha ő kezd akkor az egyik oldalon nem lesz meg a szélességünk mert ő nem klasszikus szélső. Sokkal több hasznát vesszük középen, ahol Odegaarral össze tudnak játszani és technikai tudásukat kihasználva gyors egyérintős játékkal tudják felgyorsítani a támadásainkat, ritmusváltást eszközölni. Ezt az aszimmetriát viszont kompenzálnia kell Artetanak. Másik komoly kérdés Pépé inkonzisztens játéka. Tavaly nagyon eredményesen zárta a szezont, de a mostani első pár meccsre ezt ismét nem sikerült átmentenie. Lehet lassan le kell vonni a konzekvenciák, hogy ő már csak ilyen marad, hol vannak jó meccsei hol semmi nem jön össze neki. Jelenleg én inkább Saka-t erőltetném a jobb oldalon és Pépé gyorsaságát, (jobb napjain) cselezőképességét meg inkább a fáradt ellenfélre tartogatnám. Nem mondom, hogy egyszerű döntés éppen melyik négyes legyen fent, de bőven megvannak az opciói Artetanak és idén nem lehet más elvárásunk felé, hogy ezt a tavalyi meccsenkénti 1,3-1,4-es xG átlagot tornázza fel legalább 1,6 környékére.

 

Jelenleg nincs sok kézzel fogható bizonyíték, ami bizakodásra adhatnak okot, ha csak nem az, hogy NINCS EGYETLEN SÉRÜLTÜNK SEM, mindenki bevethető. Az, hogy ez meddig tart, az jó kérdés, de ez az év nem szólhat a kifogásokról. Tavalyi szezonhoz képest nem változott túlságosan a kezdő, az edző is megmaradt, még több edzés, kevesebb felesleges meccs. Ebben az évben most már eredményeket kell produkálni.

Do or die season, here we go.

 

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása