Outelágazás

Kókli emberei

2020. november 04. - Trollséne

A mester után most az ex-tanítványokon a sor, hogy beleszaladjanak egy maflásba.

Throwback Thursday

Ezt a maflást pedig a legutóbbi EL meccs előtt elsiratott, Rapid ellen kevesebb lehetőséghez jutó fiataloknak és a Kola & Cedric duó fémjelezte resztlinek kéne szállítania, akik a Dundalk elleni meccsen bebizonyították, hogy azért az amatőr szintnél azért valamelyest mégis magasabb polcon van a helyük. (Még a debütáló izlandi tornazsámolyunk sem kapott gólt!)

Ilyen és ehhez hasonló pillanatokat most nem élhettünk át.

A korrekt resztli mellett a fiatalok pedig kb. megnyerték a meccset. Nelson szerencsére ismét meg tudta mutatni, hogy messze nem a képességei szabnak majd gátat annak, hogy komolyabb szinten is ki tudjon teljesedni. Nketiah meg lett szabadítva a bécsi bal oldalvonal rabláncaitól, középen pedig a komfortzónájában egy szöglet utáni kavarodást követően Ágyús góljainak számát is sikerült gyarapítania.

A legnagyobbat viszont Joe Willock játszotta, aki nyomokban már-már a legjobb formáját mutató Aaron Ramseyt idézte. Szerény képességű volt az ellenfél, úgyhogy illik a helyén kezelni, de Nelson mellett legalább Willocknál is kaptunk valami kapaszkodót, hogy egy nap talán a PL-ben is ilyen jól fog teljesíteni, nem csak a Carabao & EL meccseken. (A trió mellett még zárójelben jegyezzük meg a csereként beálló, a felnőttek között először szóhoz jutó Folarin Balogunt, aki az akadémia legújabb ékköve. Reméljük nem csak jövő nyárig, mert egyelőre nem igazán akaródzik új szerződést aláírni.)

A csattanó pedig a végére, pontosabban a második félidő legelejére maradt, amikor is hirtelen elsült a 72 millió fontos, eddig szinte csak és kizárólag támaszkodásra használt arany jobb. Pepinhot nézve egyre inkább az az ember érzése, hogy bár képességre ő is rendben van (kivéve mikor oldalhálóba bombázza a szögletet), de a meghozott döntései 10-ből 9 alkalommal akár a seggem kifordítva. Artetát az egekig magasztalták a City szélsőivel végzett melója kapcsán, hát az elefánt igencsak görcsös tuskó lesz, akin bőven lesz még mit farigcsálni, mire tényleg tartósan az árcédulájához méltó játékkal tud majd szolgálni. (Ha egyáltalán...)

Aki a Moldéról szeretett volna bővebben olvasni, annak sajnos csalódást kell most okoznom. Anélkül, hogy jobban belemásznék a jelenlegi magyar futballba és annak támogatási rendszerébe, akit a regnáló magyar bajnok kipottyant egy 180 perces párharcban, amit ráadásul BL selejtező playoffnak hívnak, hát az finoman szólva sem a beszarok tőle kategória.

Ahogy az elmúlt szezonokban kétszer is utunkba kerülő nagy magyar selejtezős mumus BATE Boriszovot, úgy most ezeket a lúzer norvégokat is illene simázni hazai pályán. Az idegenbeli meccs és a 4. kör az már egy másik történt lesz, mert általában ekkor lehetne idő előtt lezárni nem csak a továbbjutás, de még a csoportelsőség kérdését is. Ebbe aztán valahogy mindig sikerül belebakizni, de erről ráérünk majd beszélni a remélhetőleg behúzott hazai meccs, illetve jövő héten újból beköszöntő válogatott szünet után. 

 Milyen meglepetést tartogat a Molde elleni EL meccs?

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása